Hírek + Arhívum

2015.10.02
FIGYELEM: Változik a szerdai futások kezdési időpontja!

Októbertől a szerdai közös futások 17:30-kor kezdődnek. Kérünk benneteket érkezzetek időben, így még ebben a hónapban tudunk a Püspök erdőben futni. Az óra átállítás után áttérünk a 10 km-es Vizivárosi körünkre.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.03.29
A szerdai futások 18 órától kezdődnek

Március 29-én kezdődik a nyári időszámítás. A szerdai futásokon új időpontra állunk át. Találkozó 17:45 kor a szokásos helyen az egyetemnél, a Lapos mellett. 18 órakor rajtolunk. A Püspök erdőben futunk. Várunk benneteket szeretettel.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.27
Győri Spuri zárva

A győri Spuri Futóbolt június 1-én zárva lesz!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.16
Megnyílt a nevezés a 4. Győr-Lipót futóversenyre

A 2013. július 21-én megrendezésre kerülő Győr-Lipót futóversenyünkre megnyílt a nevezés!

Nevezni lehet online a www.nevezes.hu oldalon, illetve személyesen a győri Spuri futóboltban.

A verseny kiírása itt található.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.12.28
Szombati futás

2012. december 29-én, szombaton LESZ közös futás!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.12.28
Szilveszteri kocogás

December 31-én hétfőn Szilveszteri kocogásra várjuk a futókat. Találkozó 10 órakor az egyetem előtti nagy parkolóban. Jelmez, vicces kiegészítők, trombita egyéb szilveszteri kellék (legalább egy fotó kedvéért) legyen kéznél. Utána batyus evés-ivás.

Száraz váltóruháról, időjárásnak megfelelő védőitalról mindenki gondoskodjon.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.12.20
Évzáró

December 21-én, pénteken évzáró forraltborozást (stb..) tartunk. Találkozó 17:15-kor a Baross út végi T-Mobile környékén.

Mindenkit szeretettel várunk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.10.03
FIGYELEM: A szerdai futások időpontváltozása

Október 10, szerdától átállunk a 17 órai kezdésre! 

Idén két héttel korábban, már október 10-től átállunk a téli menetrend szerinti, szerdai 17 órás kezdésre. Igy még lesz 3 alkalom, amikor világosban futhatunk szerdánként. Október 28-án óra visszaállítás, ettől kezdve már sötétben edzünk. Annak is meglesz a maga szépsége!

Tartsatok velünk akkor is!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.10.03
Nike cipőteszt

Október 9-én, kedden NIKE CIPŐTESZT Győrben! 17 órakor, a szokásos szerdai találkozási helyünkön az egyetemi kiscsarnok melletti parkolónál vár bennünket a tesztbusz. Ezen a napon könnyen futunk, akár több cipőt is ki tudunk próbálni.

Várunk mindenkit!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2010.06.20
UltraBalaton 2010

A hétvégén teljesítették csapataink az UltraBalaton 212 km távját, a kétnapos 5 fős váltók versenyében a fiúk az előkelő 10. helyet szerezték meg idejük: 15:43:25. A lányok a dobogó második fokára állhattak 16:08:33 (Abszolútban 14. hely). A fiúk a második nap a lány csapatot segítve futották végig a versenyt (90 csapat indult). A győri FutOltó fiúk 14. helyen végeztek.

Csapattagok (szakasz-sorrendben):
Jakab Ágnes (mint vendég), Csákány Krisztina, Földingné Nagy Judit, Gulyás Krisztina, Földing Réka 
Jenei Gábor, Szabó István, Erdélyi Attila, Földing Ottó, Wágenhoffer Ádám

A versenyen készült képek itt és itt megtekinthetők.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2017.07.14
Július 15-én nem lesz közös futás

Holnap, július 15-én szombaton nem lesz közös futás. 10 órakor kezdődik a Rábapatonai Futó Körverseny

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2017.06.26
8. Győr-Lipót fényképek

Mazsaroff Péter versenyen készült képei megtekinthetők és letölthetők a Futóbarátok egyesület Flickr fiókjában: https://www.flickr.com/photos/futobaratok/sets/72157685519098315/

 hozzászólás...

2017.06.26
8. Győr-Lipót eredmények

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2017.06.22
Forgalomkorlátozás Győrben az egyetemnél a Győr-Lipót futóverseny rajtjánál

Szombaton délelőtt 10 órakor rajtol a Győr-Lipót futóverseny mezőnye az Egyetemi Csarnoktól.

A mezőny elhaladásáig - kb. 10 perc - forgalomkorlátozás lesz a Hédervári úton.

A Kert utcától kerékpárúton futnak Lipótig. A szervezők kérik, hogy a kerékpárutat használók figyelmesen közlekedjenek.

Az útvonal érinti Győrújfalu, Győrzámoly, Győrladamér, Dunaszeg, Ásványráró, Hédervár, Lipót településeket A mezőny elhaladásával a kísérő autók miatt forgalomnövekedés várható a szigetközi úton délelőtt 10 és délután 1 óra között.

kisalfold.hu

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2017.06.22
A 8. Győr-Lipót futóverseny technikai tudnivalói

Versenyközpont megközelítés, parkolás, csomagszállítás, rajt

Rajt az egyetemi csarnoknál lesz. Megközelíthető az új Jedlik híd után a körforgalomnál az egyetem előtt elhaladva, a Hédervári útról bekanyarodva az egyetem mögé, az Egyetemi Csarnok és a Mobilis felé.

Az EYOF építkezések miatt a kollégiumnál és az Aranyparton korlátozott a megállás és a közlekedés. Szombaton a Aranyparton Szent László napi programok is lesznek. Mindenki érkezzen a versenyre időben!

Parkolási lehetőség az egyetem parkolóiban, a főbejáratánál és hátul a csarnoknál. Az autók otthagyhatók délutánig, de csak a parkoló helyeken.

A versenyközpont az Egyetemi csarnokban lesz. Kérjük, érkezzenek időben, mivel a nevezés fél 10-kor lezárul. Az előnevezettek és a helyszíni nevezők külön asztalnál tudják intézni a rajtszám felvételt. A verseny pólóját a rajtszámmal együtt kapják.

Futónként 1 kísérőkarszalag vásárolható a versenyközpontban, a pénztárban 2200 Ft-ért A hozzátartozók ezzel tudnak a fürdő főbejáratán bemenni.

A versenyzők csomagjait a Darnó-Hús kisbusza szállítja ki a célba. A váltótagoknak 2 busz áll a rendelkezésükre a győrladaméri és az ásványrárói váltóhelyekre. a buszok megvárják minden váltótag beérkezését és utána indulnak a célba.

A kerékpárosok külön rajtolnak 9:50-kor. Kérjük a KRESZ betartását a futóknak az utat biztosítsák. Kerékpárral a futókat kísérni tilos!

Időmérés, rajtszám viselési szabályok

Az egyéni futóknak a chippel ellátott rajtszámot elől kell viselni a futóruházaton vagy rajtszámtartó övön.

A váltóknak 3 rajtszáma van. Az első és a második futónak saját, és a chipes váltó rajtszám. A harmadik futóé a chipes rajtszám, amivel befut a célba. A váltás ezzel a rajtszámmal történik.

A kerékpárosoknak, görkorisoknak időmérés nincs.

A váltó tagok a rajtszámmal tudnak bejutni a fürdőbe a főbejáraton át. A rajtszámmal egyszer lehet belépni. Ki-be közlekedés nincs! Mindenki gondoskodjon a csomagja kiküldéséről a kisbusszal vagy a kísérőivel.

Útvonal, frissítés, kísérés

A versenyzőket az egyetemről a Hédervári úton a kerékpárútra rendőri biztosítás segíti. A mezőny elején és végén felvezető, ill. záró kerékpáros halad. A kerékpárúton is kérjük a KRESZ szabályainak betartását, mivel nincs lezárva a versenyzőknek. A rajt után kérjük a kísérő buszokat engedjék elsőnek kimenni.

Kérjük a kísérő autókat folyamatosan haladjanak az úton, csak biztonságos helyen álljanak meg! Szombaton forgalmas a szigetközi út a versennyel torlódás várható!

A Szigetközben 6 településen megy át a verseny, itt frissítő állomások lesznek vízzel. A két váltóhelyhez kötődő frissítőn víz, isotoniás ital, banán lesz. Dunaszeg és Ásványráró között, Hédervár és Lipót között külön 1-1 frissítőt biztosítunk vízzel.

Héderváron polgárőrök segítik az áthaladást az úttesten. Lipóton szervezői irányítás lesz. A kerékpárúton felfestett km jelzés és irányjelzések segítik a futókat.

Lipóton az Orhidea Hotel előtt kanyarodik a verseny útvonala a fürdőhöz.

Az autós kísérők és a buszok is a fürdő főbejáratában lévő ingyenes nagy parkolókban állhatnak meg. Kérjük, a fürdő hátsó bejáratához ne jöjjenek autóval, az a futók útvonala, balesetveszélyes lehet!

Célbaérkezés után

A cél a fürdő területén lesz. A kísérők érkezzenek időben, ha látni szeretnék a beérkező hozzátartozójukat! Az autóval vagy a busszal érkező váltótagok is a főbejáraton jöjjenek be a fürdőbe, a rajtszám felmutatásával.

A Lipóti fürdőben lehetőség van öltözőszekrényt bérelni, a kulcsot kaució ellenében a pénztárban lehet igényelni.

Jó idő esetén 5000 ember látogatja naponta a fürdőt, a futóknak külön lekerített füves részt biztosítunk a cél mögött. Az ebédet is külön helyen kapják. A fürdőmedencék a célba érés után szabadon használhatók.

Az eredményhirdetés 14 órakor várható a fürdő színpadán. A buszok 15 és 17 órakor indulnak vissza Győrbe a főbejárattól. Egyénileg visszajutók zárásig maradhatnak.

FIGYELEM!

Szombaton nagy meleg várható. Minden futót fokozottan kérünk a megfelelő iram megválasztására. Kérjük, viseljenek napellenzős sapkát, legyen kis szivacs vagy kendő a frissítéshez.

A versenyen mindenki saját felelősségére indul!

Mindenkinek jó felkészülést. Várjuk régi és új résztvevőinket egy sikeres teljesítés utáni kellemes kikapcsolódásra.

Probléma esetén:

Információ:

Földingné Nagy Judit
30/288-9005
folding@futobaratok.hu

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2017.05.01

Szomorú, fájdalmas hírt kaptunk. Közkedvelt, szeretett futótársunk Kecskés Tomi április 30-án életét vesztette a fertődi kerékpárversenyen. A közös futásainkon nagyon fog hiányozni. Szerdán együtt emlékezzünk rá!

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2017.04.13
Szerdai közös futás időpontja

Április 19-től a szerdánként a közös futásokon 17:50-kor találkozunk és 18:00-kor indulunk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2017.03.15
Közös futások

Kedves futótársak! Március 15-én és jövő szerdán március 22-én sem leszünk. 18-án szombaton lesznek futók a megbeszéltek szerint.
A legközelebbi közös futás velünk március 25-én szombaton várható. A legközelebbi szerdai közös futás  március 29-én a tavaszi óraátállítás után lesz. Már a Püspök erdőben futhatunk! Találkozás ekkor még 17:30-kor. Várunk benneteket!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.12.14
Évzáró, élménybeszámoló beszélgetés a Krúdyban

December 17- én szombaton 16 órakor évzáró, élménybeszámoló beszélgetésre várunk benneteket a Krúdy Gimnázium 222-es előadótermébe.

Az est folyamán felelevenítjük a futóklub elmúlt nyolc évét, értékeljük a 2016-os eseményeket, meghallgathatjátok Földingné Nagy Judit maratoni  élményeit és tapasztalatait, egyesületünk tagjainak beszámolóit.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.10.19
Vasárnap Tényő

Október 23-án vasárnap közös 30km-es futás lesz Tényőn Ottó szervezésében. (Lehet kevesebbet is futni.) Indulás 9:30-kor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.10.19
Jövő szerdán Vízivárosban futunk

Október 26-ától szerdánként mér a téli rend szerint, a Vízivárosi körünket futjuk.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.10.19
A szombati futás elmarad

Október 22-én szombaton a közös futás elmarad.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.10.13
31. SPAR Budapest- és Kassa Maraton

Ideális időben, lelkes futókkal vettünk részt a 31. SPAR Maratonon. Gratulálunk a célba érkezőknek az egyéni csúcsot futóknak és az első maratonosoknak Hatvári Andrásnak és Vass Timinek! A múlt heti Kassai Maraton teljesítőinek szintén gratulálunk!

Eredmények

SPAR Budapest Maraton

Helyezés
Rajtszám
Név
Város
Nettó idő
218.
Erdélyi Attila
Csorna
3:13:54
42.
Schlauszky Csilla
Székesfehérvár
3:24:03
501.
Kecskés Tamás
Győrszemere
3:27:09
760.
Földing Ottó
Győrújbarát
3:35:35
762.
Fazekas Gábor
Győr
3:35:37
802.
Szabados Géza
Sopron
3:37:00
839.
Vitéz Péter
Vámosszabadi
3:38:11
108.
Pöltz Hajnalka
Abda
3:38:56
885.
Hatvári András
Balatonfüred
3:39:27
1012.
Szabó István
Győr
3:42:40
1056.
Rumi Tamás
Győr
3:43:34
152.
Gulyás Krisztina
Győr
3:45:27
1192.
Kertész Ervin
Ásványráró
3:46:33
1276.
Bene Attila
Győr
3:48:36
228.
Milus Ilona Tünde
Győr
3:52:30
353.
Tóth Jutka
Tét
4:01:12
579.
Haffner Kata
Környe
4:19:28
2670.
Erdélyi Zsolt László
Győr
4:23:59
668.
Megyeri Virág
Mosonmagyaróvár
4:25:43
3149.
Horváth Csaba Gyula
Győr
4:40:43
3198.
Novák József
Öttevény
4:42:40
888.
Vass Tímea
Iza
4:43:08
897.
Ormos Zsuzsanna
Győr
4:43:41

10 km

Helyezés
Rajtszám
Név
Város
Nettó idő
11.
Marx Bálint Győrújbarát
0:36:30
18.
Marx Balázs Győrújbarát
0:37:21
381.
Marx Péter Győrújbarát
0:49:45

30 km

Helyezés
Rajtszám
Név
Város
Nettó idő
274.
Rózsa Tamás Győr
2:51:00
206.
Vitéz Mónika Vámosszabadi
3:06:22

Kassa Maraton

Helyezés
Név
Város
Nettó idő
17.
Árus-Kovács Zsuzsa Győr
3:26:39
116.
Kovács Éva Győr
4:20:37

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.10.13
Szerdán aki tud hozzon fejlámpát!

Október 19-én szerdán aki tud hozzon fejlámpát. Ha az időjárás és a körülmények engedik, még az erdőben futunk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.09.29
Októbertől szerdánként 17:30-kor indulunk!

Október 5. szerdától a korai sötétedés miatt (pontosan) 17:30-kor indulunk a szokott helyről. 
Egyelőre még az erdőben futunk.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.09.23
A szombati futás szeptember 24-én elmarad

A szokásos szombati közös futás elmarad. Helyette az Arrabona futáson leszünk. A távok 3 km jótékonysági futás (a Lurkó alapítvány javára) 6 km.
Várunk benneteket!
http://www.infogyor.hu/hirek/olvas/xii-arrabona-futofesztival-oszi-sport-es-egeszsegnap-2016-09-21-142025

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.09.17
Vasárnap Tényő fentről!

Szeptember 18-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. FIGYELEM! Indulás 9:30-kor a a 2. kilométernél lévő fenti sorompótól. A korábban érkezők a várakozás ideje alatt megtekinthetik a megújúlt Árpád kutat.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.08.31
Vasárnap Tényő!

Szeptember 4-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 9:30-kor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.08.19
Szombati futás

Augusztus 20-án szombaton reggel nem lesz közös futás. Szerdán találkozunk legközelebb.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.08.05
Nyári szünet a közös futásokban

Augusztus 6. és augusztus 13. között nem lesznek szervezett közös futások. A következő közös futás augusztus 17-én szerdán lesz.

Augusztus 6-án Tatai minimaratonon, augusztus 13-én pedig az S.Párati 4, 8, 21 km-es versenyen találkozhatunk. 

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.07.25
7. Győr-Lipót fényképek

A 7. Győr-Lipót futóversenyen készült képek megtekinthetők az alábbi galériákban:

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.07.24
7- Győr-Lipót eredmények

A 7. Győr-Lipót futóverseny eredményei már megtekinthetők az időmérő oldalán.

Fotók, videók, beszámolók várhatóan a hét elején-közepén kerülnek ki. Köszönjük a türelmet és minden résztvevőnek jó pihenést kívánunk. Találkozunk jövőre.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.07.21
A Győr-Lipót futóverseny technikai tudnivalói a versenyen

Verseny központ, rajtszám felvétel az Egyetemi Csarnokban lesz. Megközelíthető az új Jedlik híd felől az Egyetemi Csarnok és a Mobilis irányába. Figyelem, zsákutcában lesz a rajthely! Az egyetemi kollégium építése miatt a másik irányból a töltés felől az idei évben nem közelíthető meg a helyszín.

Parkolási lehetőség az egyetem parkolóiban. Kérjük, lehetőség szerint az egyetem főbejáratánál a Jedlik hídhoz közeli parkolókat használják. Az autók a parkolókban hagyhatók délutánig.

A kerékpárosok és görkorcsolyázók 9:45-kor indulnak. A futók rajtja 10 órakor lesz.

Kérjük, érkezzenek időben, mivel a nevezés negyed 10-kor lezárul. Ne az utolsó pillanatban torlódjon a nevezők nagy része. A csarnokba érve bal oldalt lesznek a helyszíni regisztrációhoz a nevezési lapok. A helyszíni nevezéshez külön asztal lesz az egyéni és váltó futóknak. Két egyéni és két váltó előnevezett asztal áll rendelkezésre. A kerékpárosok és görkorcsolyázók elő és helyszíni nevezése egy asztalnál lesz. A verseny pólóját a rajtszámmal együtt kapják. Külön pénztár asztal várja helyszíni nevezőket. Itt lehet megvásárolni 2200 Ft-os kedvezményes áron a kísérők karszalagját, futónként egyet. A karszalag felmutatásával lehet a fürdőbe bemenni a főbejáraton. A versenyen indulók a rajtszámmal jutnak be a célterületre.

Minden váltó három rajtszámot kap. Az első és második futónak lesz feltűzhető saját rajtszáma. A harmadik futónak csak a chipes rajtszáma lesz, amivel a befut a célba. A chipes, gumis rajtszámot használják a csapatok a váltáshoz. Kérjük, a szabályos viselésére figyeljenek, így tudnak csak részidőket mérni!

A versenyzők csomagjait a Darnó-Hús kisbusza szállítja ki a célba. 9 órától áll a helyszínen. A váltótagoknak 2 busz áll a rendelkezésükre a győrladaméri és az ásványrárói váltóhelyekre. A buszok megvárják minden váltótag beérkezését és utána indulnak a célba.

Az útvonalon 8 frissítő állomás lesz. A két váltóhelyen lesz gyümölcs, víz, Penco iso, Cola. A többi településen vízzel frissíthetnek.

A kerékpárutat nem csak a versenyzők veszik igénybe. A balesetveszély elkerülése érdekében saját és futótársaik érdekében nem ajánlott a táv teljesítése közben bármilyen zene- vagy egyéb lejátszót egyszerre mindkét fülükbe dugva hallgatni, használni! Tilos a futókat kerékpárral kísérni! 

A Lipóti Élményfürdő csúcsidőben 5-6000 embert lát vendégül. Ebben az esetben a parkolás nehezebb. Kérjük, ezt vegyék figyelembe az autóval érkező hozzátartozók és váltótagok.

A hátsó bejáraton át kizárólag csak a rajzszámmal versenyben célba érő futók illetve rajtszámmal rendelkező kerékpárosok haladhatnak át. 

Visszafele a buszok 15 és 17 órakor indulnak a fürdő főbejáratától.

A kerékpárosok és görkorcsolyázók túra jelleggel, időmérés nélkül teljesítik a távot. Lipótról vissza Győrbe nincs kerékpár szállítás. Kérjük, visszafelé is kerékpárral menjenek vagy gondoskodjanak annak visszaszállításáról!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.06.20
Szerdai futás elmarad 06.22

A szerdai közös futás elmarad. A budapesti Fáklyás Futásra utazunk külön busszal. Kérem, aki még csatlakozna futóként vagy csak feljönne szurkolóként jelentkezzen! Indulás 16 órakor a Baross híd lábánál lévő buszmegállóból, a Virágórától. A futás rajtja 21:30 visszaérkezés kb. éjfél.
http://www.futanet.hu/cikk/budapest-2024-faklyas-futas/budapest-2024-faklyas-futas-esemenyinformacio

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.05.31
Online regisztráció megerősítése hiba

A 7. Győr-Lipót verseny online regisztrációja során a regisztráció megerősítésére szolgáló gomb egy ideig nem működött. A hibát javítottuk. Aki nem tudta megerősíterni a nevezését kérjük próbálja meg újra.

A kellemetlenségekért elnézést kérünk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.05.27
A szombati futás elmarad

A szombati futás az Ultrabalaton miatt elmarad! Találkozunk a Balatonon vagy szerdán.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.04.16
Szerdai találkozási pont változás!

Az egyetemi építkezések miatt a szerdai futások találkozási pontja megváltozik! Április 20-tól a Jedlik híd utáni körforgalom melletti (a piros jelölővel jelzett) parkolóban találkozunk 17:45-kor:

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.03.30
Jelentkezési határidők

A környékünkön lévő versenyek jelentkezési határidőire hívom fel a figyelmeteket. A Győrújbaráti Terepfutás május 1-én vasárnap lesz. Az első jelentkezési határidő április 3-án jár le. Távok 800m gyerek, 4 km, 7 km, 14 km, Sörkrossz (3 km) Nevezés a gyorifutas@gmail.com címe az adatok megadásával.
A Szigetközi Minimaratonra csoportosan tudunk nevezni. Április 17-ig 16 km 2000 Ft,  4 km 1200 Ft. Jelentkezés, befizetés Juditnál.
A Győr-Lipót Futóversenyre már megnyílt a nevezési oldal. Szeretettel várjuk a futókat és az önkéntes segítőket.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.03.30
Szerdai futás időpontváltozás

A szerdai futások időpontja április 6-tól változik. Találkozó 17:45-kor, rajt 18 órakor lesz. Az egyetemi kollégiumok építése valószínűleg hamarosan elkezdődik. A találkozási helyünk a Laposnál marad, a parkolást kell majd másik parkolókban megoldanunk.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.03.05
Vasárnap Tényő!

Március 6-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Rajt 9:30-kor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.02.26
A szombati futás elmarad

A szombati közös futás elmarad!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.01.22
Yours Truly

2016 január 31-én vasárnap ismét Yours Truly futás. Táv 25 km. Rajtidő 9:30. Találkozás Tényőn a templommal szemközti parkolóban. Különböző iramokban futunk az erdei aszfaltos úton át Sokorópátkára, az országúton vissza Tényőre.

A Yours Truly egy nemzetközi verseny.  saját honlapja  A kezdeményezés Finnországból indult: az év leghidegebb időszakában, januárban és februárban a hónapok utolsó vasárnapján nulla órájától 24 óráig futhatsz 25 vagy 50 km-t. A futását mindenki maga méri.

Ezt aztán küldd el Seppónak (a link csak vasárnaptól él majd), az egész kiötlőjének: hol, mennyit és mennyi idő alatt futottál. Küldhetsz képet is, ha akarsz.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2016.01.01
Szombaton nem lesz közös futás

Január 2-án szombaton nem lesz közös futás. Aki érez erőt magában, a Yakuzások szerveznek 10 órakor egy kb. 10 km-es kört 10 órától a győrűjbaráti tábortól.

Szerdától már lesz futás a szokott időben!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.12.21
Futások az ünnepek környékén

Az elmúlt évek hagyományát követve a Karácsonyi ünnepi menük lemozgására december 27-én vasárnap kerül sor. Várunk mindenkit Juditékhoz Barátira egy baráti társasággal egy baráti-écsi körre. Találkozó 9:30-kor a Mélykút utcában.

December 23-án szerdán még lesz közös futás, 26-án szombaton és 30-án szerdán nem lesz.

Szilveszter délelőtt, 31-én csütörtökön a hagyományos évbúcsúztató futásunk lesz. Találkozó 10-kor az Egyetem előtt. Tréfás sapkák, ruhák , hajak jöhetnek. Batyus kínálás, koccintás a parkolónál.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.11.05
Vasárnap Tényő!

November 8-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 9:00 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.10.28
Vasárnap Tényő!

November 1-jén vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 9:00 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.10.12
30. SPAR Budapest Maraton

A jubileumi 30. Budapest Maratonon ideális, hűvös időben rajtolhatott el a mezőny. A beígért esőzés várt a verseny végéig. Az utolsó futó beérkezése után pár perccel kezdett el esni az eső. Részvételi csúcsot döntött az esemény. Egyéni maratonon 5601 célbaérő volt. Futóklubunkból 26-an teljesítették a teljes távot. A legjobb időt Erdélyi Attila érte el 3:13:15-el. Első maratonját futotta Ávár Szilvi,Haffner Kata, Kecskés Tomi,Kovács Éva, Mayer Kriszti. Egyéni csúcsot futott Erdélyi Attila, Kertész Ervin, Bene Attila, Pék Eszti.

A 10 km-t Eszti és Móni teljesítette.

A Maraton Stafétán a Földing család 1183 váltó közül a 40. helyen ért célba, befutó a 10 éves Peti volt. A versenyszervezői csapatok között másodikak lettek.

Gratulálunk mindenkinek!

Eredmények

Maraton

Helyezés
Rajtszám
Név
Város
Nettó idő
Erdélyi Attila
Csorna
3:13:15
Kertész Ervin
Ásványráró
3:14:34
Földing Ottó
Győrújbarát
3:23:01
Kecskés Tamás
Győrszemere
3:30:06
Szabó István
Győr
3:32:27
Gulyás Krisztina
Győr
3:41:41
Haffner Kata
Környe
3:42:38
Pöltz Hajnalka
Abda
3:43:30
Tóth Szilárd
Győr
3:45:17
Ávár Szilvia
Győr (Ménfőcsanak)
3:45:54
Szabó András
Győr
3:46:11
Bene Attila
Győr
3:47:23
Erdélyi Zsolt
Győr
3:50:58
Pék Eszter
Győr
3:54:46
Tóth Jutka
Tét
3:55:46
Milus Ilona Tünde
Győr
3:57:08
Vitéz Péter
Vámosszabadi
3:58:38
Novak József
Öttevény
4:00:07
Kovács Éva
Győr
4:01:23
Rumi Tamás
Győr
4:06:10
Szűcs Gabriella
Győr
4:06:22
Horváth Attila
Abda
4:08:36
Megyeri Virág
Mosonmagyaróvár
4:08:37
Mayer Krisztina
Ásványráró
4:08:59
Kuti Róbert
Győr
4:14:28
Ormos Zsuzsanna
Győr
4:31:15
Sassné Shrek Zsuzsanna
Vámosszabadi
5:20:01

10 km

Helyezés
Rajtszám
Név
Város
Nettó idő
84.
Leszkovich Eszter Győr
0:50:44
453.
Vitéz Mónika Vámosszabadi
0:58:04

Staféta

Helyezés
Rajtszám
Csapat Csapattagok
Nettó idő
40.
Földingek Győr-Lipót Földing Ottó,Földingné Nagy Judit,Földing Péter,Földing Réka
3:22:59

A teljes eredménylista megtekinthető a BSI oldalán.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.10.09
Közvetítés a Spar Martonról

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.10.02
Szombati futás

Szombaton lesz közös futás a szokott időben 3/4 9-kor.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.10.02
Hétvégén több esemény lesz a környéken

Október 3-án, szombaton Apáczai-Sokoró 13 és 23,5 terepfutó verseny és teljesítménytúra. Nyúl,Szent Donát kápolna, Kápolna utca 41. (A rajt és a cél helyszíne.)
Rajt: gyalogosoknak: 8-tól 9-ig, futóknak: 10:30-kor tömegrajt (nevezés 10:15-ig)
www.romerfloris.hu

Szombaton első Pannon Hajsza (akadályverseny) Pannonhalma, Gyógynövénykert, 8 órától regisztráció.
Futamok 9-től fél óránként
https://www.facebook.com/pannonhajsza/timeline/

Október 4-én, vasárnap 25. Szenior Triatlon, Magyar Vilmos uszoda 11 óra

Vasárnap Sri Chinmoy Maraton, 8 óra Aranypart II. játszótér
http://srichinmoymaraton.hu/2015/09/08/18-maraton-gyor-2015-oktober-4/

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.10.02
Vasárnap Tényő!

Október 4-én vasárnap maraton előtti utolsó közös "hosszú" futás lesz Tényőn. Indulás 9:00 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.09.30
Ma érkezzetek időben!

A mai futásra a korai sötétedés miatt 17.45-kor elindulunk. Kérünk mindenkit érkezzen időben.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.09.24
Vasárnap Tényő és Velencei-tó kör

Szeptember 27-én vasárnap közös futás lesz Tényőn. Indulás 9.00 órakor a templommal szembeni parkolóból.

Szintén vasárnap 10.15-kor 30km-es Velencei-tó kör is lesz. Ezt is ajánljuk.
A tó körről további infó a Facebookon.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.09.14
Wizz Air félmaraton 2015

Minden idők legnagyobb létszámú félmaraton futóversenyét rendezték a hétvégén Budapesten. Több, mint 11 ezer résztvevő futott a Wizz Air félmaratoni távján. Futóklubunk is részt vett az eseményen. A verseny végén TV interjúra hívták futóinkat. 

Gratulálunk a célbaérkezőknek!

Eredményeink
(21,1 km)

Helyezés
Rajtszám
Név
10 km
14,5 km
Nettó idő
280.
7237
Rabi András
0:42:07
1:01:51
1:30:00
372.
7900
Győrfi András
0:43:18
1:03:12
1:32:38
381.
7236
Szabó Attila
0:44:11
1:04:16
1:32:53
391.
5511
Kertész Ervin
0:43:49
1:03:56
1:33:04
401.
7232
Csapó András
0:44:22
1:04:38
1:33:19
651.
704
Tóth Szilárd
0:44:53
1:06:01
1:37:26
654.
6915
Kecskés Tamás
0:45:58
1:06:54
1:37:29
93.
6589
Gulyás Krisztina
0:45:29
1:07:07
1:39:01
912.
5961
Horváth Attila
0:47:38
1:09:12
1:40:27
123.
5960
Ávár Szilvia
0:48:43
1:10:03
1:41:16
1193.
5963
Rumi Tamás
0:48:49
1:11:24
1:43:26
218.
5807
Szűcs Gabriella
0:49:28
1:12:59
1:46:33
1635.
179
Novák József
0:50:04
1:13:47
1:46:58
1704.
5510
Erdélyi Zsolt
0:49:40
1:13:23
1:47:35
248.
1684
Haffner Kata
0:50:44
1:14:10
1:47:53
266.
6917
Mayer Krisztina
0:50:42
1:13:25
1:48:28
1854.
1630
Marx Péter
0:50:35
1:14:18
1:48:55
284.
3976
Tóth Jutka
0:49:53
1:13:17
1:48:59
2192.
2949
Vaszkun Ellák
0:55:20
1:19:19
1:51:42
2627.
9747
Szombathelyi Bálint
0:50:44
1:16:23
1:55:16
635.
7231
Prikkler Adrienn
0:55:06
1:21:10
1:56:52
1715.
7234
Ormos Zsuzsanna
1:00:28
1:29:24
2:11:09
1820.
5962
Horváth Zsuzsanna
1:00:16
1:29:49
2:12:23
4809.
2373
Várszegi András
1:02:01
1:31:02
2:14:44
2413.
2374
Gáncs Erzsébet
1:00:11
1:31:27
2:19:27
2865.
7314
Vass Tímea
1:05:07
1:36:47
2:27:07

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.09.11
Edzőtábor terv

Az október 23-i hosszú hétvére (3 nap) közös edzőtáborozást tervezünk Bakonybélen. A szállás árakról az információk beszerzése folyamatban van. Akit esetleg érdekelne az jelezze Juditnak.

Ha további infókkal rendelkezünk megosztjuk.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.09.11
Vasárnap Tényő

Szeptember 13-án vasárnap közös futás lesz Tényőn. Indulás 9:00 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.09.07
FIGYELEM! Részleges erdőlátogatási tilalom szeptember 1-30-ig 16-9 óráig

A Kisalföldi Erdőgazdaság tájékoztatása szerint szeptember 1 és szeptember 30 között részleges erdőlátogatási tilalmaz vezet be több helyen, többek között az általunk is használt tényői futóútvonalon is.
Ezek szerint délután 16  óra és reggel 9 óra között a területen tartózkodni élet- és balesetveszélyes! A futásokat ezen időponton kívülre célszerű időzíteni.

A korlátozás a szeptemberben kezdődő vadászati főidény miatt, a balesetek elkerülése és a vadászatok zavartalanságának biztosítása érdekében szükséges.

Az érintett terület: térkép
További infó a KAEG Zrt oldalán.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.09.02
Vasárnap Tényő

Szeptember 6-án vasárnap közös futás lesz Tényőn. Indulás 9:00 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.08.20
Vasárnap Tényő

Augusztus 23-án vasárnap közös futás lesz Tényőn. Indulás 9:00 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.08.05
Spuri Futóbolt zárva

A győri Spuri Futóbolt augusztus 6-8-ig, csütörtöktől szombatig zárva. Nyitás augusztus 10-én hétfőn 13 órakor.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.07.30
Augusztus 15-ig nem lesznek szombati futások

A következő 3 szombati futás (aug. 1, 8, 15) szervezett formában nem lesz megtartva.
Elsején Tatán, 15-én pedig Sokorópátkán futunk.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.07.25
6. Győr-Lipót videók

Az Oxygen Media által készített videók az eseményről:

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.07.24
6. Győr-Lipót képek

Megakptuk a második nagy adag képet is dr. Vass Szilvitől. Köszönjük!
A képek megtekinthetők a flickr albumunkban: dr. Vass Szilvia képei

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.07.22
6. Győr-Lipót képek

Megkaptuk az első fotókat a versenyről Mazsaroff Pétertől. Köszönjük!
A képek megtekinthetők at egyesület flickr fiókjában: Mazsaroff Péter képei

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.07.22
6. Győr-Lipót beszámoló

A hétvégén hatodik alkalommal rajtolt el a Győr-Lipót futóverseny mezőnye. 26,4 km távot egyénileg és a háromfős váltókkal, kiegészítő számként kerékpárral, görkorcsolyával, handbike-kal teljesítették. Öröm volt látni Győrből a szigetközi kerékpárúton haladó futókaravánt.. Ebben az évben birtokba vehettük a nyáron átadott új kerékpárút szakaszt Hédervár és Lipót között. A távolság mellett a meleggel is megküzdöttek a versenyzők. A szigetközi településeken kialakított frissítő pontokat bővítettük, önkéntesek még két helyen segítették friss vízzel a futókat. Köszönet a helyi lakosoknak, akik locsolással igyekeztek enyhíteni számukra a hőséget. Minden célba érőt frissítő és ebéd várta a fürdőben. A teljesítők befutóérmet, a legjobbak az eredményhirdetésnél  a támogatók által felajánlott díjakat és kupákat kapták. Az egyéni és váltóversenyben nemenként az első 3, az egyéni korosztályos legjobbak, a legjobb céges csapatok, a legifjabb és legidősebb résztvevő vehetett át díjat. A legjobb futóklubosoknak járó faszobor az idén Gulyás Krisztihez és Sípos Balázshoz került.
 
A versenyről nem sietett haza senki, a Lipóti Termál- és Élményfürdő csodálatos környezete igazi felüdülést nyújtott minden résztvevőnek. 

Eredmények: 

Egyéni: 

1. Deli Gergely 1:33:18 
2. Soós Dániel 1:35:07 
3. Beda Szabolcs 1:35:54 

1. Ladányi Tímea 1:59:01 
2. Epl Tamara 2:10:58 
3. Drahos Veronika 2:19:46 

Váltók: 

1. SZOESE Runners 1:28:54 
2. Mesterhármas 1:52:49 
3. Ádám bátyám Pávát látván Balázzsá vált 1:55:12 

1. Run Girl Run 1:52:06 
2. Macák a komfort-zónában 1:53:12 
3. Szakályék Esztivel 1:56:29 

Köszönet futóklubos társainknak, az önkénteseknek, segítőinknek, akik a technikai lebonyolításban részt vettek. Köszönjük a jó ötleteket és a megvalósítást. 

Köszönet támogatóinknak: 
Lipóti Termál és Élményfürdő 
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 
Vill-Korr Hungária Kft 
H-Trio Kft 
Eurokardán Kft 
A&G Kft 
GYŐR.NET Internetszolgáltató 
Fenesi József ev 
Talent Plan Kft 
SZA-BI Qualit Kft 
KŐ-LAP-DA Kft 
Pedró Pékség 
Penco 
Saucony 
Nike cipőteszt 
Szigetközi Friss Víz 
Papír Kontúr Kft 
VASS zokni 
Sarki Delikát 
Deé Családi Pincészet 
Darnó Hús 
Chio 
Győr-Szol 
Style Szépségszalon 
Hullám Pizzéria 

Online eredménylista: www.sportido.hu
Abszolút egyéni eredménylista: PDF
Abszolút váltó eredménylista: PDF
Kategóriánkénti eredménylista: PDF 

Rajtszám szerint kereshető fotók, célfotók: www.futofoto.hu
További fotók folyamatosan feltöltve flickr oldalunkra és az esemény Facebook oldalán.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.07.20
6. Győr-Lipót eredmények

A 6. Győr-Lipót egyéni- és váltóverseny eredményei letölthetők vagy megtekinthetők online:

Online eredménylista: www.sportido.hu

Abszolút egyéni: PDF
Abszolút váltó: PDF
Kategóriánként: PDF

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Fotók, beszámoló hamarosan...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.07.15
Győr-Lipót futóverseny technikai tudnivalói a versenyen

Rajt az egyetemi csarnoknál lesz. Megközelíthető az új Jedlik híd után a körforgalomnál az egyetem előtt elhaladva, hátra az Aranypart felé, vagy a Hédervári útról bekanyarodva az egyetem mögé, az Egyetemi Csarnok és a Mobilis irányába. Révfalui Kossuth híd lezárva, másik megközelítés az Árkád felől a Széchenyi hídon át, balra a Szövetség utcán.

Parkolási lehetőség az egyetemi parkolóházban vagy az egyetem parkolóiban. Kérjük, a Mobilis parkolóit ne használják, mivel 10 órakor nyitnak és a saját látogatóik számára tartják fenn a helyeket. Az autók az egyetemi parkolókban hagyhatók délutánig.

A versenyközpont az idén a nagy Egyetemi Csarnokban lesz. Kérjük, érkezzenek időben, mivel a nevezés negyed 10-kor lezárul. Külön asztaloknál lesz az egyéni és váltó előnevezettek rajtszám felvétele. Külön asztalnál lehet a helyszíni nevezést intézni.

A kísérőknek lehetőségük van a nevezésnél a pénztárban 2200 Ft-os kedvezményes belépőt venni az élményfürdőbe, amit karszalag formájában kapnak. Ennek felmutatásával a főbejáraton tudnak bejutni.

A versenyzők csomagjait a Darnó-Hús kisbusza szállítja ki a célba. A váltótagoknak 2 busz áll a rendelkezésükre a győrladaméri és az ásványrárói váltóhelyekre. a buszok megvárják minden váltótag beérkezését és utána indulnak a célba.

A kerékpárosok és görkorcsolyázók túra jelleggel, időmérés nélkül teljesítik a távot. A kerékpáros túrán 3 tandemkerékpár a vállalkozó kedvűek rendelkezésére áll. Kérjük a foglalási szándékot jelezzék a szervezők felé. Visszafele korlátozott számban oldható meg kerékpárok szállítása. 

Chipes rajtszámmal történik az időmérés, egyéni vagy letétes chipre nincs szükség. A váltóhelyeken részidőmérés lesz. A váltók 4 rajtszámot kapnak, három a váltótagoknak és egy gumis a chipes csapat rajtszám, amivel a váltás történik az időmérő szőnyegen történt áthaladás után. 

A kerékpárosok és görkorcsolyázók 9:50-kor indulnak. A futók rajtja 10 órakor lesz.
  
A versenyzőket az egyetemről a Hédervári úton a kerékpárútra rendőri biztosítás segíti. A mezőny elején és végén felvezető, ill. záró kerékpáros halad. A kerékpárúton is kérjük a KRESZ szabályainak betartását, mivel nincs lezárva a versenyzőknek. Hédervár és Lipót között júniusban elkészült az új kerékpárút. Már itt sem kell közúton futni. Lipóton az Orhidea Hotel előtt kanyarodik a verseny útvonala balra a fürdőhöz. A hátsó bejáraton át érnek be a célba. Minden kísérő autó illetve váltótag versenyző, aki egyénileg oldja meg a kijutást, kérjük egyből a faluközponton át a fürdő főbejáratához menjen. Nagy, ingyenes parkolók állnak a fürdővendégek rendelkezésére. 

A hátsó bejáraton át kizárólag csak a rajzszámmal versenyben célba érő futók illetve rajtszámmal rendelkező kerékpárosok haladhatnak át. 

A kerékpárutat nem csak a versenyzők veszik igénybe. A balesetveszély elkerülése érdekében saját és futótársaik érdekében nem ajánlott a táv teljesítése közben bármilyen zene- vagy egyéb lejátszót egyszerre mindkét fülükbe dugva hallgatni, használni! Tilos a futókat kerékpárral kísérni! 

A Szigetközben 6 települést érint a verseny, mindenhol frissítő állomások várják az áthaladókat. Négy településen víz, a két váltóhelyhez kötődő frissítőn Győrladaméron és Ásványrárón gyümölcs, szőlőcukor és isotoniás ital várja a futókat. A szakaszukat befejező váltótagok külön asztalnál frissíthetnek. Dunaszeg és Ásványráró között Zselykepusztánál., valamint Hédervár és Lipót között vizet biztosítunk. 

A célban frissítők, gyümölcs, sütemény várja a beérkezőket. Itt megtalálják az elküldött csomagjaikat. A fürdőt minden rajtszámmal rendelkező versenyző díjmentesen használhatja. A pénztárnál 1000 Ft kaucióért öltöző szekrény kulcsot lehet igényelni. A rajtszámot mindenki őrizze meg a fürdő területén, ez szolgál belépőnek, erre kapják a gulyást.  

Jó idő esetén 4-5000 ember látogatja a fürdőt, a futóknak külön lekerített füves részt biztosítanak. 

Az eredményhirdetés az utolsó célba érkező után kb. 14 órakor lesz. A buszok 15 és 17 órakor indulnak vissza Győrbe. 

Mindenkinek jó felkészülést. Várjuk régi és új résztvevőinket egy sikeres teljesítés utáni kellemes kikapcsolódásra. 

Probléma esetén:

Információ:  
Futás:
Földingné Nagy Judit 
30/288-9005 

Kerékpár:
Mittnacht József 
30/947-7890 

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.07.09
A szombati közös futás Rábapatonán lesz

A szombati közös futás a Krúdynál elmarad. Helyette a Rábapatonai körversenyen futunk. Aki teheti jöjjön el. Nevezés a helyszínen 7:30-8:45-ig. Rajtok 9 órakor innen

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.06.26
Környékbeli versenyek

Az idén is három verseny vár bennünket a környékünkön:

Július 11-én szombaton IV. Rábapatonai Futó Körverseny 300m-1,9-5-9,6 km [plakát]
Július 19-én vasárnap 6. Győr-Lipót futóverseny 26,4 km [kiírás]
Augusztus 15-én szombaton S.PÁRTAI Félmaraton 4-8-21 km [facebook]

Edzetek! Készüljetek! Figyeljétek a nevezési határidőket!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.06.01
Ultrabalaton 2015

Hatodik alkalommal vettünk részt az Ultrabalatonon. Egyéni versenyzőink és csapataink derekasan küzdöttek a meleggel, a hegyekkel és ellenfeleikkel. Az egyéni induló Csákány Kriszti 28:42:28 eredménnyel az 5. nőként érkezett célba, harmadszor teljesítve a teljes távot. Szép volt Kriszti! Boros Miki 150 km-ig jutott, Ottó 100 km-t teljesített, a Varga Pincészetig együtt tették meg az utat. Tóth Gábor 158 km-nél kényszerült kiállásra.

Ervin és Laci párosa a Győri Fu-tókerülők 11. helyen ért célba a párosok között 23:16:47 idővel.

Hajni, Virág és Attila triója a NEKÜNK most 5XNYOLC 20:50:03 hatodik a háromfős váltók között.

A 8 fős gyors csapatunk a HALADnikeLL (Erdős Judit, Gulyás Kriszti, Tóth Jutka, Balázs Laci, Bene Attila, Hatvári Bandi, Kollár Barna, Sipos Balázs) 16:10:57, (4:23 átlag) a csapatok abszolút versenyében 12., a 8 fős kategóriában 2. helyezett.

Az utolsó utáni pillanatban is változó 5 fős LOHOLnikeLL váltónk ( Döbi, Mészáros Balu, Szabó Ata, Szakál Szilárd, Warwarovszky Zsolt)  18:04:23 idővel  (4:54  átlaggal) 32. abszolút, 8. az 5 fősök között.

A másik 8 fős „normál” FUTnikeLL váltónk (Edvi Tibi, Erdélyi Zsolti, Haffner Kata, Kecskés Tamás, Leszkovich Eszti, Marx Peti, Rumi Tomi, Szabó István) 18:17:42 célidővel (4:58 átlag) 45. csapat, 4. helyen a 8 fősök között.

A 10 fős „kényelmes” csapatunk (Árus-Kovács Zsu, Horváth Ákos, Horváth Zsuzsa, Kovács Éva, Matesz Tomi, Varga Orsi, Némethné Réka, Pék Eszti. Varga Rozi, Vass Timi) 20:11:09 idővel (5:28 átlag) 160. csapat, 77. hely a 10 fősök között. A versenyen 662 csapat ért célba!

Szép volt, gratuláció mindenkinek. Jó pihenést! Szerdán gyertek kocogni és az élményeket megosztani!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.05.29
Spuri Futóbolt zárva

A győri Spuri Futóbolt május 29-én pénteken 15 óráig tart nyitva, május 30-án szombaton zárva. Megértésüket köszönjük.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.05.09
Vasárnap Tényő

Május 10-én vasárnap  közös futás lesz Tényőn. Indulás 9:30 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.04.24
UB megbeszélés!

29-én szerdán 19:15-kor a közös futás után egy rövid UB megbeszélést tartunk.
A csapatok összeállítása a téma. Lehetőleg jöjjön minden érdekelt. Kérjük jelezzétek írásban, ha nem tudtok résztvenni a megbeszélésen. Ebben az esetben jelöljétek a csapatot, amelyikbe szívesen futnátok.:

5 fős Atáék csapata
10 fős kényelmes tempó
8 fős közepes
8 fős gyors

Mindegyik vegyes csapat lesz!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.04.20
30. Vivicitta eredményeink

A jubileumi 30. Vivicitta futóversenyt 30 000 indulóval rendezték a hétvégén. Első alkalommal két napossá bővítették az eseményt. Szombaton a rövidebb, vasárnap a klasszikus távok mezőnye rajtolt. Klubunkat sokan képviselték az idei évben is.

Gratulálunk mindenkinek!

Félmaraton

Helyezés
Név
Nettó idő
676.
Fürnstall Balázs
1:38:54
735.
Kecskés Tamás
1:39:33
802.
Erdélyi Zsolt
1:40:25
72.
Földing Réka
1:40:56
999.
Szepesi Péter
1:42:21
100.
Pék Eszter
1:43:21
1138.
Horváth Attila
1:43:51
115.
Pöltz Hajnalka
1:44:06
256.
Haffner Kata
1:49:53
1954.
Marx Péter
1:52:08
2206.
Szabados Géza
1:54:07
1090.
Ormos Zsuzsanna
2:03:59
2392.
Reisingerné Hauser Tímea
2:22:45
2487.
Farkas Adrienn
2:25:14
2526.
Sassné Shrek Zsuzsanna
2:26:25

10 km

Helyezés
Név
Nettó idő
9.
Gulyás Krisztina
41:31
240.
Zsiga Ákos
46:41
39.
Ávár Szilvia
47:07

7 km

Helyezés
Név
Nettó idő
30.
Marx Bálint
28:51
64.
Marx Balázs
31:09
25.
Marx Bianka
33:40

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.04.19
A győri Spuri futóbolt zárva

A győri Spuri futóbolt április 20-án hétfőn zárva.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.04.17
Mezei diákolimpia

A héten rendezték a Diákolimpia mezei futás országos döntőjét Gödöllőn. Az egyesületünkben készülő gyerekek előkelő helyen végeztek. A megyei versenyekről a legjobb 4 egyéni futó és 2 csapat került az országos bajnokságra. Korosztályonként több mint 200 indulóval rajtoltak a mezőnyök.

III. korcsoport fiúk 2500m
12. Marx Bálint 8:43.4
25. Markó Péter 8:54.2

II. korcsoport lány 1500m
20. Jó Alíz 6:10.5
46. Markó Fanni 6:26.2

III. korcsoport lány 2000m
5. Zatykó Luca 7:10.3

V.  korcsoport lány 3000m
31. Csaplár Viktória 12:50.6

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.04.17
24 órás VB

A Torinóban rendezett 24 órás Világ- és Európa Bajnokságon egyesületünkből Csákány Krisztina szerepelt. Első világversenyén új egyéni csúccsal mutatkozott be 195.388 km – 47. hely a vb-n, 41. az Eb-n. A magyar női csapat 8. lett az EB-n és a VB-n is.

A versenyen 42 ország 334 versenyzője vett részt, a futók egy 2000 méteres pályán rótták a köröket. Kriszti 12 órás részidőnél is egyéni legjobbját futotta.

Gratulálunk, szép volt Kriszti! 

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.04.16
Vasárnap Tényő

Április 19-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 9 órakor a templommal szembeni parkolóból.

Elvlieg lesz 30 km-t futó társaság is "ultra tempóban". Lehet csatlakozni.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.04.06
A győri Spuri futóbolt zárva

Április 7-én a győri Spuri Futóbolt zárva. Megértésüket köszönjük!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.04.01
Győrújbaráti Terepfutás

Első alkalommal rendeztük a megújult Győrújbaráti Terepfutást. 300 indulót regisztráltunk. Kiváló futóidőben, hangulatos pályán versenyezhettek a résztvevők.
A gyerekek a 800 m-es távot a táborban kialakított változatos pályán teljesítették.
A 7 és a 14 útvonala kemény emelkedőkkel tarkított terepen, jól futható talajon vezetett.
Jó bulinak igérkezett a Sörkrossz futam. háromszor kellett megtenni az ezer méteres kört miután minden kör elején a korsó illetve a hölgyek a pohár sört felhörpintették. Mindenki épségben célbaért.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Az eredmények megtalálhatók az időmérő  oldalán: http://sportido.hu/timing/result.nsf/Race.xsp?clientid=36&raceid=8002 vagy PDF-ben letölthetők itt:

14 km abszolut
14 km kategóránként

7 km abszolut
7 km kategóriánként

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.03.29
8. Balaton Szupermaraton

Idén március 19-22 között rendezte meg a Budapest Sport Iroda a 8. Spuri Balaton Szupermaraton tó kerülő versenyt! Szép napos, bár kissé szeles időben vághattak neki a versenyzők 194,2 km-es távnak! Idén is több futónk képviselte klubunkat a szezonnyitó 4 napos megmérettetésen különböző számokban!

Gratulálunk nekik és minden futónknak!
(K. Ervin)

Eredményeink

Egyéni 4 nap 194,2 km

Helyezés
Név
1. nap
2. nap
3. nap
4. nap
Nettó idő
13.
Mészáros László
3:47:50
4:21:13
3:31:33
4:12:24
15:53:00
30.
Kertész Ervin
4:21:34
4:44:22
3:40:43
4:14:52
17:01:31
78.
Szabó István
4:34:24
5:22:07
4:20:03
5:08:52
19:25:26
17.
Csákány Krisztina
4:52:35
5:18:30
4:17:20
4:55:31
19:25:58
97.
Tóth Gábor
4:47:08
5:32:20
4:28:26
5:15:51
20:03:45
Erdélyi Attila
4:11:04
4:51:30
nfb
ni

Páros 4 nap 194,2 km

Helyezés
Név
1. nap
2. nap
3. nap
4. nap
Nettó idő
18.
Győri FutOltók
4:00:19
4:31:34
3:46:22
4:17:38
16:35:53
20. Tűzmadarak 4:18:57 4:29:46 3:39:54 4:28:09 16:56:46
14. Rezeg a léc 4:34:45 5:10:23 4:04:06 5:04:53 18:54:07

FélBalaton 2 nap 94,3 km

Helyezés
Név
1. nap
2. nap
3. nap
4. nap
Nettó idő
2.
Tóth Jutka

4:01:59
4:46:48
8:48:47
8. Milus Ilona Tünde
4:29:12 5:22:50 9:52:02

Öböl Félmaraton 21,1 km

Helyezés
Név
Nettó idő
194.
Nagy Diána
2:34:38

MaratonFüred 42,2 km

Helyezés
Név
Nettó idő
69.
Horváth Attila
4:00:34
17. Pöltz Hajnalka 4:12:11
18. Megyeri Virág 4:12:16
38. Leszkovich Eszter 4:35:55

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.03.05
Vasárnap Tényő

Március 8-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 9 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.02.20
Vasárnapi hosszú

Február utolsó vasárnapján február 22-én Yours Truly 25 km Tényőn. Csatlakozzatok hozzánk! 10 órakor rajt a templommal szemközti parkolóból.

Esőt ígérnek, valamivel jobb a januári 30 cm-es hónál.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.01.19
Yours Truly január

Január 25-én vasárnap 10 órakor Yours Truly 25 km Tényőn.Találkozó a templommal szembeni parkolóból.

Útvonalnak a 25 km-es kört terveztük. Sokorópátkától a főúton vissza Tényőre:

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.01.19
Egyesületi tagdíj

2015 évi 2000 Ft egyesületi tagsági díjat kérjük utaljátok az egyesület számlájára vagy személyesen Juditnál fizethetitek be. 

K&H Bank 10400511-50515251-50571008

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.01.09
A szombati közös futás elmarad

A szombati közös futás munkanap miatt elmarad!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2015.01.04
Óévbúcsúztató szilveszteri futás 2014

A képek megtekinthetők/letölthetők a DropBox fiókunkból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.12.26
Év végi futások

December 27-én szombaton a szokásos időben, a szokott helyen 3/4 9 kor közös futás. Találkozó a Krúdy Gimnázium mögött.
 
December 28-án vasárnap 10 órakor Győrújbarátról erdei hosszú futás lesz. Rajt 10 órakor Ottóéktól.
 
December 31-én szerdán Szilveszter délelőtt 10 órakor évbúcsúztató közös futás, nordic a Püspök erdőben. Találkozó 3/4 10 kor az egyetem főbejáratánál lévő parkolóban. Megjelenés alkalomhoz illő kiegészítőkkel. Utána batyus kínálás, koccintás, tombola.
Mindenkit várunk szeretettel!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.12.18
A győri Spuri futóbolt ünnepi nyitva tartása.

2014. december 21. vasárnap 10 - 13 óráig
2014. december 22. hétfő 13 - 17 óráig
2014. december 23. kedd 10 - 14 óráig
2014. december 24-28. szerda-vasárnap  ZÁRVA
2014. december 29. hétfő 13 - 17 óráig
2014. december 30 - 2015. január 4-ig kedd-vasárnap ZÁRVA
2015. január 5-től hétfő NORMÁL NYITVA TARTÁS

 Szeretettel várjuk minden vásárlónkat!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.12.11
A szombati közös futás elmarad

A szombati közös futás szervezett formában a munkanap miatt elmarad. Aki akar/tud azért futhat! :)

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.12.05
Fuss az egészségedért: Zárszó

November 29-én a "Fuss az egészségedért!" projektzáró futó és nordic walking edzésünk volt a Kiserdőben. 102 érdeklődő fordult meg az elmúlt 11 hónapban a foglalkozásainkon. Köszönjük, hogy csatlakoztatok hozzánk. Magatokért, az egészség megőrzésért, a jó hangulatért, a közös élményért tartottatok velünk. A foglalkozások tovább folytatódnak. Várunk benneteket minden szombaton 8:45-kor a Kiserdei bio futókörön. Találkozó Marcalvárosban a Krúdy Gimnázium mögött parkolóban.

 hozzászólás...

2014.12.05
Ismét az eredeti nyitva tartás a győri Spuri futóboltban

A győri Spuri Futóbolt decemberben ismét a megszokott nyitvatartással várja vásárlóit:
 
Nyitva tartás:
h, sz, p: 13-17-ig
k, cs: 10-14-ig
szombaton: 10:30-13-ig

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.11.29
Vasárnap Tényő!

November 20-án vasárnap ismét önszerveződő közös futás lesz Tényőn. Indulás 9 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.11.23
FIGYELEM! A szombati futás mostantól 8:45-kor kezdődik

A szombati futás 2014.11.29-től (már aznap is) 8:45-kor kezdődik!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.11.20
Balaton Maraton 2014

Az idei Balaton Maraton felemás - szombaton kellemes, vasárnap esős - időjárásban zajlott. Az egyesületből 8 egyéni indulónk volt. Attila, István (Ervin) 3 órán belüli összidővel teljesítette a távot. A párosoknál Zsuzsi és Rozi 3. lett a női váltók között, Dávid Norbival a férfi váltók győztese lett. Barnáék a vegyes váltók közül a 4. helyet szerezték meg. A vasárnapi félmaratonon Mészáros Laci futotta a legjobb időt. Kilencen választották ezt a távot a klubból. A délutáni eredményhírdetésen a Wizz Air Félmaraton kategória díjátadón Réka és Judit volt érdekelt. Mindenkinek gratulálunk a teljesítményéhez.

Szép volt lányok, fiúk!

A Judit által válogatott BSI fotók megtekinthetők a DropBox fiókunkban.

Eredményeink

Balaton Maraton

Helyezés
Rajtszám
Név
14 km
7 km
1. nap
21 km
Nettó idő
22.
Erdélyi Attila
0:57:57
0:27:10
1:25:08
1:27:52
2:53:01
27.
Szabó István
0:57:53
0:28:34
1:26:28
1:30:20
2:56:49
53.
Kertész Ervin *
0:57:58
0:28:19
1:26:18
1:33:07
2:59:25
20.
Hosszu-Baranyi Ildikó
1:09:57
0:33:43
1:43:40
1:49:05
3:32:46
25.
Kovács Éva
1:11:56
0:34:45
1:46:42
1:50:16
3:36:58
36. 158 Horváth Zsuzsa
1:13:23 0:35:06
1:48:29
1:57:29 3:45:59
37.
Leszkovich Eszter
1:14:25
0:35:36
1:50:01
1:56:01
3:46:02
38.
Csákány Krisztina
1:14:27
0:35:37
1:50:05
1:56:00
3:46:06
80.
Hajós Renáta
1:19:24
0:41:01
2:00:29
2:06:55
4:06:25
* 10 perc időbüntetés fülhallgató szabálytalan használata miatt. (A saját listánkban az eredmények a ténylegesen futott eredmények, csak a helyezés tükrözi az időbüntetést)

Maraton Párban

Helyezés
Rajtszám
Név
1. nap
2. nap
Nettó idő
4.
Szigetközi VasTakácsok
(Takács Norbert, Takács Dávid)
1:21:59
1:25:23
2:47:22
5.
Tefigyuuu
(Erdős Judit, Kollár Barna)
1:22:55
1:25:41
2:48:36
17.
júniustíz
(Árus-Kovács Zsuzsanna, Varga Rozália)
1:35:53
1:37:42
3:13:35
29.
Bombayó-Szülők
(Czigány Rita, Bombay Zsolt)
1:56:44
1:42:21
3:39:06
30.
Bombayó-Fiúk 
(Bombay Barnabás, Bombay Ádám)
1:46:35
1:54:13
3:40:49

Félmaraton szombat

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
38.
Haffner Kata
1:45:46

Félmaraton vasárnap

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
18.
Mészáros László
1:22:57
91.
Csapó András
1:34:13
7.
Gulyás Krisztina
1:34:38
125.
Hosszu Róbert
1:36:21
14.
Földing Réka
1:39:41
187.
Döbrösi Balázs
1:40:21
371.
Bódis Ervin
1:50:33
246.
Mogyoróssyné Cseke Gyöngyi
2:10:24
377.
Gasztonyi Péterné
2:31:37

Hatodmaraton

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
70.
Bódis Levente
0:40:21

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.11.17
Fuss az egészségedért: Fényképek

A program keretében készült fotók megtekinthetők az egyesület DropBox fiókjában, a linkekre kattintva.

 hozzászólás...

2014.11.14
Fuss az egészségedért: Hasznos információk, edzéstanácsok

1. Győri futóhelyszínek

Tegyünk az egészségünkért a mozgással! A futás a legfüggetlenebb sportmozgás, amikor időnk van, ahol tartózkodunk, amerre kedvünk van, szabadon futhatunk. Futni mindenki tud, csak újra kell próbálni. Az egész testünk aktívan dolgozik, adott idő alatt a legtöbb energiát felhasználó sport. A nordic walking egy 100%ban állóképesség-sport, rendszeres gyakorlásával és a helyes technika alkalmazásával javul az állóképesség, javul a vérkeringés, erősödik a szív, a testünket alkotó izomzat 90%-át igénybe veszi. Alaptechnikája
nagymértékben javítja a koordinációs és az egyensúlyozó képességet is. A bothasználat segít a váll, a hát felső részének és a nyak izmainak ellazulásában, oldja a feszültségből eredő görcsöket. Mindkét mozgásforma a szabadban űzhető, távolságokat átívelő.

Győrben és környékén kiváló sportolási helyszínek várnak bennünket. Bekerített, kivilágított műanyag (rekortán) futópálya található Adyvárosban a Barátság Sportparkban. A József Attila lakótelepen a 3-as tározó tó körül a Zöld utcánál szabadon megközelíthető műanyag futópálya várja a mozogni vágyókat. Mindkettő közel 600 m hosszú körpálya. Ménfőcsanakon a Beserédj–kastély kertben nemrég adták át a legújabb egysávos 395 m hosszú, műanyag futópályát Nemzetközi méretű 400m-es 8 sávos atlétikai futópálya található a szigeti
városrészben, a Bercsényi ligetben a volt Győri Dózsa Sporttelepen. Jelenleg a 2017-es EYOF-hoz kapcsolódó beruházások folynak a helyszínen, de a pálya használható. Kiváló természetes talajú, közel 800 m hosszú, faforgácsos bio-futókőr várja a sportolni
vágyókat Marcalvárosban, a Kiserdőben. A város tüdejének nevezett Püspök erdőben több kialakított út közül válogathatunk. A révfalui, egyetem felöli, oldalon használhatjuk a vízparti utat, a körtöltést, az erdei kis utakat. Találunk itt az erdészet gondozásában egy tanösvényt és a közel 2500 m hosszú erdei tornapályát, kiépített gyakorlati helyekkel.
A nagyobb távolságokba vágyóknak a kavicsos talajú töltéseket ajánljuk. Indulhatunk az uszodától vagy az egyetemtől a Mosoni-Duna mellett a Szigetköz vagy a nagy Duna irányába, vagy a Rábca melletti gátakon. Jelenleg a töltések felújítása, aszfaltozása folyik, korlátozások
vannak érvényben a sportolóknak is egyes szakaszokon. A Rába melletti töltések is kedvelt futóútvonalak. A Kovaltertől indulva Gyirmót, Koroncó felé vehetjük az irányt. Az egyenletesebb aszfaltos talajt kedvelők a kerékpárutakat használhatják. Közkedvelt
Győrből Révfalun át a szigetközi kerékpárút, az új Bácsai út melletti és a Ménfőcsanak fele vezető, a legújabb abdai kerékpárút, Hátrányuk, hogy a forgalmas utak mellett vannak, előnyük, hogy biztonságosak, este részben kivilágítottak, télen tisztítottak.
Sokaknak van kialakított saját útvonaluk a lakóhelyük közelében lévő utcák, parkok, futható mezőgazdasági utak használatával.
Érdemes néha elautózni a városból, 10-15 perc alatt már dombokon, erdőkben mozoghatunk. Népszerű helyek a győrújbaráti, nyúli, pannonhalmi, a Sokoró dombvidék útjai. Győrújbaráton a tábortól indulva a helygerincen át Nyúl, Écs, Tényő fölött a Rábaringig 10
km az út. Tényőről indulva az aszfaltos erdészeti úton Ravazdig vagy Sokorópátkáig 15 km hosszú csodálatos forgalommentes, dombos, erdei úton juthatunk.

2. Futóedzések

Fussunk, de milyen iramban, milyen talajon? Mit tegyünk a sérülések elkerülése érdekében? Számtalan kérdés merül fel a sportolást el- vagy újrakezdőkben. A jó példával előjáró ismerősök, barátok már saját tapasztalattal segíthetnek. Könyvekből, internetről sokféle edzésterv, jó tanács megismerhető. A legjobb megoldás, ha az első lépéseknél szakember segítségét kérjük, aki az egyéni képességek figyelembe vételével tud tanácsot adni. Heti rendszerességgel legalább egyszer társakkal fussunk. Ez egyrészt motiváló, húzóerő, másrészt könnyebb csapatban együtt azonos célokért, egymást motiválva előbbre jutni. Szakember vezetésével végzett közös mozgásnál a technika csiszolására, a hibák javítására, gyakorlatok tanulására jut figyelem.

A futók többsége egyenletes iramban fut, általában ugyanazt a távot hasonló sebességgel futja alkalmanként. A fejlődés érdekében különböző rendelkezésre álló edzéstervekből próbálnak segítséget kapni. Ügyeljünk arra, hogy a testünk jelzéseire is hallgassunk. Ne ragaszkodjunk mereven az előírt edzésekhez. Mindig vegyük figyelembe az aktuális állapotunkat, hogyan aludtunk, milyen a fizikai, lelki állapotunk, mennyire vagyunk fáradtak az adott napon. Fáradtság, bujkáló betegség, kimerült állapot esetén semmiképp se végezzünk megerőltető edzéseket, legyen az egy könnyű, csökkentett mennyiségű futás. Versenyek után kötelező a pihenő. Laza, felrázó futásokat végezzünk. Adjunk időt a szervezet regenerálódására.

A bemelegítés fontosságát mindenki tudja, de nem biztos, hogy betartja. Mennyisége és minősége függ az edzés típusától. A futásra 10-20 perces könnyű, kényelmes futással melegítsünk be. Ez a tempó laza legyen, közben könnyedén tudjunk beszélgetni társainkkal. Hangolódjunk rá az edzésre. A kezdő futók gyaloglással kezdhetnek, majd könnyű futással váltva tegyenek meg 10 percet. A lassú futás, tempós gyaloglás hatására a szervezetben végbemenő folyamatok felgyorsulnak. Az izomhőmérséklet nő, a hajszálerek kitágulnak, az idegrendszer ráhangolódik az edzésre. A folyamatos egyenletes tempójú futásokat is könnyű 5-10 perces lassú kocogással kezdjük, majd a végén az utolsó 5-10 percet is így tegyük meg.Bemelegítő futás után végezzük a gimnasztikát. Felülről haladunk lefele, a fej, a kar, a felsőtest, majd a láb. Fej-, kar-, törzskörzések, törzshajlítások, laza szökdelések kövessék egymást. Könnyű nyújtógyakorlatokkal csökkentsük az izmok merevségét. A gimnasztikai gyakorlatok legyenek folyamatosak, erőlködés nélküliek. A bemelegítő futással és 5-10 perc gimnasztikával már tökéletesen ráhangolódunk az edzésre, a ráfordított idővel csökkentjük a sérülésveszély kockázatát.
A futóedzések intenzitásuk és hatásuk szerint különböző típusokba sorolhatók.
Atartós futás, - amit általában a legtöbben alkalmaznak- fél órától a több órán át tartó terhelésig terjed. A sebességük képesség és edzettség kérdése. Az atlétáknak 4 perc/km is lehet könnyed iram, míg egy szabadidős futónak a 6 perc is lehet megerőltető. Mindenki a maga képességeihez mérten futhat lassú folyamatos, közepes sebességű futással. A versenyekre készülőknek mindenképpen ajánlott heti egyszer tempósabb folyamatos futást végezni.
Fartlek (iramjáték) futás az edzésben lévőknek jelent változatosságot. A bemelegítés után a futó maga választja a távok tempóját és hosszúságát. Lehet egyforma távolság pl. 100 m tempósabb beleerősítés 50 m laza kocogással, lehet kinézett távolság pl. 3 villanyoszlop köz gyors, 1 laza, lehet a terep adottságait kihasználva dombra fel erősen, lefele lazán. Végezhetünk 10 perctől akár 1 órán át tartó fartlek edzést, de ahhoz már nagyon jó edzettségi állapot szükséges. Ez az edzésmunka kiváló lehetőség az egyenletes iramból való kilépésre, változatos, kevésbé sérülésveszélyes.
A résztávos edzéseket csak azoknak ajánljuk, akik már megfelelő alappal rendelkeznek, versenyeken szeretnének indulni. Legalább fél éve rendszeresen legalább heti 3 alkalommal futnak. Ezeknél az edzéseknél a távolság tervszerűen meghatározott. Az edzések pályán, ismert futóútvonalon, kerékpárúton, adott szakaszokon zajlanak. A résztáv lehet rövid, anaerob jellegű 200-400m, hosszú, aerob jellegű 1000-5000 m. Az ismétlésszám rövid résztávnál 5-10 db, hosszúnál 3-6 db. Pl. 8X 400m 1 perc pihenővel, illetve 4X 1000 m 2 perc pihenővel. A kezdeteknél elég 2-3 résztávval indítani, majd idővel emelni az ismétlésszámot. Végezhetjük az ismert útvonalunkon a résztávos edzést pl. az erdei tornapálya adott útján, vagy a lakóhelyünkhöz közeli kerékpárút egy szakaszán. Ebben az esetben mindig ehhez a távolsághoz tudjuk viszonyítani az időnket. A résztávos edzésnél mindig törekedjünk arra, hogy az ismételt távokat közel azonos időre fussuk. Ne fussuk el magunkat az elején, az utolsót is tudjuk megfutni olyan időre, mint az elsőt. Ehhez jól kell ismernünk a képességeinket és kontrollálni a sebességünket.
Repülőzés, rövid fokozó futások végzése a résztávos edzések előtt a bemelegítés részeként vagy a tartós futások után ajánlatos. 60-100 m-es szakaszon fokozatosan lendületesen futunk, majd 10-20 másodpercet pihenünk, sétálunk. Ismétlésszám 4-10 db.
Futóiskolát a repülőzéshez hasonlóan bemelegítés részeként, vagy tartós futások után végezzünk. Az iskolában testnevelés órán elsajátított vagy szakember segítségével megismert gyakorlatokat a futótechnika csiszolására, a mozgás javítására, erősítésre használjuk.Az edzés végén a szervezetünket a levezetéssel fokozatosan nyugalmi állapotba segítjük. 5-10 perc lassú kocogással illetve kezdőknél sétával fejezzük be az edzést.
A nyújtást végezhetjük a gimnasztikánál vagy az edzés végén a levezető futás után. A gyakorlatokat kellemes feszítő érzésig vigyük, lassú, nyugodt mozdulatokkal. A helyzeteket 10-30 másodpercig tartsuk ki, közben lélegezzünk mélyen. Nyújtsuk meg a vádli, combfeszítő, a combhajlító és a hátizmokat több helyzetben.A rendszeresség az elsődleges az edzéseken. Az izmokat, ízületeket fokozatosan szoktassuk hozzá a mozgáshoz. Akkor kezdjük el a minőségi futásokat, ha a mennyiségben már elértük az 1 órát. A kezdeti lépéseknél és az edzések kontrollálásához forduljanak szakemberhez.

3. A felszerelés

Az elhatározás után sokan próbálkoznak a futással. A tévesen úgy gondolják, meglátjákmenni fog-e, meddig lesz kedvük hozzá, utána majd vesznek futócipőt. A másik szemlélet, kezdőnek jó a régi, valamely családtagé, vagy egy olcsó pár ezer forintos cipő. Szerencsére egyre többen vannak, akik az első lépéshez már szakboltban vásárolnak megfelelő lábbelit. A kezdő hobbi futó keveset fut, a technikája még nem kiforrott, fontos, a sérülések elkerülése végett a megfelelő cipő. A futásnál az egész testsúlyunkat „cipeljük”. A csontokra, az ízületeket ható erőket el kell vezetni. Hozzá kell szoktatni fokozatosan a szervezetünket, a vázrendszerünket a mozgáshoz, alkalmazkodni kell a lábnak a terheléshez. Minden kezdőnek fontos a jó futócipő. Szempont legyen a talaj, ahol az edzések folynak. Léteznek aszfaltra, könnyű terepre illetve terepre kifejlesztett futócipők. A versenycipő kategória felé haladva egyre könnyebbek, de kevesebb a csillapításuk. Kezdőnek felesleges megvenni a tetszetős, színes versenycipőt, a könnyű súlya miatt. A lábat kevésbé kíméli, a benne futható kilométer szám jóval kevesebb, mint az edző változatban. A túlsúlyos, lábproblémás embereknek speciális támasztott, megerősített cipőre van szükségük. Mozgásuk koordinálását segítő stabil cipőt kell választaniuk. A számunkra legkényelmesebbet úgy találjuk meg, ha legalább 5-6 félét felpróbálunk, azok közül, amit a lábtípusunkhoz ajánlanak. Érdemes több márkát megpróbálni, mivel különböző kaptafával dolgoznak a gyártók. A boltozathoz, lábformához legjobban illeszkedőt kell választanunk. Nagyon fontos a méret, a sportcipő mindig nagyobb legyen, mint az utcai cipő. Többen adott márkát keresnek, mert ismerőseik azt dicsérték, ajánlották nekik. Nem biztos, hogy az a márka a mi lábunkra is megfelelő. Minden esetben forduljunk szakemberhez. Több sportbolt áll rendelkezésünkre a környéken, Győrben található futásra szakosodott szakbolt. 
A cipő mellett a speciális textilek, kiegészítők széles skálája áll rendelkezésünkre. Fontos a jó futózokni. Rövidebb, hosszabb szárú változatban ismert. Varrás nélküli illetve speciális talp kialakítású. Változatos színben, márkánként különböző áron kapható. Jobb és bal lábra kialakított illeszkedésűek. Egyre népszerűbbek a kompressziós futózoknik illetve szárak. A kompressziós nyomás következtében a véráramlás könnyebbé válik a szív felé. Az izomzat rögzítésével kevesebb mikroszakadás jön létre futás közben. Fokozza a teljesítményt, megelőzi a görcsöket, gyorsítja a regenerálódást. 
Textilekből nyáron szellős trikót, pólót, lányoknak topot, rövid futónadrágot érdemes viselni. A futóruházat különlegesen vékony műszálból készül, elvezeti az izzadságot, nem okoznak kidörzsöléseket. A pamut termékeknél jóval drágábbak, mégis megéri befektetni, hiszen kellemesebb érzés, nem gátolja a mozgást. Télre, hidegebb napokra a technikai aláöltözetek nyújtják a komfortos érzést. A téli hidegben nem hűl rá az izzadt ruhadarab a bőrünkre. Meleget, kényelmet nyújtanak, hőtartó és nedvesség elvezető hatással. Ezek a speciális darabok antibakteriális hatásúak. 
Melegítőalsó helyett részesítsük előnyben a futó legginget. Nyárra rövid és 3/4-es, hűvösebb időre hosszú szárú változatot viseljünk. A téli változat szélálló vagy belül kissé bolyhos formában kapható. A bővebb futónadrágok választéka is széles, rövidebb „verseny”nadrágtól a térdig érő változatig mindenki megtalálja az egyéniségéhez legjobban illőt. 
A hűvösebb őszi, téli időszakban elég 2 réteg könnyű technikai ruházat. Az edzések előtt győződjünk meg a hőmérsékletről, ennek megfelelően öltözködjünk. Felesleges túlöltözni, az edzés elején kicsit fázós érzéssel induljunk útnak, pár perc után bemelegszünk. A sok ruha, izzasztó anorák, vízhatlan ruházat felesleges. Csak elnehezedünk tőle, akadályoz a mozgásban. Esős, szeles időben használjuk az anorákot, szélálló felsőt. 
Nyáron a nap ellen használjunk, könnyű baseball jellegű futósapkát. A sapka árnyékol, nagy melegben bevizezhetjük. Télen rugalmas vékonyabb anyagú vagy vastagabb polár sapkát, kesztyűt viseljünk. Sötétben futóknak ajánlatos fényvisszaverő szalagot vagy futómellényt felvenni. A speciális futóruházat téli változatai és a cipők rendelkeznek fényvisszaverő részekkel. 
Kezdjük egy jó cipővel a felszerelés beszerzését. Fokozatosan egészítsük ki a kollekciónkat. A család, barátok már tudják a hobbinkat, ajándék ötletnek kiváló egy-egy kiegészítő felszerelés.

4. Nordic walking

A Nordic Walking Finnországból indulva Észak-Európában már a 30-as években elterjedt a sífutók körében, mint a leghatékonyabb nyári erőnléti edzést biztosító mozgásforma. Eredeti neve sauvakävely (ejtsd: "szauvakevëlü"), a finn szó jelentése „botos gyaloglás”.

Azóta rendkívüli népszerűségre tett szert a világban. Fennállásának több mint 10 éve alatt kinőtt a gyermekkorból és igazi, érett, önálló sport lett. 25 technikájával egyesíti a sífutás lépéstechnikáit, különböző ugrótechnikákat, a futás elemeit, fitness elemeket és így teljes körűen biztosítja széles tömegek edzését nagymamától kismamáig, kedvtelésből egészségért sportolóktól a profi bajnokokig.

Maga a mozgásforma rendkívül egyszerű, igaz nem árt, ha az első lépéseket szakértő közreműködő segítségével tesszük meg. Ugyanis sokan úgy gondolják, ha gyalogolni tudnak, akkor nordic walkingozni is. Ez az esetek döntő többségében sajnos nem így van. Akik oktatás nélkül kezdenek neki, azok általában csak sétáltatni viszik a botjukat, nem használják ki a bot nyújtotta előnyöket. Természetesen már az is komoly eredmény, hogy egyáltalán a gyaloglás mellett döntöttek, azonban ha nem a megfelelő technikát alkalmazzák vajmi keveset fognak megtapasztalni a nordic walking pozitív hatásaiból.

Mik ezek a pozitív hatások?
A nordic walking egyesíti a gyaloglás vagy futás és a sífutás előnyeit. Fontos különbség a sétához képest a botok használata, melyek révén önkéntelenül is hosszabbakat lépünk, hogy a kezek és a lábak természetes, a járáshoz elengedhetetlen ellentétes mozgása megmaradjon.
A bot használata dinamikát, ritmust ad a gyaloglásnak, egyúttal tehermentesíti az izületeket.
A nordic walking egy 100%ban állóképesség-sport, rendszeres gyakorlásával és a helyes technika alkalmazásával javul az állóképesség, javul a vérkeringés, erősödik a szív, az izomzat, a nordic walking ugyanis a testünket alkotó izomzat 90%-át igénybe veszi.
A nordic walking az egyik legjobb zsírégető „szer” ugyanis a mozgás során a maximális terhelés 50-80%-án dolgoztatja meg a szervezetet, és erre a terhelésre a szervezet zsírégetéssel válaszol, ezért a rendszeresen űzött nordic walking a súlyproblémák orvossága. A sima gyalogláshoz képest a nordic walking 20%-kal több kalóriaégetéssel jár. Egy óra alatt átlagos tempóval mintegy 400 kalóriát égetünk el. Emellett a sport az egyik legjobb öregedésgátló szer a világon, amit a testre és lélekre gyakorolt hatása biztosít.
A nordic walking során a fokozott izomhasználat növekedésének köszönhetően nő az oxigénfelvétel, emellett a bothasználat segít a váll, a hát felső részének és a nyak izmainak ellazulásában, oldja a feszültségből eredő görcsöket.
A fokozott aktivitással járó növekvő oxigénfelvétel és a javuló vérkeringés az agy működését, a gondolkodást is segíti, ezen felül pedig a diagonál mozgás, a nordic walking alaptechnikája nagymértékben javítja a koordinációs és az egyensúlyozó képességet is.

Kinek ajánlott? 
Túlsúllyal küzdőknek, ülő munkát végzőknek, időseknek, orvosi felügyelet mellett kismamáknak szülés előtt, szülés után, szív és érrendszeri problémákkal érintetteknek, cukorbetegeknek. 
Azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy a nordic walking, mint bármilyen más sporttevékenység, fokozott fizikai aktivitással jár, így amennyiben bizonytalan a sport űzésével, űzhetőségével kapcsolatban mindenképpen konzultáljon orvosával, háziorvosával.

A nordic walking végezhető egyedül is, de igazán jó társaságban, hisz az a teljesítményt növeli, segít a rendszeresség megőrzésében, a gondolatok cseréjében. Ez egy olyan sport melyet férfi, nő, idős és gyerek is együtt űzhet. Nordic Walking közben nagyon jókat lehet beszélgetni, és ha nem a teljesítmény hajszolása a cél az egész család, vagy baráti kör együtt sportolhat.

A nordic walking egy minden ízében szabadtéri sport, a mozgás során termelődő endorphin és a természeti szépségek biztosítják a tökéletes kikapcsolódást, a kiegyensúlyozottság és a nyugalom érzését.

A fentieket összegezve ajánljuk mindenkinek a Nordic Walking-ot,
- mert minden évszakban űzhető
- mert garantáltan kikapcsol
- mert messzire űzi a stresszt
- mert végezhető egyedül, de igazán jó társaságban
- mert javítja a testtartást és a mozgáskoordinációt
- mert a test izmainak mintegy 90%-át megmozgatja
- mert javítja az állóképességet
- mert a botok használata nagyban tehermentesíti az izületeket
- mert megmozgatja a vállakat, hátat, és a karokat is
- mert javul a vérkeringés, mozgékonyabbá válnak az izületek,
- mert a mozgás rendszerességre és kitartásra sarkall

Mi kell hozzá? 
Egy pár megfelelő hosszúságú és anyagú nordic walking bot és egy gyaloglásra alkalmas, gyaloglásra tervezett cipő 

"A rossz bot garantáltan a rossz irányba visz."
Dr. Erwin Gollner osztrák nordic walking mesteredző

Nagy igazság van a fenti idézetben. A jó bot olyan, mintha a karunk meghosszabbítása lenne, könnyű, tökéletesen illik a kézfejünkre és személyre szabottan megfelelő a hossza is.
Fontos alapszabály, hogy sem a túrabotok, sem a sí- és sífutóbotok nem alternatívái a nordic walking botoknak. A nordic walking bot diktálja a tempót, precíz mozgást kell biztosítania, biztos fogása kell, hogy legyen, és jó ütéscsillapítással kell hogy bírjon.

Mivel a nordic walking igazi értelme, hogy szabadban és főleg terepen, vagyis parkban, hegyen, erdőben, réten űzik, ennek megfelelően kell megválasztani a cipő kialakítását is. 
A jó gyalogló cipőnek segítenie kell a természetes gördülő mozgást, miközben stabil oldalsó tartást kell adnia és rugalmas, hajlékony talppal kell rendelkeznie, vagyis hosszanti irányban rugalmasnak, oldalra pedig jól megtámasztottnak kell lennie, emellett biztosítania kell a megfelelő ütéscsillapítást is. Talpkiképzése pedig alkalmassá kell, hogy tegye

5. Téli edzés tanácsok

Felkészülés a télre.

A hűvös idő beálltával sokan úgy gondolják, abbahagyják a szabadban történő sportolást. Félnek a hidegtől, az esőtől, a széltől, a sötéttől, a rossz talajtól. A hidegnek, a télnek is megvannak a maga szépségei: szép őszi erdőben túrázni, futni, a ropogós hóban kocogni. A nehézségei: locs-pocsban, erős szélben futni, korán reggel vagy éppen sötétben munka után neki indulni a távnak. Máskor úgy érezzük szinte szárnyalunk, most ólomkölöncöket érzünk a lábunkon, miközben az elemekkel küzdünk. Találjuk meg az örömöt, az optimális mennyiséget és minőséget a hűvösebb téli napokon.

Öltözködés 
Megfelelő, elégséges, de nem túlzásba vitt öltözködéssel készüljünk a futásra. Több vékonyabb réteget válasszunk, aláöltözetet, ami melegen tart és kiengedi a nedvességet egy vékonyabb téli felsőt, szélálló, vízlepergetős anorákot. A hidegebb napokon mindenképp gondoskodjunk kesztyűről, ízlés szerint sapka, kendő vagy fejpánt legyen rajtunk. Sötétben jó hasznát vesszük egy fejlámpának, fényvisszaverő mellénynek vagy szalagoknak. A futó cipők választékában megtalálhatók a vízlepergető és a GTX- vízálló változatok. Télre érdemes beszerezni egyet közülük. Ha rendelkezünk két pár futócipővel, váltogatni tudjuk az edzésekre, nedves idő esetén elég idő lesz megszárítani. 
A hideg levegő jobban szárítja a bőrünket, érdemes odafigyelni az arcunk védelmére. Érzékenyebbek az orr, száj elé tett kendővel, sállal védekezhetnek.
A futóruházatok hatalmas fejlődésen mentek keresztül, már nincs olyan időjárás, amire ne lehetne megfelelő felszerelést találni.

Az edzések 
Az un. „kilincses” edzéseken, – amikor elengedjük az ajtót már futni kell a hideg miatt – az indulás előtt gimnasztikával melegítsünk be. Futás után lehetőleg már szárazba átöltözve végezzünk nyújtó gyakorlatokat a lakásba.
Száraz hideg időben végezhetjük a megszokott edzésmennyiséget. A talajviszonyokat figyelembe véve módosítsunk a tervünkön. Az őszi falevelek nedves időben csúszóssá válnak, sőt a talaj egyenetlenségeit is eltakarják. Lehetőleg ismert, kiépített utakon fussunk. 
A téli jeges, csúszós talaj veszélyeket rejt, keressünk biztonságosan járható, tisztított futópályát, kerékpárutat. A frissen esett szűz hóban élmény a futás, egy bizonyos mennyiség felett már nehézségekkel jár a közlekedés benne. Hóolvadáskor, sózás után az utak latyakossá válnak, részenként megmaradhat a jég vagy a letaposott jegesedett hó. Keressük mindig az optimálisan futható talajt, ha nincs más választásunk, mert lakóhelyünkön csak ilyet találunk, vegyünk vissza az iramból és a mennyiségből inkább, mint a rossz talajon megerőltessük a lábunkat. 
Ha a talaj futható a hideg, szél ne szegje kedvünket, ilyenkor lehet megkeményedni, megalapozni a következő évet, gyűjteni a kilométereket, erősödni. 
Ilyenkor helyezzünk több hangsúlyt az otthon végezhető erősítő gyakorlatokra, nyújtásra. 
Motiváló a közös edzés. Ilyenkor nincs mese, menni kell, kevésbé zavaró a rossz idő és a sötét. Lehetőség szerint csatlakozzunk futóközösséghez vagy társhoz. Együtt könnyebb a tél folyamán is.

Egészség. 
Érdemes az őszi időből folyamatosan sportolással a télbe érkezni, a szervezetet hozzászoktatni a szabadban mozgáshoz. Könnyebben alkalmazkodunk, ha fokozatosan érünk a hideg napokhoz. Ősztől figyeljünk oda a fokozott vitaminbevitelre, ilyenkor érdemes az éves rendes porcerősítő kúránkat elvégezni.

Téli időben kiváló regeneráló, kiegészítő programként látogassuk az uszodákat, gyógyfürdőket, szaunákat. 

A testben és lélekben is készüljünk fel a télre. Ismerjük a nehézségeit, élvezzük szépségeit. Használjuk ki a szép napos őszi, téli napokat. Csodálkozzunk rá a természet adta szépségekre, a havas tájra, a holdfénynél csillogó friss hóra. Sportoljunk a szabadban télen is! 

 hozzászólás...

2014.11.09
Ideiglenes nyitvartartás a győri Spuri futóboltban

Tájékoztatjuk a győri üzletünk vásárlóit, futóit, hogy az üzletvezető sportsérülése miatt, a helyettesítő üzletvezető, tanácsadó: Deli Gergely (Félmaraton 1:10:57; Maraton 2:32:02 (2014. OB 3. hely))

Ideiglenes nyitva tartás:
- Hétfő, Szerda, Péntek: 12-17 óráig
- Kedd, Csütörtök: 10-16 óráig
- Szombat: 10-13 óráig

Az ideiglenes nyitva tartás előreláthatólag november 30-ig van érvényben.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.10.30
Vasárnap Tényő!

November 2-án vasárnap ismét önszerveződő közös futás lesz Tényőn. Indulás 9 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.10.30
A szombati közös futás elmarad

A szombati közös futás szervezett formában elmarad. Aki akar/tud azért futhat! :)

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.10.29
Fuss az egészségedért: Fotók a bakonybéli táborról

A képek megtekinthetők a DropBox fiókunkban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.10.25
Vasárnap Tényő!

Október 26-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 9 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.10.22
A győri Spuri futóbolt nyitvatartása a négy napos hétvégén

A győri Spuri futóbolt október 24-én szombati nyitvatartással 10-13 óráig lesz nyitva.
Október 25-én szombaton zárva.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.10.16
Spar Marathon 2014

Meleg idő, hősies küzdelmek jellemezték az idei Spar maratatont. Egyesületünkből 21-en teljesítették a maratoni távot ebből Bene Attila, Erdélyi Zsolt, Rumi Tamás, Kuti Róbert és Horváth Attila első alkalommal. 30 km-t öten teljesítették a klubból, A Marx gyerekek jóvoltából a rövidebb távon is volt indulónk.

Szép sikert ért el a váltónk 1242 csapat közül a 23. célbaérkezők voltak, a "Fut a szervező " kategória legjobb férfi csapata lettek.

A verseny előtt megfogalmazott terveket kissé átirta az időjárás és a valós állapot. Utána jó volt együtt értékelni a futásunkat, megosztani egymással a kellemes és nehéz pillanatokat.

Gratulálunk a célbaérkezőknek!

Judit és Eszti képei az Egyesület DropBox galériájából elérhetők...

Eredmények

Maraton

Helyezés
Rajtszám
Név
Város
Nettó idő
95.
3773
Mészáros László Győr
3:09:37
316.
3259
Szabó István Győr
3:28:14
30.
110
Gulyás Krisztina Győr
3:29:56
35.
3262
Árus-Kovács Zsuzsanna Győr
3:31:59
485.
548
Kertész Ervin Ásványráró
3:37:35
688.
3589
Erdélyi Attila Csorna
3:46:30
711.
3058
Csapó András Halászi
3:47:32
937.
2662
Vitéz Péter Vámosszabadi
3:55:32
1051.
2886
Bene Attila Győr
3:58:40
179.
2888
Milus Ilona Tünde Győr
4:01:59
1478.
2046
Szabados Géza Sopron
4:11:41
250.
3779
Földing Réka Győrújbarát
4:12:47
306.
3027
Csákány Krisztina Győrújbarát
4:18:17
1784.
2801
Erdélyi Zsolt Győr
4:21:34
1824.
2935
Rumi Tamás Győr
4:22:51
1898.
3590
Kuti Róbert Győr
4:25:17
2012.
3312
Horváth Attila Abda
4:28:06
2033.
2887
Borbély Tamás Győr
4:28:38
449.
3780
Pék Eszter Győr
4:28:58
2401.
420
Horváth Csaba Gyula Győr
4:40:03
3185.
3311
Marx Péter Győrújbarát
5:20:20

30 km

Helyezés
Rajtszám
Név
Város
Nettó idő
34.
7655
Megyeri Virág Mosonmagyaróvár
2:49:57
36.
7656
Pöltz Hajnalka Abda
2:50:19
96.
7665
Kovács Éva Győr
3:06:32
169.
7654
Hajós Renáta Győr
3:19:23
230.
7588
Vitéz Mónika Vámosszabadi
3:32:16

Riska Minimaraton 7 km

Helyezés
Rajtszám
Név
Város
Nettó idő
166.
14931
Marx Bálint Győrújbarát
0:32:39
95.
14932
Marx Bianka Győrújbarát
0:35:46

Staféta

Helyezés
Rajtszám
 Csapat Csapattagok
Nettó idő
23.
41077
Futóbarátok - Győr-Lipót Alasztics Gyula, Tóth Jutka, Balázs László, Warwarowszky Zsolt
3:05:59

 A teljes eredménylista megtekinthető a BSI oldalán.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.10.16
A szombati közös futás elmarad

A szonbati közös futás szervezett formában elmarad!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.10.15
Fuss az egészségedért: Bakonybél

Október 18-án nem lesz a "Fuss az egészségedért!" program nordic és futóedzése a kiserdőben a bio-körön. Bakonybélbe megyünk két napos programra. A jelentkezés már lezárult, de akinek van kedve 18-án szombaton (munkanap) 10 órakor vagy 19-én vasárnap 9 órakor csatlakozhat hozzánk egy-egy napra is.

Szombaton egy hosszabb, vasárnap két rövidebb futó illetve túraprogramunk lesz.

Kérem amennyiben szeretnétek egy napra csatlakozni hozzánk jelezzétek nekünk.

Találkozó:Bakonybél, Fürdő u. 57. Bakony Hotel parkolójában. Odajutás egyénileg.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.10.09
A szombati közös futás elmarad

Az október 11-i közös futás a SPAR Budapest Maraton miatt elmarad!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.10.09
A győri Spuri futóbolt szombaton zárva tart

A győri Spuri futóbolt október 11-én szombaton és október 18-án szombaton zárva tart.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.10.01
Vasárnap Tényő!

Október 5-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.09.30
FIGYELEM!

Október 1-től a szerdai futások 17:30-kor kezdődnek!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.09.27
Gyorshírek

Jövő héten október 1-től a szerdai közös futások fél 6-tól kezdődnek.

Vasárnap több verseny is lesz:
Sokorói Hegyifutás Tényőn: rajt 13 óra [infó]
Szombathelyi Futófesztivál: 10 km infó
Tatán City Cross Run 7,5 10 km [infó]

Vasárnap lesz közös futás a Velencei tónál. [infó]

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.09.18
Új képek az 5. Győr-Lipótról

Megkaptuk Mazsaroff Péter képeit is az idei Győr-Lipót versenyről.  Köszönjük!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.09.18
Vasárnap Tényő!

Szeptember 21-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.09.15
Wizz Air félmaraton 2014

Rekordszámú indulóval, ideális futóidőben startolt a legnagyobb magyar félmaraton verseny Budapesten. A futóklub színeiben 26-an teljesítettük a távot.

Gratulálunk mindenkinek!

Fényképek

Eredményeink
(21,1 km)

Helyezés
Rajtszám
Név
10 km
14,5 km
Nettó idő
11.
7462
Földingné Nagy Judit
0:38:40
0:57:35
1:24:39
212.
7320
Mészáros László
0:41:31
1:00:58
1:28:13
356.
804
Kertész Ervin
0:43:25
1:03:35
1:32:07
373.
6528
Rabi András
0:42:21
1:03:05
1:32:27
40.
7319
Gulyás Krisztina
0:43:18
1:03:59
1:33:12
536.
6910
Szabó Attila
0:45:14
1:05:59
1:35:26
572.
6526
Csapó András
0:45:45
1:06:44
1:36:07
597.
7463
Földing Ottó
0:43:44
1:04:13
1:36:25
60.
5865
Földing Réka
0:44:15
1:06:10
1:36:39
772.
5500
Vitéz Péter
0:46:34
1:08:18
1:38:23
850.
5969
Rumi Tamás
0:45:54
1:07:54
1:39:23
1007.
684
Szakál Szilárd
0:46:39
1:08:55
1:40:59
127.
6487
Tóth Jutka
0:48:42
1:10:41
1:42:30
1247.
5970
Erdélyi Zsolt
0:48:54
1:11:22
1:43:02
172.
5868
Milus Ilona Tünde
0:49:01
1:11:51
1:44:44
2002.
8054
Marx Péter
0:50:02
1:14:10
1:49:24
318.
6911
Pék Eszter
0:50:34
1:14:56
1:50:23
2294.
5866
Horváth Csaba Gyula
0:53:22
1:17:13
1:51:39
2507.
5870
Takács Péter
0:53:43
1:18:31
1:53:12
576.
6525
Prikler Adrienn
0:56:38
1:21:51
1:56:16
718.
7310
Nagyné Varga Orsolya
0:55:18
1:21:34
1:58:42
3518.
7309
Tóth László
0:52:47
1:18:52
2:00:50
1418.
5501
Vitéz Mónika
0:59:27
1:28:08
2:09:16
1894.
5869
Mogyoróssyné Cseke Gyöngyi
1:08:20
1:36:14
2:15:41
2123.
6969
Gyarmati Hajnalka
1:08:21
1:36:32
2:20:03
2420.
6831
Gasztonyi Péterné
1:07:32
1:40:13
2:28:39

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.09.05
Vasárnap Tényő!

Szeptember 7-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.09.03
Bakonyi terep- és hegyifutó versenyek

4 új bakonyi verseny került a versenynaptárba. További információkat a verseny neve melletti linkre kattintva vagy Hites Viktortól a tajfutas[kukac]freemail[pont]hu címen és a +36 30 347 6356 telefonszámon kaphattok.

2014.10.05. Kőárok terepfutó - 15 km [infó]
2014.10.26. Bakony teteje hegyifutó - 18 km [infó]
2014.11.09. Bagolyvár Bakony Félmaraton - 21,1 km [infó]
2014.12.21. Bakonyi Karácsony Téli Félmaraton és teljesítménytúra - 21,1 km [infó vagy fb]

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.08.22
Tényő egyeztetés!

A héten nem került Tényő kírásra, de ettől még lehet, hogy lesz! Hogy lesz-e, a szerdai vagy szombati közös futáson lehet egyeztetni vagy keressétek Juditot.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.08.22
Vasárnap Tényő!

Augusztus 24-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.08.19
Szerdán nem lesz közös futás...

Augusztus 20-án szerdán nem lesz szervezett közös futás mert Juditék nem lesznek. A szokott helyen és időben azonban lesznek páran és futnak. Lehet csatlakozni.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.08.13
Vasárnap Tényő!

Augusztus 17-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás a .

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.08.01
Sokorópátkai edzés képei

Július 28-án a Sokorópátkán jártunk a S.pártai verseny edzésén. A képek megtekinthetők a DropBox fiókban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.31
Fuss az egészségedért: Június-júliusi fotók

A program keretében készült képek megtekinthetők a DropBox fiókunkban vagy a galériában.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.31
eXtremeMan 2014 eredményeink

Gratulálunk mindenkinek!

Férfiak

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
15.
52
Koller Zoltán
9:46:23
49.
100
Kelemen Attila
10:42:49
78.
56
Dr. Zakariás Géza
11:08:36
149.
113
Stojcsics Balázs Kálmán
11:51:00
206.
101
Takács Dávid
12:19:27
230.
513
Fürnstall Balázs
12:30:55
259.
256
Prohászka Ákos
12:45:03
269.
512
Szabó András
12:47:38
291.
557
Takács Norbert
12:59:32
293.
441
Bodogán Ferenc
12:59:59
352.
544
Bódis Ervin
13:37:23

Nők

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
4.
604
Farkas Erika
11:30:52
5.
231
Árus-Kovács Zsuzsanna
11:34:15

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.31
Nem lesz közös futás...

Juditék augusztus 6-án szerdán nem lesznek a közös futáson. 
Augusztus 9-én szombaton pedig nem lesz közös futás, Sokorópátkán leszünk a S.pártai futáson.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.31
A győri Spuri futóbolt zárva tart

A győri Spuri futóbolt augusztus 4-től, hétfőtől augusztus 7-ig, csütörtökig és augusztus 9-én szombaton zárva. Augusztus 8-án pénteken 13-17 óráig nyitva tart.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.29
eXtremeMan 2014

A 2014-es nagyatádi eXtremeMan képeit Kertész Ervin jóvoltából itt találjátok: dropbox

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.22
5. Győr-Lipót eredmények, fotók

Eredmények

A verseny teljes eredménylistája megtekinthető az időmérő AGNI-Timing oldalán: http://www.sportido.hu/timing/result.nsf/Race.xsp?clientid=36&raceid=5005

A névre, csapatnévre kattintva a részidők és tempók is megtekinthetők!

Média

Fotók

Futófotó (rajtszám és helyszn alapján kereshető, megvásárolható képek)
Egyéb fotók (folyamatos feltöltés alatt)
Köszönjük a képeket Zsiga Ákosnak.

Újabb képek feltöltése esetén ezt a hírt folyamatosan frissítjük...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.22
5. Győr-Lipót beszámoló

Az 5. Győr-Lipót futóverseny rekordokban bővelkedett. Részvételi csúcsok dőltek 293 egyéni futó és 120 váltó nevezett az eseményre. A verseny hőmérsékleti rekordja is megdőlt.

Vasárnap benépesült az egyetem környéke. Először a kerékpáros túra résztvevői  és a görkorcsolyázók indultak. Öröm volt látni a hullámzó tömeget 10 órakor a rajtnál. A szigetközi kerékpárúton már széthúzódott a mezőny. Az első váltók már a Győrladaméri váltóhelyen jártak, amikor az egyéni mezőny vége elhagyta Győrújfalut. A településeken frissítő várta a futókat, ami a hőségben bőven fogyott. A célba érkezők hősiesen küzdöttek a nagy melegben. A pályacsúcsok ezen a napon nem voltak veszélyben. A Lipóti Termál- és Élményfürdő csodálatos környezete igazi felüdülést nyújtott a célban. Az idei évben már befutóérem várta a célba érkezőket. A részidőmérésnek köszönhetően, már a váltótagok is böngészhetik az időiket.

A Spar Budapest Maraton hivatalos felkészülési versenyére az ország minden részéből és a környező országokból is érkeztek.

Az eredményhirdetésnél  a támogatók által felajánlott díjakat és kupákat kapták. Az egyéni és váltóversenyben nemenként az első 3, korosztályonként az első 3 és a legjobb céges csapatok vehették át a díjakat. 

Az ajándékok: Spuri utalványok, Deé borok, RP termékek, Láthatatlan kiállítás belépők, masszázs bérlet.
A nemenként a legjobb győri és szigetközi beérkező a Style felajánlásával 1-1 szépség kúrát kapott. Vass Timiék az idén minden egyéni indulót zoknival ajándékoztak meg. 
A legjobb céges csapatokat az Arrabona ételbár meleg szendvics partira invitálta.
A legjobb győri családi és a legjobb szigetközi váltó az Új Hullám Pizzéria meghívását nyerte.
A legjobb futóklubos nő és férfi Alasztics Gyula által felajánlott faragott futószobrot kapta. Az idei vándordíj ismét Görözdi Mátéhoz jutott, a női Gulyás Krisztihez.

Köszönet a technika, versenyiroda, frissítőhelyek önkénteseinek, támogatóknak, az egyesület tagjainak.

Gratulálunk a célba érkezőknek, akik extrém időjárási körülmények között teljesítették a távot.

Egyéni dobogósok

Férfiak
Németh Gábor 1:34:47
Deli Gergely 1:35:03
Makár László 1:42:06

Nők
Varró Katalin 1:48:54
Ladányi Tímea 1:58:45
Macher Tünde 2:00:21

Dobogós váltók

Férfiak
SZOESE Runners 1:27:18
Hárd Rán 1:33:13
SZOESE Runners 2. 1:38:06

Nők
Mackák 1:46:52
Nóném Csajok 1:49:01
SZOESE Ladies 1:50:40

Köszönet támogatóinknak:

Lipóti Termál- és élményfürdő
Győr Megyei Jogú Város
H-TRIO Kft
Vill-Korr Kft
Spuri Futóbolt
SZESE
Pedró Pékség
A&G Kft
Eurokardán Kft
Papír Kontúr Kft
Szigetközi Friss Víz
GYŐR.NET
SZA-BI Qualit
Style (Pék Eszter)
Vass Zokni
Talent-Plan Kft
Nike
Deé Családi Pincészet
Chio
Coca-Cola
RP Túrabolt
Sarki Delikát
Reál
Darnó Hús
Láthatatlan Kiállítás
Borsodi Sör
Győr-Szol

Frissítő települések:
Győrújfalu, Győrzámoly, Győrladamér, Dunaszeg, Ásványráró, Hédervár

Média:
Kisalföld
Győr+ Média

Fotók:

Futófotó
Mazsaroff Stúdió
Fütty Csaba
Jenei Gábor
Időmérés: Agni-Timing

Az esemény hangja Péter Attila volt.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.19
A győri Spuri futóbolt zárva tart

Július 21-22-23-án - hétfőtől szerdáig - a győri Spuri futóbolt zárva tart.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.17
5. Győr-Lipót technikai tudnivalói

Rajt Győrben, az egyetemi csarnoknál lesz. Megközelíthető az új Jedlik híd után a körforgalomnál az egyetem előtt elhaladva, hátra az Aranypart felé, vagy a Hédervári útról bekanyarodva az egyetem mögé, az Egyetemi Csarnok és a Mobilis irányába. [TÉRKÉPEN]

Parkolási lehetőség az egyetemi parkolóházban vagy az egyetem parkolóiban. Kérjük, a Mobilis parkolóit ne használják, mivel 10 órakor nyitnak és a saját látogatóik számára tartják fenn a helyeket. Az autók az egyetemi parkolókban hagyhatók délutánig.

A versenyközpont a kiscsarnokban lesz, a nagy Egyetemi csarnok mellett található. Kérjük, érkezzenek időben, mivel a nevezés negyed 10-kor lezárul. A csarnokba érve bal oldalt lesznek a helyszíni regisztrációhoz a nevezési lapok, következő asztalnál a pénztár, majd az információs és VIP asztal. Szemben balról jobbra haladva a helyszíni nevezők asztala, 2 egyéni előnevezett asztal, 2 váltó előnevezett asztal. A sort jobb szélen a kerékpárosok és görkorcsolyázók elő és helyszíni nevező helye zárja. A verseny pólóját a rajtszámmal együtt kapják. Kérjük, itt jelezzék a kísérőkupon igényüket. Futónként 1 kísérőkupon igényelhető. A hozzátartozók ezzel a kuponnal tudnak 1900 Ft-os kedvezményes jegyet vásárolni a fürdő pénztárában. Minden további kísérő az aktuális jegyárat fizeti.

A versenyzők csomagjait a Darnó-Hús kisbusza szállítja ki a célba (Figyeljék a hangos tájékoztatókat). A váltótagoknak 2 busz áll a rendelkezésükre a győrladaméri és az ásványrárói váltóhelyekre kijutáshoz. A buszok a váltóhelyeken megvárják minden váltótag beérkezését és utána velük indulnak tovább a célba.

A kerékpárosok és görkorcsolyázók túra jelleggel, időmérés nélkül teljesítik a távot. A kerékpáros túrán 3 tandemkerékpár a vállalkozó kedvűek rendelkezésére áll. Kérjük a foglalási szándékot jelezzék a szervezők felé. Visszafele korlátozott számban oldható meg kerékpárok szállítása.

Chipes rajtszámmal történik az időmérés, egyéni vagy letétes chipre nincs szükség. A váltóhelyeken részidőmérés lesz. A váltók 4 rajtszámot kapnak, három a váltótagoknak és egy gumis a chipes csapat rajtszám, amivel a váltás történik az időmérő szőnyegen történt áthaladás után. A gumis rajtszámot kell a minden váltótagnak továbbvinni a célig.

A kerékpárosok és görkorcsolyázók 9:45-kor indulnak. A futók rajtja 10 órakor lesz. A futókat kerékpárral kísérni a kerékpárút befogadóképessége miatt tilos!

A versenyzőket az egyetemről a Hédervári úton a kerékpárútra rendőri biztosítás segíti. A mezőny elején és végén felvezető, ill. záró kerékpáros halad. A kerékpárúton is kérjük a KRESZ szabályainak betartását, mivel nincs lezárva a versenyzőknek. Hédervár és Lipót között közúton vezet az útvonal, itt polgárőrök segítik az átkelést rendőri jelenlét mellett. Lipóton az Orhidea Hotel előtt kanyarodik a verseny útvonala balra a fürdőhöz. A hátsó bejáraton át érnek be a célba. Minden kísérő autó illetve váltótag versenyző, aki egyénileg oldja meg a kijutást, kérjük egyből a faluközponton át a fürdő főbejáratához menjen. Nagy, ingyenes parkolók állnak a fürdővendégek rendelkezésére.

A Szigetközben 6 települést érint a verseny, mindenhol frissítő állomások várják az áthaladókat. Négy településen víz, a két váltóhelyhez kötődő frissítőn Győrladaméron és Ásványrárón gyümölcs, szőlőcukor és isotoniás ital várja a futókat. A szakaszukat befejező váltótagok külön asztalnál frissíthetnek. Dunaszeg és Ásványráró között +1 frissítőt biztosítunk Zselykepusztánál.

A célban frissítők, gyümölcs, sütemény várja a beérkezőket. Itt megtalálják az elküldött csomagjaikat. A fürdőt minden rajtszámmal rendelkező versenyző díjmentesen használhatja. A pénztárnál 1000 Ft kaucióért öltöző szekrény kulcsot lehet igényelni. A rajtszámot mindenki őrizze meg a fürdő területén, erre kapják az ingyenes gulyást. Figyeljék a hangos tájékoztatásokat.

Az eddigi három alkalommal hűvös, futáshoz kiváló időnk volt, a fürdőben kevesen voltak, kényelmesen elfértünk. Jó idő esetén 4-5000 ember látogatja a fürdőt, a futóknak külön lekerített füves részt biztosítanak.

Az eredményhirdetés az utolsó célba érkező után kb. 14 órakor lesz. A buszok 15 és 17 órakor indulnak vissza Győrbe.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.17
5. Győr-Lipót előnevezés, rajtszámok és rajtszámátvétel

Szerda éjfélkor lezárult az előnevezés az 5. Győr-Lipót versenyre. A rajtszámok a visszaigazolt regisztrálók részére kiosztásra kerültek. Minden egyéni induló és csapat megadott értesítési e-mail címére elküldtük, hogy mi lesz a rajtszáma és a rajtszám átvétel módjáról szóló tájékoztatót. Ellenőrizzétek az e-mail postafiókokat.

A rajtszámok és a befizetések státusza a rajtlistákban is ellenőrizhetők.

Tájékoztató a rajtszámátvétel módjáról:

Rajt időpontja: 2014.07.20. 10:00 óra

A kerékpárosok és a görkorcsolyások 9:45-kor rajtolnak. A futókat a kerépárút befogadóképessége miatt kerékpárral kísérni tilos!

Rajtszám átvétele:
A rajtszámot a verseny napján, 2014.07.20-án vasárnap 7:30-9:15-ig lehet felvenni a versenyközpontban, a Széchenyi Egyetem kiscsaronkában.

Külön asztalok leszek a váltóknak és az egyéni indulóknak és kategóriáként (egyéni/váltó) is két-két asztal áll rendelkezésre a rajtszámfelvételre. A helyes sor megtalálásához figyeld az asztalok mögötti kiírásokat. A váltó rajtszámokat a csapatból bármelyik tag egyben átveheti, nem kell minden csapattagnak sorbaállnia.

Amennyiben a nevezési díjad a verseny napjáig nem került befizetésre, vagy nem érkezik még meg (ezt a rajtlistában ellenőrizheted online vagy a versenyközpontban a kifüggesztett rajtlistákban), akkor kérjük előbb a probléma felíratú asztalhoz menj, ahol ki tudod egyenlíteni a nevezési díjad vagy igazolni tudod a nevezési díj megfizetését.
Chip letét nincs! A chip a rajtszám hátuljára lesz ragasztva. Azt eltávolítani vagy összehajtani nem szabad.

Ha kérdésed vagy problémád lenne keress minket az elérhetőségeinken.

Köszönjük, hogy regisztráltál a versenyre. A felkészülés végeztével, jó pihenést kívánunk és találkozunk a verseny napján!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.15
Hamarosan lezárul az előnevezés

Már csak szerdáig van lehetőség előnevezni az 5. Győr-Lipót futóversenyre!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.07.02
Vasárnap Tényő!

Július 6-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 9 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.06.25
Vasárnap Tényő!

Június 29-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás (időjárás függvényében) 9 vagy 10 órakor a templommal szembeni parkolóból

Tehát, találkozó 9 órakor!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.06.22
K&H maraton- és félmaratonváltó

Zsiga Ákos által küldött képek a K&H maraton- és félmaratonváltóról megtekinthetők a galériában vagy a DropBox fiókban. Az eredmények kereshető formában a BSI oldalán elérhetők.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.06.21
Vasárnap Tényő!

Június 22-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.06.10
Kertész Ervin írása az Ultrabalatoni élményeiről

Amikor tavaly az évzáró bulin Erdélyi Attila felvetette hogy próbáljuk meg az UB-t párban, egész nagy baromságnak tartottam! De az őszi BBU 2. lefutott napja után (Pozsony-Győr 81 km) egy halovány esélyt azért láttam rá hogy sikerülhet. Hát akkor legyen! Beneveztünk, mi lettünk a Félbehajtunk páros! Sokat nem gondoltam ekkor még rajta, mert a téli felkészülés az a márciusi Balaton szupermaratonra irányult (egyéniben) arra készültem, arra gyúrtam.

Aztán mikor már azt sikerült teljesítenem (nagy küzdelemben), akkor kezdtem az Ultrabalcsival foglalkozni. Mivel nem voltam a legjobb formámban tavasszal, így elég messzire került még gondolatban is az a 106–os. Azért készültem ahogy tudtam!

Ide kattintva tovább olvashatjátok Kertész Ervin idei Ultrabalatoni élményeit...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.06.04
Patonai körverseny

A baloldali képre kattintva megtekinthetitek, vagy ide kattintva letölthetitek a július 26-i III. Rábapatonai Futó Körverseny plakátját.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.06.02
Ultrabalaton 2014

Ötödik alkalommal futottuk együtt körbe a Balatont. Ez az a közös verseny, ami a leghosszabb előkészületeket igényli. Fél éve regisztráltunk, készültünk, szerveztünk össze és át.
Ideális futóidőben - végre nem sültünk meg, nem áztunk szét - teljesítettük a távot. Teljes sikerrel zártunk.
Egyéni indulónk Csákány Kriszti immár másodszor, a tavalyi idejénél egy órával jobb teljesítménnyel hatodik nőként ért célba.
Párosaink Réka és Balázs (Félúton) egyenletes, szép, örömfutással ért célba. Félbe-Hajtunk párosunk teljesítése Attila sajnálatos sérülése miatt már előzetesen kétséges volt. Az elszántság és az előzetes kemény munka meghozta a sikert, Attila 63 km-t tudott teljesíteni, Ervin a további majd 150 km-t gyönyörűen végig futotta. Nagy elismerés mindenkinek.
Váltóink 375 indulóból előkelő helyezésekkel, kiváló csapatmunkával hajtották végig a kört. A legerősebb csapatunk, az 5 fős "Fiúk" az előkelő 8. helyen értek célba. A rutinos, 5 fős "LOHOLnikeLL" váltónk tavalyi idejét jócskán felülmúlva 23. helyen ért be. A 7 fős "Nők" az eredményhírdetésnél is érdekeltek voltak, a harmadik helyre futottak fel a női mezőnyben. A 8 fős "Srácok" kemény futásokkal a 40. befutó csapat lett. A "Lányok" - többségében most indultak először ezen a versenyen - a női mezőnyben a nagyszerű 7. helyen értek célba. Szép csapat munka volt! Szinte el sem tévedtünk, alig fáradtunk, majdnem végig éberek voltunk. A befutó képek tanusága szerint mindenki boldogan és frissen ért célba. 

Gratulálunk mindenkinek! Nagyszerű élmény volt veletek körbefutni a Balatont.

Képek itt, illetve további képek a Futóbarátok DropBox oldalán itt.

Egyéni

Helyezés
Név
Nettó idő
6.
Csákány Krisztina
27:12:35

Páros

Helyezés
Név
Nettó idő
21.
Félúton
24:53:27
24. Félbe-Hajtunk  26:05:09

Non-Stop Férfi csapat

Helyezés
Név
Nettó idő
8.
Futóbarátok Fiúk
15:10:26
23.
Futóbarátok LOHOLnikeLL
16:35:18
40. Futóbarátok Srácok 17:08:46

Non-Stop Női csapat

Helyezés
Név
Nettó idő
3.
Futóbarátok Nők
16:45:42
7.
Futóbarátok Lányok
19:14:13

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.05.23
Vasárnap Tényő!

Május 25-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.05.23
Aktuális versenyek...

Ezen a hétvégén május 24-én Kékes Csúcsfutás
 
Jövő hétvégén Május 31-én a futóklubból 39-en +kísérőink teljesítjük az Ultrabalaton távjait.
 
Június 1-én Győrben a Decathlon-Büchl Félmaraton, 4 km, 3X7 km váltó.
 
Július 20-án a Győr-Lipót Futóversenyre és H-Trió váltóra várunk benneteket.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.05.16
Május 31-én a győri Spuri futóbolt zárva

Május 31-én szombaton a győri Spuri futóbolt zárva tart.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.05.16
Május 31-én nem lesz közös futás

Május 31-én szombaton az Ultrabalatonon futunk. Ezen a napon nem lesz szombati közös futás.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.05.16
Nike cipőteszt!

Május 24-én szombaton 8:15-től 10:30-ig Krúdy Gimnázium előtt Nike futócipő teszt.

A szombati edzéshelyszínre látogat a cipőteszt busz. Lehetőség lesz a legújabb modellek kipróbálására edzés közben is. Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.05.07
Ultrabalaton szakaszok

Az Ultrabalaton szakaszokat tartalmazó és részidőket is számoló excel fál letölthető az Ultrabalaton oldaláról.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.04.26
Vasárnap Tényő!

Április 27-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.04.15
29. Vivicittá Városvédő Futás

Részvételi csúcs, kiváló idő a hétvégi 29. Vivicitta Városvédő Futáson. Sokan képviseltük a futóklubot Budapesten. Győzelem, kiváló idők, jó hangulat jellemezte csapatunkat.

Fotók

Félmaraton

Helyezés
Név
Nettó idő
1.
Földingné Nagy Judit
1:22:53
93.
Mészáros László
1:28:18
190.
Kertész Ervin
1:32:12
345.
Vitéz Péter
1:36:04
34.
Földing Réka
1:38:05
467.
Tatai Róbert
1:38:10
47.
Szűcs Gabriella
1:40:14
612.
Bakó Attila
1:40:32
49.
Ávár Szilvia
1:40:38
627.
Erdélyi Zsolt
1:40:47
62.
Pék Eszter
1:41:42
698.
Pintér Ferenc
1:41:54
1194.
Szombathelyi Bálint
1:48:33
1250.
Halász Zoltán
1:49:13
1275.
Halász Lajos
1:49:33
1599.
Pálfay Szilárd
1:53:31
1694.
Marx Péter
1:54:41
758.
Sassné Shrek Zsuzsanna
2:02:55
1077.
Vitéz Mónika
2:08:50
1466.
Vass Tímea
2:16:13

10 km

Helyezés
Név
Nettó idő
10.
Gulyás Krisztina
43:05

7 km

Helyezés
Név
Nettó idő
537.
Marx Bálint
39:20
677.
Marx Bianka
43:05

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.04.11
Hamarosan lejáró kedvezményes nevezési határidők BSI versenyekre

Hamarosan lejár néhány kedvezményes nevezési határidő a BSI versenyeire. Amennyiben terveztétek az indulást, figyeljetek a határidőkre, mert jelentős összegeket spórolhattok.

Futóklubos/Aranykártyás nevezési összegeket írunk:
 
Április 20.
Kékes Csúcsfutás: 5 650 Ft

Április 27.
E.On Délibáb Terpfutás  Félmaraton: 4 450 Ft
Wizz Air Félmaraton: 6 450 Ft
SPAR Budapest Maraton: 8 850 Ft

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.04.10
Elindult az online nevezés

Elindult az online nevezés az 5. Győr-Lipót versenyre! A nevezési felületet jobb oldal a nevezés menüpont alatt vagy ide kattintva érhetitek el.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.04.10
Creaton Bakony Futófesztivál

VÁLTOZÁS!
A maraton távjának rajtidőpontja módosult 9:30-ra és a nevezés előtte 8-8:30-ra!
 
A Creaton Bakony Futófesztiválnak Zirc ad otthont, maraton, félmaraton és minimaraton (9 km) távokon. A futás szinte végig erdőben történik a festői Bakonyban. 
Minden 10 főt nevező személynek a 10. nevezést ingyen biztosítják. A verseny ideje alatt a kísérőket programokkal várja a zirci Bagolyvárfogadó.

A versennyel kapcsolatos további információkat a www.bagolyvarfogado.hu weboldalon lehet megtalálni. 

A versenykiírás letölthető innen.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.04.10
Kedvezményes nevezési határidő

Április 20-ig még kedvezményes a nevezés a május 18-i Szigetközi Minimaratonra.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.04.03
Vasárnap Tényő!

Április 6-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.03.27
Szerdánkánt 6 órakor kezdünk

Az óraátállítás utáni héttől - április 2-tól - a szerdai közös futrások 18 órakor kezdődnek!

Tehát április 2-án már 18 órakor találkozunk a szokott helyen.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.03.25
Hétvégi verseny eredmények

Versenyekben bővelkedett az elmúlt hétvége. A négynapos Balaton Szupermaraton távjain indulókért izgulhattunk. Az itthon maradottak a Győrújbaráti Krosszfutáson futhattak. Kissé szeles, de szép napos, néha túl meleg időben teljesítették a Balaton kerülők a távjaikat. Az ultratávra felkészültek nagy tavaszi erőpróbája létszámcsúcsot hozott az idén. A futóklubból öten Ervin, Jutka, Kriszti, Gábor, Józsi teljesítette a teljes távot, István 3 napot. Szép helyezések születtek a többi távon is.

Győrújbaráton családias hangulatú versenyen több távon futottunk. Idén az időjárásra és a talajviszonyokra sem lehetett panasz. Mindenki sikeresen megküzdött a baráti dombokkal. Sok dobogós helyezést szereztünk.

Mindenkinek Gratulálunk!

Fényképek

Győrújbarti krosszfutás

Galéria

Spuri Balaton Szupermaraton

Folyamatban...

Eredményeink

7. Spuri Balaton Szupermaraton

Egyéni 4 nap 195,4 km

Helyezés
Rajtszám
Név
1. nap
2. nap
3. nap
4. nap
Nettó idő
7.
155
Rokob József
4:09:33
4:48:43
3:43:19
4:29:07
17:10:42
2.
235
Tóth Jutka
4:29:00
5:11:01
4:08:50
4:59:02
18:47:53
27.
121
Kertész Ervin
4:13:06
5:24:06
4:08:33
5:43:20
19:29:05
3.
208
Csákány Krisztina
4:53:53
5:38:01
4:27:07
5:18:53
20:17:54
48.
236
Tóth Gábor
4:45:16
5:55:19
4:42:24
5:35:15
20:58:14
169
Szabó István
4:33:31
5:26:52
4:45:09
n.i.

Páros 4 nap 195,4 km

Helyezés
Rajtszám
Név
1. nap
2. nap
3. nap
4. nap
Nettó idő
9.
2085
Győri FutOltók
4:06:40
4:46:45
3:44:46
4:37:45
17:17:56

Maraton+ 1. nap 48,2 km

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
1.
626
Milus Ilona Tűnde
5:06:34

Maraton+ 4. nap 50,7 km

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
1.
791
Szűcs Gabriella
4:46:15
4.
790
Erdélyi Attila
4:18:55

Öböl Félmaraton 21,1 km

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
15.
1653
Leszkovich Eszter
1:59:25
68.
6358
Nagy Diána
2:27:56

MaratonFüred 42,2 km

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
4.
1653
Gulyás Krisztina
3:47:11

Győrújbaráti Krosszfutás 2014

1,3 km

Helyezés
Név
Nettó idő
1.
Földing Péter
5:16
3.
Marx Bianka
5:25
3.
Marx Bence
5:49

4 km

Helyezés
Név
Nettó idő
3.
Marx Bálint
18:24
4.
Marx Balázs
18:51

7 km

Helyezés
Név
Nettó idő
2.
Takács Dávid
28:11
1.
Alasztics Gyula
32:40
5.
Döbrösi Balázs
32:57
6.
Bakos Szása
34:56
5.
Rumi Tamás
35:22
8.
Hegyi Gábor
35:40
11.
Mészáros Balázs
37:43
13.
Borbély Tamás
40:44
14.
Matesz Tamás
41:17
5.
Horváth Csaba Gyula
49:25
5.
Rajczi Adrienn
52:08

14 km

Helyezés
Név
Nettó idő
2.
Bíró Károly Róbert
0:58:09
1.
Molnár Bálint
1:01:55
1.
Földingné Nagy Judit
1:03:12
3.
Weibl Zoltán
1:04:39
4.
Stojcsics Balázs Kálmán
1:05:07
2.
Árus-Kovács Zsuzsanna
1:07:20
6.
Bodogán Ferenc
1:07:45
7.
Mayer Gábor
1:08:27
4.
Némethné Horváth Réka
1:17:10

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.03.13
Vasárnap Tényő

Március 16-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.03.13
Március 19-i szerdai futás már a Püspök erdőben

Március 19-én szerdán megpróbálkozunk a Püspük erdőben futni. Mivel még korán sötétedik pontosan (17:30-kor) elindulunk. Aki tud a biztonság kedvéért fejlámpát hozzon magával. 
A később érkezők a Püspök erdőbe, a játszótérhez jöjjenek.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.03.12
Fuss az egészségedért: Február

Mozduljunk! A rendszeres mozgásra buzdítjuk az embereket. A gyermekeknek a biológia, testi érésükhöz elengedhetetlen a mozgás, hozzájárul pszichológiai és szociális fejlődésükhöz. Az iskolában a kötelező testnevelés órán kívül sokaknak nincs más sportolással töltött programja. A felnőtteknél még rosszabb a helyzet. Időhiány, fáradtság szerepel a kifogások között. A sportolásra szüksége van mindenkinek, karbantartja a testet, segít a betegségek megelőzésében és a feszültség oldásában, fokozza a testi és szellemi teljesítőképességet. Kapcsolatokat alakít, szabadidős élményeket ad. Egyes betegségek rehabilitációjában segít. Megszabadít felesleges kilóktól, segít a káros szenvedélyektől szabadulni. Mozduljunk! Felnőtteknek heti háromszor 30-60 perc megfelelő technikával elsajátított, megfelelő intenzitással végzett mozgással töltött időre van szükségük. Ehhez két mozgásformát ajánlunk, a futást és a nordic walkingot. A futás a legfüggetlenebb sportmozgás, amikor időnk van, ahol tartózkodunk, amerre kedvünk van, szabadon futhatunk. Futni mindenki tud, csak újra kell próbálni. Az egész testünk aktívan dolgozik, adott idő alatt a legtöbb energiát felhasználó sport. A nordic walking egy 100%ban állóképesség-sport, rendszeres gyakorlásával és a helyes technika alkalmazásával javul az állóképesség, javul a vérkeringés, erősödik a szív, a testünket alkotó izomzat 90%-át igénybe veszi. Alaptechnikája nagymértékben javítja a koordinációs és az egyensúlyozó képességet is. A bothasználat segít a váll, a hát felső részének és a nyak izmainak ellazulásában, oldja a feszültségből eredő görcsöket. Mindkét mozgásforma a szabadban űzhető, távolságokat átívelő. A kezdeti lépésekhez nyújt segítséget, a Fuss az egészségedért! program. Szombatonként 8:30-kor kezdődnek az ingyenes foglalkozások Marcalvárosban a bio-futópályán. Találkozó a Krúdy iskola előtt.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.03.12
Fuss az egészségedért: Március 15-én lesznek foglalkozások.

A szokott időben 8:30-kor találkozó a Krúdy iskolánál.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.03.12
Március 15-én lesz futóklubos futás!

Március 15-én szombaton lesz közös futás 9 órakor.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.03.06
Vasárnap Tényő!

Március 9-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.03.01
Vasárnap Tényő!

Március 2-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.02.22
Vasárnap Tényő!

Február 23-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból

Ugyanitt, ugyanekkor lesz lehetőség a februári Yours Truly 25 km lefutására is.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.02.12
Vasárnap Tényő!

Február 16-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.02.08
Vasárnap Tényő!

Február 9-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.01.27
Fuss az egészségedért: Januári Yours Truly

Január utolsó hétvégéjén Yours Truly 25 km futás. Találkozó a templomnál lévő parkolóban. Rajt 10 órakor. Útvonal Tényő - erdei út - Sokorópátka - közúton vissza. Az elején egy kunkort futunk Tényőn, hogy pontosan 25 km legyen a táv. Utána egyénileg lehet feltölteni az eredményeket. Néhányan 50 km-t vállaltak, lehetőség van a felkészülteknek hozzájuk csatlakozni. 

Szeretettel várjuk a rendszeresen velünk tartókat, a néha csatlakozókat és az új jelentkezőket is.

Érdeklődés: 30/288-9005 vagy folding[kukac]futobaratok[pont]hu

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.01.27
Fuss az egészségedért: Elkezdődtek a foglalkozások

Elkezdődtek a futó és nordic walking foglalkozások. Szombatonként a Krúdy iskolánál gyülekeznek a kezdő csoportok.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.01.27
Yours Truly 2014. január 26.

Yours Truly 2014. január 26. Tényő-Sokorópátka-Tényő körön. 14-en futottuk a 25 km-t, hárman az 50 km-t teljesítették, Kriszti 45 km-t futott ezen a napon. A hosszabb távot vállalók még -11 C°-ban vágtak neki a távnak. A végére már -2 C°-ig melegedett az idő.

Mindenkinek gratulálunk a napsütéses januári hidegben nyújtott teljesítményéért. Finomak voltak a sütik, jólesett a meleg tea.

Az eredmények feltöltése itt: http://seponkotisivut.dreamhosters.com/public_html/kotirataultra/yourstruly.php
Fotók a gelériában megtekinthetők.

Február végén ismét Yours Truly!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.01.21
Fuss az egészségedért: Nordic walking technikai oktatás

A nordic walkingra jelentkezőket kérjük, előzetesen egyeztessenek időpontot az edzővel a technikai oktatáshoz e-mailen a szabo[pont]gabor[kukac]nordicklub[pont]hu címen, telefonon a 20/505-8232 számon vagy a helyszínen szombatonként.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.01.16
Vasárnap Tényő!

Január 19-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2014.01.09
Vasárnap Tényő 10 órakor!

Január 12-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.12.19
Év végi információk, közös futások

Futóklubos közös futások az ünnepek alatt:

Nem lesz közös futás

December 25 Karácsony és Január 1 Újév is szerdai napra esik. A két ünnepen nem lesz közös futás. 

Lesz közös futás

December 21 és 28 szombaton lesz közös futás a szokásos helyszínen, a Krúdy Iskola előtt találkozunk 9 órakor.

December 29-én vasárnap 10 órától a baráti erdőben futunk terepen.

December 31-én a szokásos Szilveszteri bulifutásra várunk benneteket: Találkozó 10 órakor az egyetem előtti parkolóban. Lehet vicces ruha, haj, arc, kellék viselete. A Püspök erdőben futunk egy kis kört kb. 3 km a gyerekek is tudják teljesíteni. A "kilométer falók" még futnak hozzá pár kört. Utána a parkolóban kis batyus ünneplés, évbúcsuztatás.

Várunk benneteket szeretettel!

A győri Spuri Futóbolt ünnepi nyitvatartása:
 
December 21-én szombat, szokásos nyitvatartás 10:30-13 óráig
December 22-én vasárnap  10-13 óráig
December 23-án hétfő, szokásos nyitvatartás  13-17-óráig
December 24-től január 2-ig zárva
Nyitás 2014 január 3-án péntek 13-17-óráig

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.11.21
Balaton Maraton

Az idényzáró Balaton Maraton távjait negyvenketten teljesítettük a futóklubból. Születtek egyéni legjobb eredmények, kiváló helyezések kisebb, nagyobb csaták egymással és az idővel.

A maraton dobogón állt Réka és Judit Anya-Lánya kettőse, Judit egyéniben. Zsuzsi, Rozi Júni Tíz Párosa nagy csatában harcolta ki a negyedik helyet. Judit, Barna Pixie&Dixie párosa ötödik a vegyes váltóknál. Máté és Dezső Tricon Hungary váltója hatodik a férfi váltók között.

A legnagyobb létszámmal ismét a Marx család büszkélkedhet, mind a hatan együtt értek célba a hatodmaratonon. Ennek köszönhetően a győrújbaráti Mélykút utca 11 futóval vett részt a versenyen. A szombat esti összejövetelen köszöntöttük a születésnaposokat Robit, Esztit, Ervint, majd többen a táncparketten fejeztük be az estét.

Mindenkinek gratulálunk az eredményéhez. Sérülésmentes felkészülést a következő idényre.

Az eseményen készült fotók megtekinthetők a galériában.

Eredményeink

Balaton Maraton

Helyezés
Rajtszám
Név
1. nap
2. nap
Nettó idő
9.
503
Görözdi Máté
1:17:10
1:23:44
2:40:54
2.
6
Földingné Nagy Judit
1:22:45
1:26:00
2:48:45
26.
626
Kertész Ervin
1:26:05
1:28:26
2:54:31
42.
81
Szabó István
1:29:57
1:33:31
3:03:28
85.
502
Hegyi Gábor
1:34:20
1:40:50
3:15:10
86.
586
Bakó Attila
1:34:58
1:41:01
3:15:59
87.
585
Pintér Ferenc
1:35:18
1:41:00
3:16:18
90.
461
Erdélyi Attila
1:45:02
1:32:10
3:17:12
15.
475
Pöltz Hajnalka dr.
1:37:24
1:41:27
3:18:51
114.
504
Szakál Szilárd
1:38:34
1:43:44
3:22:18
24.
463
Hosszu-Baranyi Ildikó
1:46:03
1:44:51
3:30:54
42.
82
Leszkovich Eszter
1:49:13
1:52:01
3:41:14
53.
776
Csákány Krisztina
1:57:51
1:52:08
3:49:59
60.
462
Kovács Éva dr.
1:54:20
2:00:59
3:55:19

Maraton Párban

Helyezés
Rajtszám
Név
1. nap
2. nap
Nettó idő
9.
5093
Anya-Lánya
(Földingné Nagy Judit, Földing Réka)
1:24:54
1:29:09
2:54:03
10.
5063
Pixie&Dixie
(Erdős Judit, Kollár Barna)
1:26:49
1:27:35
2:54:24
14.
5078
Tricon Hungary Kft.
(Görözdi Máté, Magyar Dezső)
1:30:57
1:35:18
3:06:15
19.
5077
Júni Tíz
(Varga Rozália, Árus-Kovács Zsuzsanna)
1:36:33
1:36:50
3:13:23
40.
5092
Bombayó Team 
(Bombay Zsolt, Czigány Rita)
1:51:32
1:52:49
3:44:21

Félmaraton

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
34.
3835
Mészáros László
1:24:57
95.
1938
Döbrösi Balázs
1:30:57
205.
4040
Csapó András
1:36:10
265.
3017
Marx Péter
1:38:46
342.
1669
Mester Gábor
1:41:09
62.
3354
Pék Eszter
1:46:29
583.
2706
Bódis Ervin
1:47:36
705.
2892
Halász Zoltán
1:51:03
723.
2891
Halász Lajos
1:51:23
339.
3016
Parádi Zsuzsanna
2:02:17
559.
3292
Lichner Andrea
2:11:38
685.
1480
Kerekes Eszter
2:18:31

Félmaraton két részletben

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
22.
4410
Hajós Renáta
2:12:06

Hatodmaraton

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
48.
6280
Kálnai Attila Dr.
0:36:10
120.
6358
Bódis Levente
0:44:30
139.
6285
Marx Péter
0:48:20
139.
6287
Marx Balázs
0:48:20
139.
6289
Marx Bence
0:48:20
139.
6286
Marx Bálint
0:48:20
156.
6288
Marxné Kupó Klára
0:48:20
157.
6290
Marx Bianka
0:48:21

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.11.14
Őszi eredményeink

Gratulálunk az őszi versenyeken elért eredményekhez:

2013.11.09. Bakony Félmaraton 

Helyezés
Név
Nettó idő
3.
Takács Dávid
1:22:42

2013.11.03. OptiVita Ultrafutó kupa Velence (6 órás)

Nők

Helyezés
Név
6 óra
9.
Csákány Krisztina
59,124 km

Férfiak

Helyezés
Név
6 óra
17.
Bíró Károly Róbert
62,979 km

2013.10.20. BBU 2. nap Pozsony-Győr  (81 km)

Helyezés
Név
Nettó idő
4.
Kertész Ervin
7:57:39
7.
Szabó István
8:13:33
2.
Csákány Krisztina
8:40:16

2013.10.27. Barátság maraton (félmaratoni táv) Miskolc 

Helyezés
Név
Nettó idő
21.
Kertész Ervin
1:30:47

 2013.11.03. Sri Chinmoy Maraton Győr

7 km

Helyezés
Név
Nettó idő
6. (2)
Bejczy Bence
32:05

Félmaraton

Helyezés
Név
Nettó idő
21.
Marx Péter
1:47:50
1.
Tóth Jutka
1:43:16

Maraton

Helyezés
Név
Nettó idő
1.
Sipos Balázs
3:07:27
30. (20)
Horváth Gábor
5:00:45
1.
Gulyás Krisztina
3:49:32
4.
Sassné Shrek Zsuzsanna
4:58:58

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.11.11
Egyesületi közgyűlés

A Futóbarátok Egyesület 2013 november 24-én vasárnap 16 órakor tartja az éves közgyűlését az Épfu Tekézőben. Győr, Fehérvári u. 80. 

A további részleteket kiküldtük e-mailen.

Kérjük az egyesületi tagokat, jelezzetek vissza ott tudtok-e lenni.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.11.11
A győri Spuri futóbolt szombaton zárva

A győri Spuri Futóbolt 2013. november 16-án szombaton zárva lesz!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.11.08
Vasárnap Tényő 10 órakor!

November 10-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.11.01
Vasárnap Tényő 10 órakor!

November 3-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Indulás 10 órakor a templommal szembeni parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.10.30
A győri Spuri futóbolt szombaton zárva

A győri Spuri Futóbolt 2013. november 2-án szombaton zárva tart!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.10.26
Vasárnap Tényő 9 órakor!

Október 27-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Találkozó 9 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.10.14
Spar Budapest Maraton

A legnagyobb hazai sporteseményen a Spar maratonon nagy létszámban képviseltük a futóklubot. A nehéz, kanyarokban bővelkedő pálya mellett az egyre melegedő időjárással is megküzdöttünk. Mindenkinek megvolt a maga ellenfele, a futótársak, az időjárás és önmaga legyőzésével. Születtek egyéni legjobb eredmények. Sikert értünk el az Országos Bajnoki mezőnyben. A kilenc lányt neveztünk, mi voltunk az egyik legtöbb indulóval résztvevő klub.

Judit 4. helyen ért célba, a női csapat (Földing Judit, Gulyás Krisztina és Tóth Jutka) 2. helyen állhatott fel a bajnoki dobogóra. Ünnepelhettünk első maratonosokat Pék Eszti, Shrek Zsuzsi, Bódis Ervin, Marx Peti, Pohárnok-Mikó Máté. A maratoni távot 20-an teljesítettük a futóklub színeiben, a 30 km-en 5 indulónk volt. Kettő csapattal érdekeltek voltunk a Maratonstafétában. A lányok 12. helyen futottak be 2. helyen a szervezői női csapatok között. A fiúk 13. helyezettek lettek, 5. helyen a céges csapatok között. A legtöbb indulója a Marx családnak volt, amíg Peti a maratont futotta, felesége és 4 gyermeke a városligetben a Maratonka távját teljesítette.

Mindenkinek gratulálunk! Szép teljesítmény! Köszönet jár még a kísérőinknek és szurkolóinknak a biztatásokért.

Spar Maraton

Helyezés
Rajtszám
Név
21,1 km
31,4 km
Nettó idő
18.
27
Görözdi Máté
1:19:12
1:59:54
2:45:34
4.
103
Földingné Nagy Judit
1:27:37
2:10:06
2:55:16
97.
10
Bíró Károly Róbert
1:24:48
2:08:58
3:04:20
137.
4431
Mészáros László
1:29:52
2:15:51
3:09:24
148.
2466
Kollár Barna
1:29:44
2:14:07
3:10:55
165.
2986
Érsek Bertalan
1:26:52
2:14:21
3:13:16
203.
4099
Kertész Ervin
1:33:28
2:22:18
3:15:59
22.
120
Gulyás Krisztina
1:36:34
2:26:20
3:22:55
560.
3436
Horváth Gergely
1:43:49
2:34:57
3:34:47
686.
3492
Hatos Csaba
1:43:30
2:36:49
3:39:50
713.
3164
Szabó István
1:45:59
2:37:45
3:40:41
72.
135
Tóth Jutka
1:47:10
2:42:05
3:41:40
82.
117
Földing Réka
1:41:42
2:37:42
3:43:39
798.
3490
Pintér Ferenc
1:46:11
2:41:32
3:43:47
950.
4459
Csapó András
1:51:45
2:47:25
3:48:50
153.
3498
Hosszu-Baranyi Ildikó
1:52:07
2:49:27
3:56:23
195.
2292
Pöltz Hajnalka dr
1:44:34
2:52:11
4:00:49
1466.
3406
Marx Péter
1:57:05
2:55:44
4:01:20
205.
4493
Csákány Krisztina
1:56:57
2:56:56
4:03:03
1551.
2985
Bódis Ervin
1:54:13
2:51:00
4:04:10
1650.
1311
Sinkó Sándor
1:56:59
2:57:22
4:07:31
244.
3161
Milus Ilona Tünde
2:02:35
3:03:03
4:08:14
1750.
3491
Bakó Attila
1:50:03
2:53:22
4:10:57
324.
3163
Pék Eszter
1:49:39
2:59:17
4:18:44
2264.
3404
Pohárnok-Mikó Máté
2:02:13
3:10:44
4:28:40
511.
3405
Sassné Shrek Zsuzsanna
2:12:00
3:24:09
4:38:39

Coca-Cola Testébresztő 30km

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
45.
7717
Szabó Attila
2:25:37
138.
7603
Szakál Szilárd
2:42:52
45.
7193
Leszkovich Eszter
2:50:24
120.
7486
Vass Tímea
3:06:31
223.
7602
Lichner Andrea
3:25:43

Flóra Maratonstaféta

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
13.
40926
Győri Postásokk (Erdélyi Zsolt, Bene Attila, Hosszu Róbert, Takács Dávid)
2:56:07
12.
41461
Futóbarát-Nők (Nagyné Varga Orsolya, Árus-Kovács Zsuzsanna, Kovács Éva dr., Ávár Szilvia)
3:19:39

A fotók itt gyűlnek: Spar Budapest Maraton galéria
Részletesebb és teljes eredménylisták: www.futanet.hu

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.10.14
Spar Budapest Maraton 2013 képek

Spar Budapest Maraton galéria

Első pár kép Balázstól...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.10.05
Nike cipőteszt miatti változások

Október 23-án szerdán nem lesz futás. Helyette másnap, október 24-én csütörtökön várunk benneteket fél 6-kor cipőteszt és közös futás az egyetemnél.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.10.05
Szerdai futások kezdete megváltozik!

Október 9-én szerdán átállunk a téli futások időpontjára. 

Szerdánként fél 6-kor találkozunk az egyetemnél. Még egy picit futhatunk világosban. Az óra átállítás után is marad ez az időpont, így az 5 óráig dolgozók is odaérhetnek.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.10.05
Vasárnap Tényő 10 órakor!

Október 6-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.10.02
Versenyeredmények

Pár hétvégi verseny eredménnyel még adósok vagyunk. A helyi Sokorói Hegyifutás és az embert próbáló Dupla élmény a Mátrában zajlott, Esztergomban Félmaratont rendeztek az elmúlt hetekben futóklubos érdekeltségekkel.

Ron Hill Dupla élmény 73,2 km (2X fel a Kékesre 3380m szintemelkedés)

Helyezés
Név
Nettó idő
10.
Drunkrunners (Boros Miklós, Soós Éva)
10:25:39

http://www.terepfutas.hu/index.php/hu/versenyek/2013/dupla-elmeny/eredmenyek

Dunapart Futópartik - Esztergom Félmaraton

Nők

Helyezés
Név
Nettó idő
2.
Árus-Kovács Zsuzsa
1:28:57

Férfiak

Helyezés
Név
Nettó idő
10.
Takács Dávid
1:26:27

http://www.esztergomifutomuvek.hu/letoltes/EF2013_elozetes.pdf

Sokorói Hegyifutás (6 km)

Helyezés
Név
Nettó idő
1.
Palotás Bálint
21:30
3.
Görözdi Miklós
22:39
4.
Érsek Bertalan
22:46
5.
Hosszu Róbert
24:31
6.
Alasztics Gyula
24:33
10.
Hegyi Gábor
25:51
14.
Rumi Tamás
26:35
16.
Dömötör Gábor
27:09

Sokorói Hegyifutás (16 km)

Nők

Helyezés
Név
Nettó idő
1.
Gulyás Krisztina
69:21
2.
Tóth Jutka
73:18
3.
Horváth Zsuzsa
85:23

Férfiak

Helyezés
Név
Nettó idő
1.
Koller Zoltán
59:08
2.
Sipos Balázs
61:44
4.
Bíró Károly
66:52
6.
Szabó Gábor
69:01
7.
Marton Szabolcs
70:21
10.
Vig Zoltán
71:11
12. Csapó András 72:26
13. dr. Ferenczy Tamás 72:38
16. Erdélyi Zsolt 73:55
17. Mráz István 73:55

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.09.27
Vasárnap Tényő 10 órakor!

Szeptember 29-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.09.20
Nike félmaraton képek

Megérkezett az első 4+2 kép az idei Nike félmaratonról: Galéria 

Vitéz Péter képei:

Ha van képed az eseményről juttasd el nekünk. Köszönjük...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.09.20
Vasárnap Tényő!

Szeptember 22-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.09.20
Szombati események

Szombaton LESZ közös futás a szokott időben!

Szombat délután Sokorói Hegyifutás tényőn.

További információk: www.gyorisport.hu
Nevezés: 2013. szeptember 21-én a helyszínen : 10:00-12:15-ig. 

Táv
Nevezési díj
Rajt
2 km
600 Ft
12:30
 6 km 1200 Ft  13:10 
 16 km 1200 Ft  13:00 
 16 km nordic-w. 600 Ft  13:10 

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.09.14
Vasárnap Tényő 10 órakor!

Szeptember 15-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.09.10
Nike félmaraton 2013

A  hétvégén részvételi csúcs született a Nike Félmaratonon, 7438 egyéni induló teljesítette a távot. A Futóklubot is szép számmal képviseltük, 29 célbaérőnk volt. Az időjárás ismét hozta a nyári formáját. A rajtnál még szinte jólesett a melegítő, a rakparton pedig már nem győztük a vizet magunkra önteni a frissítőknél. A zenészek az út mentén újabb ritmusokat adtak a hullámzó tömeg lába alá. Budapest újra a miénk volt pár órára.
 
Legjobbjaink: Lányok közül  Anissa a bajnokság 5. helyén végzett a VEDAC színeiben 1:20:18, a férfiak közül Berci 1:23:50, Vitéz Móni és Rumi Tamás az első félmaratonját teljesítette. Judit és Réka irammenőként állt rajthoz.

Minden célbaérőnek gratulálunk! 

További sérülésmentes felkészülést a maratonra és az őszi versenyekre.

Eredményeink (21,1 km)

Helyezés
Rajtszám
Név
10 km
14,5 km
Nettó idő
6.
109
Badis Anissa Zsófia
0:37:00
0:54:20
1:20:18
140.
5700
Érsek Bertalan
0:38:11
0:56:15
1:23:50
25.
6670
Földingné Nagy Judit
0:42:02
1:01:02
1:29:20
379.
4648
Erdélyi Attila
0:42:03
1:01:03
1:31:28
34.
6861
Gulyás Krisztina
0:42:33
1:02:41
1:31:56
492.
6506
Hatos Csaba
0:43:22
1:03:20
1:33:57
526.
6862
Szabó Attila
0:44:07
1:04:05
1:34:34
763.
5033
Marton Szabolcs
0:44:50
1:05:46
1:37:55
795.
5644
Gurbács Tamás
0:46:57
1:07:40
1:38:27
972.
6511
Bakó Attila
0:47:31
1:08:49
1:40:22
1049.
6759
Vitéz Péter
0:49:00
1:10:19
1:41:09
1123.
5701
Marx Péter
0:47:45
1:09:44
1:42:01
1175.
5130
Rumi Tamás
0:48:29
1:10:30
1:42:27
1192.
5643
Németh Péter
0:49:26
1:11:54
1:42:39
431.
6148
Pék Eszter
0:49:24
1:11:46
1:43:50
160.
6669
Földing Réka
0:49:19
1:11:47
1:44:29
1504.
6507
Pintér Ferenc
0:48:21
1:11:05
1:45:11
1670.
7462
Sinkó Sándor
0:52:45
1:14:46
1:46:44
1675.
6143
Szakál Szilárd
0:48:44
1:11:46
1:46:45
1855.
6147
Hoffer László
0:51:15
1:14:33
1:48:26
2195.
6144
Molnár Csaba
0:52:31
1:16:10
1:51:23
366.
5349
Milus Ilona Tünde
0:52:50
1:16:40
1:51:38
2254.
7950
Tóth Gábor
0:52:41
1:16:23
1:51:57
2880.
5131
Soós Tibor
0:53:42
1:17:55
1:56:44
3575.
10110
Szombathelyi Bálint
0:50:32
1:16:59
2:02:54
1233.
6758
Lichner Andrea
0:58:53
1:26:55
2:09:01
1897.
6757
Vitéz Mónika
1:03:24
1:33:25
2:20:13
1898.
6146
Vass Tímea
1:03:20
1:33:25
2:20:13
2077.
3133
Takács Hajnalka
1:01:20
1:32:16
2:24:19
2095.
5132
Borbély Júlia
1:02:57
1:35:38
2:24:59
4994.
6840
Kerékgyártó Dávid Dr.
1:05:08
1:38:43
2:30:29
5055.
3032
Pál Attila
1:07:40
1:42:17
2:37:14

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.08.29
A győri Spuri futóbolt zárva

A győri Spuri futóbolt augusztus 31-én szombaton zárva tart.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.08.28
A szombati közös futás elmarad

Szombaton szervezett formában nem lesz közös futás!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.08.28
Vasárnap Tényő 9 órakor!

Szeptember 1-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Találkozó 9 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.08.22

2013.08.15
Vasárnap Tényő 9 órakor!

Augusztus 18-án vasárnap ismét lesz közös futás Tényőn. Találkozó 9 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.08.13
eXtremeMan Nagyatád 2013

2013.07.27-én rendezték Nagyatádon a 24. Extrememan triatlon versenyt. A rendkívül melegi időjárásban a csapatból egyéniben Árus-Kovács Zsuzsanna első alkalommal, Stojcsics Balázs Kálmán harmadik, míg Takács Dávid negyedik alkalommal teljesítette az 1800 3800 m úszás, 180 km kerékpár, és 42 km futásból álló távot.  Váltóban Erdélyi Attila, Hosszu Róbert, Bódis Ervin, Győrfi András, és Görözdi Máté indultak.

Erdélyi Attila Hosszu Robi nagyatádi képei az idei eXtremeMan versenyről.

A verseny online eredménylistája itt található: www.evochip.hu

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.08.13
Tatai minimaraton 2013

Alasztics Gyula a Tatai Minimaratonon 14 km-en 59:51-es idővel korcsoportjába az első helyen végzett. A verseny délután 4 órakor, 40 fokos kánikulában került megrendezésre.

Abszolút eredménylista: http://www.evochip.hu/eredmenyek/PDF/tata13hss-abs.pdf
Korcsoport eredmények: http://www.evochip.hu/eredmenyek/PDF/tata13hss-cat.pdf

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.08.10
Vasárnap Tényő!

Augusztus 11-én vasárnap közös futás Tényőn. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.08.02
A szombati közös futás - szervezett formában - elmarad!

Szombaton szervezett formában nem lesz közös futás. Juditék még nem lesznek. De aki kedvet érez nyugodtan futhat a szokott helyen és időben is. Biztosan lesznek mások is. 

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.07.24
4. Győr-Lipót összefoglaló

Negyedik alkalommal végre ránk köszöntött a nyár a verseny hétvégéjén. A futáshoz kicsit meleg, de a fürdőzéshez kiváló időben rendeztük a versenyt. Immár túlléptük az ötszázas résztvevői létszámot. Egyre többen vállalták egyéniben a versenyt.

Vasárnap megtelt a szigetközi kerékpárút, futók és kerékpározók sora kígyózott a Lipóti élményfürdő felé.  A településeken frissítők, a célban ebéd és egy kellemes strandolós délután várt a résztvevőkre. Itt nem sietett senki haza a verseny után. Az ország minden részéből és a határokon túlról érkeztek a versenyzők. Az egyéni indulók és a váltók  létszáma is megduplázódott az előző évekhez képest. Baráti társaságok, családok, kollegák álltak össze ezen a napon a táv teljesítésére. 

A Spar Budapest Maraton hivatalos felkészülési versenyére az ország minden részéből és a környező országokból is érkeztek.  A kerékpárosok és a tandemesek túra jelleggel indultak a futók előtt, de lehetett görkorcsolyával, handbike-kal is teljesíteni a távot.

A pályacsúcsok az idén a meleg időjárás miatt nem voltak veszélyben. 

Az eredményhirdetésnél  a támogatók által felajánlott díjakat és kupákat kapták. Az egyéni és váltóversenyben nemenként az első 3, korosztályonként az első 3 és a legjobb céges csapatok vehették át a díjakat. 

Az ajándékok: Nike termékek, Spar ajándékcsomagok, Vass zoknik, Deé borok, Papír Kontur termékek, RP termékek.

A nemenként a legjobb győri és szigetközi beérkező a Style felajánlásával 1-1 szépség kúrát kapott. Vass Timiék az idén erre a versenyre készített zoknival lepték meg a díjazottakat.

A legjobb futóklubos nő és férfi Alasztics Gyula által felajánlott faragott futószobrot kapta. Az idei vándordíj ismét Görözdi Mátéhoz jutott, a női Gulyás Krisztihez.

A tavalyi évi lánykérés után idén is kedves színfoltja volt a versenynek. Jenei Gábor – futóklubunk tagja – az esküvőjéről érkezett a versenyre. A hajnalig tartó lagzi után a vőlegényruhájában futotta az egyéni távot, a szűkebb násznép kíséretében.

Köszönet a technika, versenyiroda, frissítőhelyek önkénteseinek, támogatóknak és résztvevőknek. 

Gratulálunk a célba érkezőknek.

EREDMÉNYEK

Egyéni
1.
Szabó Gábor Budapest
1:34:38
2.
Zatykó Miklós Győr
1:39:22
3.
Sipos Balázs Budapest
1:46:28

Nők
1.
Ladányi Tímea Budapest
1:53:10
2.
Szabó Nóra Mosonmagyaróvár
1:57:14
3.
Gulyás Krisztina Győr
2:01:27

Férfi váltók
1.
Szose Runner
1:30:30
2.
Behame.sk
1:33:11
3.
Itt a Gyuri! Hol a sör? (Vasas)
1:34:18

Női váltók
1.
MACák
1:46:18
2.
Zsa And Lu (Vasas)
1:47:08
3.
Szakályék (TVk-Mali)
1:49:53

Köszönet támogatóinknak:

Lipóti Termál- és Élményfürdő
Győr Megyei Jogú Város
Spar Magyarország
H-TRIÓ
Nike Magyarország
SZESE
Pedró Pékség
A&G Kft
Eurokardán Kft
Papír Kontúr Kft
Szigetközi Friss Víz
GYŐR.NET
Style (Pék Eszter)
Vass Zokni
Talent-Plan Kft
KŐ-LAP-DA Kft
Deé Családi Pincészet
Chio
Coca-Cola
RP Túrabolt
Vig Zoltán és ifj. Vig Zoltán

Frissítő települések:  Győrújfalu, Győrzámoly, Győrladamér, Dunaszeg, Ásványráró, Hédervár

Média megjelenések

Oxigén Média
Győr+ TV
Egri Hír 

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.07.23
Szombaton nem lesz közös futás!

Szombaton nem lesz közös futás, helyette a Patonai Körversenyre megyünk. Ajánljuk figyelmetekbe.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.07.23
A győri Spuri futóbolt zárva

Július 29 hétfőtől augusztus 3 szombatig a győri Spuri Futóbolt szabadság miatt zárva lesz.
Köszönjük megértésüket.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.07.22
4. Győr-Lipót fotók

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.07.22
Patonai körverseny

A baloldali képre kattintva megtekinthetitek, vagy ide kattintva letölthetitek a július 27-i II. Rábapatonai Futó Körverseny plakátját.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.07.21
4. Győr-Lipót eredmények

A 2013-as Győr-Lipót verseny eredményi megtekinthetők itt: www.sportido.hu 

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.07.15
Sokan kérdeztétek: Fontos információk és változások kiemelten

- a táv 26,4 km

- a váltóhelyek Győrladamér 9,7 km  Petőfi, Lovarda utcáknál, Ásványráró  a körforgalomnál 19,4 km

- a  szakaszok hossza 9,7 km - 9,7 km - 7 km

- a fürdőnél a parkolás ingyenes mindkét parkolóban

- a kedvezményes belépő kísérőknek, - a rajtszámfelvételkor igényelhető kuponnal - 1700 Ft

- a kerékpárosok 10 perccel a futók előtt rajtolnak, lehetőség van tandemek kipróbálására, ingyenes bérlésére előzetes bejelentkezésel

- a görkoris teljesítésre is lehetőség van, ők a kerékpárosokkal együtt indulnak

- a vegyes váltók a férfiaknál kerülnek értékelésre

- a fürdőt minden rajtszámmal rendelkező induló ingyen használhatja

- a fürdőben a rajtszámra kapnak ebédet a versenyzők

- a csomag és személyszállításról a váltóhelyekre, és vissza a verseny után a szervezők gondoskodnak

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.07.11
Vasárnap Tényő 9 órakor!

Július 14-én vasárnap ismét lesz közös futás Tényőn. Találkozó - a múlt hetihez hasonlóan - a szokásosnál egy órával korábban, 9 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.07.04
Vasárnap Tényő 9 órakor!

Július 7-én vasárnap ismét lesz közös futás Tényőn. Találkozó - a várható meleg miatt - a szokásosnál egy órával korábban, 9 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.06.28
Vasárnap Tényő!

Június 30-án vasárnap ismét lesz közös futás Tényőn. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.06.28
Győr-Lipót információk

A Győr-Lipót futóverseny nevezéssel kapcsolatos tudnivalói

Online nevezés a www.nevezes.hu oldalon.

Nevezési díj utalása:

Bank neve: K&H Bank
Bankszámlaszám: 10400511-50515251-50571008
IBAN szám: HU74 1040 0511 5051 5251 5057 1008
SWIFT azonosító: OKHBHUHB
Számlatulajdonos neve:   Futóbarátok Egyesület

Személyesen győri Spuri Futóbolt, Győr Korányi tér 18. (volt Kekszgyár mellett)

Az alap nevezési díjból 50% kedvezményre jogosult az az egyéni induló, aki a verseny előtt legalább 10 nappal már rendelkezik érvényes nevezéssel a 28. Spar Budapest Maraton-ra.

A kedvezmények igazolása a rajtszám felvételnél. Spuri/Nike Futóklub kártya, maraton nevezés visszaigazolása.

A Győr-Lipót futóverseny technikai tudnivalói a versenyen

Rajt az egyetemi csarnoknál lesz. Megközelíthető az új Jedlik híd után a körforgalomnál az egyetem előtt elhaladva, hátra az Aranypart felé, vagy a Hédervári útról bekanyarodva az egyetem mögé, az Egyetemi Csarnok és a Mobilis felé.

Parkolási lehetőség az egyetemi parkolóházban vagy az egyetem parkolóiban. Kérjük, a Mobilis parkolóit ne használják, mivel 10 órakor nyitnak és a saját látogatóik számára tartják fenn a helyeket. Az autókat az egyetemi parkolókban hagyhatók délutánig.

Nevezés a kiscsarnokban lesz, a nagy Egyetemi csarnok mellett található. Kérjük, érkezzenek időben, mivel a nevezés fél 10-kor lezárul. Ne az utolsó pillanatban torlódjon a nevezők nagy része. Az előnevezettek és a helyszíni nevezők külön asztalnál tudják intézni a rajtszám felvételt. A verseny pólóját a rajtszámmal együtt kapják. Kérjük, itt jelezzék a kísérőkupon igényüket. Futónként 1 kísérőkupon igényelhető. A hozzátartozók ezzel a kuponnal tudnak 1700 Ft-os kedvezményes jegyet vásárolni a fürdő pénztárában. Minden további kísérő az aktuális jegyárat fizeti.

A versenyzők csomagjait kisbusz szállítja ki a célba. A váltótagoknak 2 busz áll a rendelkezésükre a győrladaméri és az ásványrárói váltóhelyekre. a buszok megvárják minden váltótag beérkezését és utána indulnak a célba.

A versenyzőket az egyetemről a Hédervári úton a kerékpárútra rendőri biztosítás segíti. A mezőny elején és végén felvezető, ill. záró kerékpáros halad. A kerékpárúton is kérjük a kresz szabályainak betartását, mivel nincs lezárva a versenyzőknek

A Szigetközben 6 településen megy át a verseny, itt frissítő állomások lesznek. A két váltóhelyhez kötődő frissítőn gyümölcs, szőlőcukor és isotoniás ital is lesz. Dunaszeg és Ásványráró között +1 frissítőt biztosítunk.

Héderváron polgárőrök segítik az áthaladást az úttesten, innen közúton halad tovább a mezőny Lipótig. Kérjük a kresz szabályainak betartását ezen a szakaszon is.

Lipóton az Orhidea Hotel előtt kanyarodik a verseny útvonala a fürdőhöz. A hátsó bejáraton lesz a befutás. Itt megtalálják az elküldött csomagjaikat, frissítőt kapnak. Az eddigi három alkalommal hűvös, futáshoz kiváló időnk volt, a fürdőben kevesen voltak, kényelmesen elfértünk. Jó idő esetén 5000 ember látogatja naponta a fürdőt, akkor a futóknak külön lekerített füves részt biztosítanak. A gulyást is külön helyen kapják.

Az autóval érkező hozzátartozók a fürdő főbejáratán jöhetnek be. Mindkét parkolót használhatják. Mindkettő ingyenes.

A Lipóti fürdőben lehetőség van öltözőszekrényt bérelni, a kulcsot kaució ellenében a pénztárban lehet igényelni.

Az eredményhirdetés az utolsó célba érkező után kb. 14 órakor lesz. A buszok 15 és 17 órakor indulnak vissza Győrbe.

Mindenkinek jó felkészülést. Várjuk régi és új résztvevőinket egy sikeres teljesítés utáni kellemes kikapcsolódásra.

Információ probléma esetén

Futás:

Földingné Nagy Judit
+36 30 288 9005
folding[kukac]futobaratok[pont]hu

Kerékpár:

Mittnacht József
+36 30 947 7890
tandemszem[kukac]gmail[pont]com

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.06.13
Vasárnap Tényő!

Június 16-án vasárnap ismét lesz közös futás Tényőn. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.06.07
A győri Spuri futóbolt zárva

A győri Spuri Futóbolt június 8-án zárva lesz!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.06.05
Ultrabalaton sikerek

Immár negyedszer vágtunk neki az UB-nak. A kezdeti két öt fős csapatból szépen felfejlődtünk. Az idén három EGYÉNI célba érőnk volt. BOROS Miki másodszor lett teljesítő, szép egyéni csúccsal 26:51:51 alatt 23. férfi befutó. CSÁKÁNY Kriszti 28:23:49 először ért célba egyéniben 5. nő, GULYÁS Kriszti nagy küzdelemmel a szintidőn belül 31:50:35 7. női befutó. Szép volt!

Döbrösi Balázs pesti társával, Vincze Zsófival, akivel eddig csak virtuálisan találkozott, 27:26:53 18. páros teljesítő.

Csapataink közül az 5 fős (HALADnikeLL) az előkelő 9. helyen végzett. A 10 fős fiú csapat (FUTnikeLL) ismét a lány csapatunkkal haladt végig fej-fej mellett. Egymást motiválva, heccelve tettük meg a kört, végül a fiúk három és fél perc előnnyel értek célba. A másik 5 fős csapatunk (LOHOLnikeLL) végül hat fősre bővülve, a 48. helyen, kiváló idővel ért célba. Zsolt a Tour de Pelso teljesítése után szállt be a csapathoz. A 3 fős váltónk (HAJTAnikeLL) a teljes, fejenként több, mint 70 km-es távot egyben futva ért célba, Ez volt mindhármuknak a leghosszabb teljesített versenye.

Nagy élmény volt ismét együtt körbefutni a Balatont.

Gratulálunk minden teljesítőnek!

Képeket a másik hírben gyűjtjük.

Egyéniek 

Helyezés
Név
Nettó idő
23.
Boros Miklós
26:51:51
5.
Csákány Krisztina
28:23:49
7.
Gulyás Krisztina
31:50:35

Páros

Helyezés
Csapatnév / Tagok
Nettó idő
18.
Rockstars
Vincze Zsófi és Döbrösi Balázs
27:26:53

Non-Stop váltók (3-10 fős)

Helyezés
Csapatnév / Tagok
Nettó idő
9.
Futóbarátok HALADnikeLL
Dobóczy László, Érsek Bertalan, (Földing Ottó), Győrfi András, Kollár Barna, Zatykó Miklós
14:37:06
22.
Futóbarátok FUTnikeLL
Balázs László, Bene Attila, Borbély Tamás, (Dobóczy László), Dömötör Gábor, Fülöp Dávid, (Földingné Nagy Judit), Gergye Szabolcs, Hatvári András, Rumi Tamás, Simon István
16:35:46
4.
Futóbarátok REPESZTEnikeLL
Árus-Kovács Zsuzsa, Ávár Szilvia, Földing Réka, Földingné Nagy Judit, Hosszu-Baranyi Ildikó, Dr. Kovács Éva, Leszkovich Eszter, Pék Eszter, Dr. Vas Szilvia, Vass Tímea
16:39:13
48.
Futóbarátok LOHOLnikeLL
Bácskai Tamás, Jenei Gábor, Mészáros Balázs, Szabó Attila, Takács Dávid, Warwarovszky Zsolt
17:26:45
223.
Futóbarátok HAJTAnikeLL
Erdélyi Attila, Szabó István, Kertész Ervin
20:56:39

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.06.05
Decathlon félmaraton eredményeink

Az Ultrabalatonnal egy időben rendezték Győrben a Decathlon Félmaratont az Ipari Parkban. Itt is többen képviselték a futóklubot. 4 km-en Görözdi Máté nyert. A lányok mezőnyében a 11 éves Zatykó Luca győzött.

Félmaratonon Pöltz Hajnalka volt a női győztes. A férfiak között Alasztics Gyula lett a legjobb futóklubos az abszolút 10., kategóriájában 5. helyen végzett.

Gratulálunk mindenkinek!

Félmaraton

Helyezés
Név
Nettó idő
10.
Alasztics Gyula
1:33:29
15.
Szabó Gábor
1:34:52
16.
Marton Szabolcs
1:35:31
18.
Rokob József
1:37:11
1.
Pöltz Hajnalka Dr.
1:39:40
31.
Szabados Tamás
1:45:09
50.
Sinkó Sándor
1:52:53
11.
Sassné Shrek Zsuzsanna
2:08:48
16.
Borbély Júlia
2:19:48

4 km

Helyezés
Név
Nettó idő
1.
Görözdi Máté
13:02
6.
Magassy Áron
14:12
1.
Zatykó Luca
15:41

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.06.04
Ultrabalaton 2013 képek

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.27
Szombaton nem lesz közös futás!

Június 1-én szombaton nem lesz közös futás!
Az Ultrabalatonon futunk 5 csapattal, egy párossal és három egyéni versenyzővel.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.23
Vasárnap Tényő!

Május 26-án vasárnap közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.23
"Generációk a holnapért" Méhecske Sportnap

A Méhecske Közhasznú Alapítvány szeretettel meghívja Önt és kedves családját, gyermekeket, unokákat, szülőket, nagyszülőket a 2013. május 25-i "Generációk a holnapért" Méhecske Sportnapra.

A családi sportnap lényege, hogy a résztvevők, lehetőség szerint hozzák magukkal a család legfiatalabb és legidősebb tagjait is. Minden korosztálynak megfelelő, sportos programmal szeretnék felhívni a figyelmet család fontosságára, összetartó erejére.

A különféle sportos, játékos, vidám vetélkedők kiváló alkalmat nyújtanak arra, hogy a különböző generációk közelebb kerüljenek egymáshoz.

További információk a letölthető meghívóban olvashatók.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.23
Fittball képzés

Füziné Fónagy Diánától kaptuk:

Győr környéki edzők, gyógytornászok, testnevelők és hallgatók figyelem!

Szeretnél olyan sportág profi oktatójává válni, melyet a gyermek korosztálytól a seniorokig, a kezdőktől a ­haladókig imádnak a vendégek?

Amelynek olyan pozitív élettani hatásai »»» vannak, melyekre napjainkban szinte mindenkinek szüksége lenne?

Szeretnél ehhez a győri kolléganőhöz »»» hasonlóan teltházas órákat akár fitness termek, wellness szállodák oktatójaként?

Vagy inkább saját Magad bérelnél termeket és építenél fel hosszútávú szakmai és egzisztenciális sikereket és különleges élményeket biztosító csoportokat?

Akkor Neked is itt a helyed!

Szeretettel várunk Téged is ezen a kivételes alkalmon!­

Érdemes Neked is kihasználni, hogy helyben végezheted el a tanfolyamot, így nincs utazási és szállásköltség!

Sportoktató, edző, gyógytornász és testnevelés hallgatóknak 20%, 

Fit-Ball a Testnevelésben vagy Fit-Ball a Fizioterápiában oklevéllel rendelkezőknek 50%

képzésdíj kedvezmény!

Általános infók »»»  ; Képzés részletei »»»  ; Tematika »»» ;

Vélemények, fényképes beszámolók korábbi képzéseinkről »»» 

Jelentkezési határidő: 2013. június 03. hétfő éjfél!

Jelentkezés itt »»»

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.21
Hétvégi eredmények

A Pünkösdi hétvége eseménydúsan telt. Sajnos két kedvelt versenyünk is egy hétvégére esett, így kénytelenek voltunk választani. A Szigetközi Minimaratonon 16-an, a Keszthelyi Kilométereken 15-en  képviseltük a futóklubot. Futáshoz meleg időben álltak helyt futóink a két helyszínen.

Móváron és Keszthelyen is dobogós helyezettjeink voltak. Móváron Pöltz Hajni női 3. helyezett, kategória első, Gulyás Kriszti női 4., kategória 2., Alasztics Gyula kategória 2. lett.

Keszthelyen Judit megnyerte  a maratont a nők versenyében, Ottó 3. lett félmaratonon a kategóriájában. Első maratonosunk Simon István 5 óra alatt tette meg a távot.

A Keszthelyi Kilométerek részletes eredménylistája megtalálható itt, a Szigetköz Minimaraton eredményei pedig itt találhatók. A további részletek után pedig a saját ereményeink olvashatók.

Fotók a keszthelyi versenyről és a másnapi kirándulásról itt találhatók.

Gratulálunk mindenkinek!

hozzászólás és a további részletek...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.09
Győri Spuri zárva

A győri Spuri futóbolt május 10-11-én pénteken, szombaton zárva lesz.

Megértésüket köszönjük.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.09
Sárvári 12/24 órás verseny

Sárváron rendezték az ultrafutók 12 és 24 órás országos bajnokságát. A versenyzők a vár körül kialakított 1 km-es körön rótták a kilométereket. A Futóbarátok színeiben versenyző Csákány Krisztina ezüstérmes lett a nők 24 órás mezőnyében, 189 km-t teljesítve. Ez volt az első 24 órás versenye. Boros Miklós 200 km-rel az előkelő 6. helyen végzett a férfiak versenyében, korosztályában második lett. Miki az eddigi legjobb teljesítményét produkálta. A 12 órások között Döbrösi Balázs 104 km-t teljesített,18., korosztályos 9. lett. Balázsnak eddig 6 órás verseny volt a leghosszabb távja.

A 4 fős 12 órás váltó a 11., kategóriájában pedig a 7. helyen végzett, 132 km-t teljesített. Tagjai Bódis Ervin, dr. Pöltz Hajnalka, Boros Szilvia Mercédesz, Hosszu-Baranyi Ildikó voltak.

Gratulálunk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.09
CastelBolognese-i 50 km-es hegyi futóverseny

Az olaszországi CastelBologneseben rendezett 50 km-es hegyi futóversenyen Földingné Nagy Judit (Futóbarátok) 2. helyen végzett a nők versenyében 3:39:08 idővel.

1. Aleksandra Fortin SLO 3:38:03
2. Földingné Nagy Judit HUN 3:39:08
3. Monica Carlin ITA 3:43:49

Gratulálunk Judit!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.04
Komárno-Komárom futóverseny

Ávár Szilvi a hétvégén megrendezett Komárno-Komárom versenyen az abszolút női kategóriában 10 km-en a 2. helyen ért célba.

Gratulálunk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.04
Vasárnap Tényő!

Május 5-én vasárnap közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.02
FIGYELEM! Szombaton máshol találkozunk!

A ballagások miatt, 2013.05.04-én szombaton nem a szokott helyen, hanem a bio kör mellett, (a bio kör és a teniszcentrum között, a kutyafuttató mellett) találkozunk! [Térkép]

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.05.02
Komárno-Komárom futóverseny

Alasztics Gyula futótársunk a 2013. évi Komárno-Komárom futóversenyen, korcsoportjában az 1. helyen végzett.

Gratulálunk!

További információk és képek a versenyről a szervező oldalán találhatók.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.04.25
Kirándulás a Bakonyban

2013. május 1-jén a szerdai közös futás helyett a fittnessgyor.hu-val közös kirándulást terveztünk a Bakonyban.  (Szervezett közös futás a szokott helyen ezért nem lesz!)

Indulás a 7:24-kor Győrből induló vonattal közösen (1-es vágány). Érkezés Vinyére (menetrend szerint) 8:37-kor. Aki máshonnan vagy máshogy érkezne, itt tudunk találkozni: [térkép]

A tervezett program:
"Túrázás, futás, patak átugrás, fára mászás, szalonnázás (ha hozol), eltévedés, barangolás, hegymászás (addig itthon gyakoroljuk), békaügetés, vadászás, halászás, gyűjtögetés."
Sütnivalót hozz magaddal!

Hazaindulást Vinyéről a 17:46-kor induló vonattal tervezzük.

Mindenkit szeretettel várunk!

További információk az esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/events/165434680285702/ (itt lehet a részvételt is jelezni)

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.04.24
Versenyinfók - Pápai jótékonysági futás

Május 11-én szombaton Pápán jótékonysági futás és családi nap lesz. 
A versenykiirás letölthető innen, a regisztrációs lap pedig innen.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.04.24
Versenyinfók - Szigetköz Minimaraton

Május 19-én már tizedik alkalommal várnak bennünket Mosonmagyaróváron a Szigetköz Minimaratonon. Ha indulni akartok és még nem neveztetek, akkor igyekezzetek, mert május 5-én lejár az első legkedvezményesebb nevezési határidő. 
Az eddigi megszokott színvonal mellé több újdonsággal is készülnek a szervezők. Minimaratonon tecnikai pólót adnak, az eredményhírdetés után tombola, fődíj egy pulzusmérős futóóra. A minimaraton idén is pénzdíjas. A mikrofon mögött pedig az utcai futó és triatlon versenyek sztárszpikere, Péter Attila fog állni.

Versenykiírás

Mindenkit nagy szeretettel vár a mosonmagyaróvári Strucc Futóklub

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.04.22
Vivicitta eredményeink

Félmaraton (21,1 km)

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
18.
1995
Bíró Károly Róbert
1:22:44
101.
3208
Hatos Csaba
1:30:50
30.
1993
Ávár Szilvia
1:42:05
415.
3209
Bakó Attila
1:42:07
59.
2593
Földing Réka
1:45:50
60.
2592
Pék Eszter
1:45:51
647.
2381
Halász Lajos
1:46:24
670.
3207
Pintér Ferenc
1:46:53
679.
3645
Tóth Gábor
1:47:06
720.
790
Békefi Gábor
1:47:50
721.
2382
Halász Zoltán
1:47:50
759.
2594
Szabados Tamás
1:48:30
763.
3309
Molnár Csaba
1:48:33
1037.
2388
Horváth Csaba Gyula
1:53:50
233.
1370
Szakács Viktória
1:57:55
1507.
1433
Vaszkun Ellák
2:02:18
1843.
3310
Takács Péter
2:10:50
937.
2380
Milus Ilona Tünde
2:23:54
2235.
1369
Kerékgyártó Dávid Dr.
2:33:51

Midicitta (7 km)

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
4.
10755
Gulyás Krisztina
0:28:41

Gratulálunk minden teljestőnek!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.04.21
Püspökerdei futás

A 2013. április 17-i püpökerdei egyetemi futáson Zatykó Miklós és Földing Réka abszolút 1. helyen végeztek. Alasztics Gyula az abszolút 9. helyen ért célba.

Gratulálunk mindenkinek!

A komplett ereménylista megtekinthető a sportido.hu oldalán.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.04.13
Vasárnap Tényő!

Április 14-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.04.06
Vasárnap Tényő!

Április 7-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.04.04
Nike cipőteszt

2013. április 11-én csütörtökön ismét itt a Nike Cipőteszt.

17:30-tól várjuk az érdeklődőket a futóklub helyszínünkön az egyetemi kiscsarnok mellett a "Laposnál". Gyertek, próbáljátok ki a Nike tavaszi modelljeit.

Közös futás 18 órától!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.03.29
FIGYELEM: A szerdai futások mostantól 18 órakor lesznek!

A 2013. április 3-tól a szerdai közös futások az óraátállítás miatt 18:00-kor kezdődnek! A szombati futás időpontja változatlan.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.03.29
Vasárnap Tényő!

Március 31-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.03.27
Körbe futottuk a Balatont!

Az alábbiakban Kertész Ervin írását olvashatjátok arról, miként jutott el odáig, hogy teljesítse a Balaton Szupermaraton 195 km-es távját. 

4 nap alatt a Balaton körül!

2010. szeptember 5-én kezdődött, amikor életem első versenyén, a Nike Budapest Félmaratonon nagyon nagy küzdelem árán célba értem. A befutó csomag átvétele, a benne levő finomságok felfalása után a csomagban levő sok szórólap közül a kezembe került a Balaton Szupermaraton Program füzete. Miközben próbáltam újra feltöltődni energiával az akkor még számomra óriási nagy távnak számító 21 km után, elkezdtem olvasgatni a füzetet. És szinte megállt a számban az étel: lehetséges ez? 4 nap alatt 195 kilométert futni? Vannak emberek, akik ezt meg tudják csinálni? Akkor még a maraton is elképzelhetetlen távnak tűnt számomra. Persze erre a versenyre még gondolni sem mertem, és nem is hittem el, hogy én valaha is képes leszek erre a teljesítményre.

Aztán ahogy telt az idő, futottam rendületlenül, gyűltek a kilométerek, rájöttem, hogy kell egy normális cipő, mert így nagy a sérülésveszély. Egy győri ismerősöm ajánlotta, hogy a régi keksz- gyárnál van egy futós bolt, ahol mindent megtalálok, ami a futáshoz kell és még tanácsot is tudnak adni, mert egy profi futó a boltvezető. Na, így ismertem meg Földingné Nagy Juditot, aki aztán beinvitált a futóklubba, hogy tartozzak ide, amit nagy örömmel el is fogadtam. Ez aztán azt hozta magával, hogy még nagyobb lendülettel edzettem, akkor már az új cipőmben! Nagy erőt adott, hogy egy ilyen híres, két olimpiát is megjárt, számtalan versenyt megnyert, sok csúcsot felállított (közülük az egyiket még mindig nem tudta senki megdönteni, a maraton női országos csúcsa 2:28:50) profi sportolóval edzhetek.

Telt az idő, egyre jobban ment a futás, már nem esett a nehezemre, ha egy félmaratont kellett futni. Aztán 2011 január végén, a Yours Truly futás 25 km-e után Földing Ottó (Judit férje, edzője) feldobta a labdát: jövőre lesz 50 éves, ez alkalomból le szeretné futni az 50 km-t, ki tart vele? Hát megfagyott a levegő egy pillanatra! Nem sok jelentkező volt, mondhatni egy sem! Ez a labda fent maradt, ott lebegett felettünk egész évben. Versenyről versenyre jártunk, akkor már a klubbal, amit máig nagyon szeretek! Nagyon jó érzés össze jönni a többiekkel, egy jót futni, élménybeszámolók, meg minden. Természetesen minden verseny után a befutó csomagban ott volt az a fránya program füzet! Belenéztem, lapozgattam, de nem foglalkoztam vele nagyon, elérhetetlen távolságban volt még mindig. A maratonra koncentráltam, mert eldöntöttem és a klubból többen is, hogy 2011-ben a Budapest Maratonon indulni fogunk! Edzettünk ezerrel egész évben és az álom valóra vált! 2011. október 2-án már én is a maratont futottak népes táborához tartoztam!

Természetesen nem volt megállás, edzettem tovább, de hosszabb távon nem gondolkodtam, inkább a gyorsulást hajszoltam. Egyre gyorsabb és gyorsabb lenni! Aztán jött az év utolsó versenye a két napos Balaton Maraton, ami megint nagyon jól ment, és az egyik estén újra felvetődött az ’Ottó 50’. Ekkor már annyira nem tiltakoztunk, a vége az lett, hogy beleegyeztünk.

És eljött a nagy nap! 2012. január 29.

Pápáról a szülői háztól indultunk Győrújbarátra. Nagyon jól sikerült! Most már mi is bele kóstolhattunk, hogy milyen érzés lehet ultrafutónak lenni! Akkor gondoltam végig, hogy ezt 4-szer megcsinálni egymás után?! Lehetetlennek tűnt, de aztán arra gondoltam, hogy az egész táv ugyan még nem menne, de lehet választani rövidebbet is. Felvetettem ezt Bódis Ervin futótársamnak, aki szintén jó ötletnek tartotta és rögtön bele is ment.
A táv, amit választottunk, a Félbalaton párban, azaz 95 km várt kettőnkre, 2 nap alatt! A nevünk stílszerűen ’Ervinek’ lett. Már nagyon vártuk a március 17-18-át! A klubból többen indultunk ekkor a versenyen, különböző távokon. Ervin biztonsági futásra ment, én kicsit kockáztatva, belehúztam. Az első nap végén még elsők voltunk a csoportunkba, de aztán a második napra helyreállt a papírforma, és a tapasztaltabb futók átvették a helyünket. Végül is a cél a táv teljesítése volt. Ez sikerült is, bár elfáradtunk rendesen. A célba érkezéskor Kocsis Árpád, a verseny fő rendezője gratulált, kezet fogott velünk, és azt kérdezte, jövőre találkozunk egyéniben? Majd meglátjuk, volt a válaszom. Még ekkor sem éreztem magamban, hogy valamikor is meg tudom egyedül csinálni ezt a hatalmas távot.
Aztán minden ment tovább a régi kerékvágásban, edzések folyamatosan, ekkor már elhagytam az 5000 futott km-t. Megint a maraton került előtérbe, és a gyorsulás. Megjavítani az előző évi maratoni eredményemet! Az év hátralévő részében ez volt a cél. Úgy is készültem, gyorsító edzések sora volt már mögöttem, mire eljött a 2012. október 7-e. Az időjárás kiváló volt, és addigi legjobb formám hoztam Budapestre. A papírforma jött be! 22 perccel jobbat futottam, mint egy évvel korábban! 3:17:46 És persze megint jött a befutó csomag…De most már vártam, kerestem benne a füzetet! Érdekelt a dátum, mikor lesz a BSZM. Mert ekkor már, még ha titkon is, de az járt a fejemben, indulok egyéniben jövőre !!! Elmondani persze még nem mertem senkinek. Aztán egyszer rákérdeztem Csákány Krisztire, hogy lenne-e kedve jövőre egyéniben indulni. Tudtam, hogy ő már jóval tapasztaltabb futó mint én, sok ultra távval a háta mögött. Igent mondott! A párja, Ervin pedig Leszkovich Esztivel párosban vállalták a fél Balatont, Szabó István, és Döbrösi Balázs pedig a félBalaton egyéni távon indulnak. Külön örültem, mikor megtudtam, hogy Tomán Edina /ultra/futóbarátunk is indul, természetesen egyéniben! Nagyon jó kis versenynek nézünk elébe. Aztán minden jött sorban. Nevezni, szállást intézni, amit Krisztinek köszönhetünk, leutazást kitalálni, hogy lenne a legjobb, ezt Ervin intézte! A nevezéskor azért remegett a kezem, de jó érzés volt! És persze nem utolsó sorban felkészülni a versenyre. Egész télen edzeni, hétvégi hosszú futások, hidegben, fagyban! Ekkor még nem is tudtuk, hogy milyen fontos lesz ez majd. Aztán szépen lassan közeledett a dátum. Már csak 3 hónap, már csak 2, már csak 1, a formám kitűnő volt, minden gond nélkül futottam az 50 km-t.

Aztán 2 héttel a start előtt jött az, amire nem számítottam, megbetegedtem, összeszedtem valami influenza vírust. Persze teljes erőből gyógyulni akartam, bevetettem minden praktikát, amit csak mondtak, de csak nem akart eltűnni. Futni persze semmit nem tudtam. Így aztán a 6. napon kénytelen voltam elmenni orvoshoz.
Kérdezte is, hogy miért várt 6 napot, Ervin? Nem tudtam neki mit mondani, persze magamban tudtam a választ, nem szeretek én orvoshoz mászkálni, főleg most. A váróban ültem a többi beteg közt, én, aki 7 nap múlva körbe akarom futni a Balatont! Annyit mondtam az orvosnak, hogy valami csodaszert írjon fel, mert nekem egészségesnek kell lennem jövő hét csütörtökre! Miközben írta a vényt, kérdezte, hogy miért, mi lesz akkor? Futóverseny! - válaszoltam. Tovább ír...

- És hol? 
- Hát a Balaton körül! 
- A Balaton körül ??? Hány km-is az? 
- 195! 

Megállt a toll a kezében...

- Jézus Isten! Komolyan beszél Ervin? 
- A legkomolyabban doktor úr! 

Felírta a csodaszert és sok sikert kívánt! Persze mondta, hogy addig futni meg ne próbáljak. Otthonfekvés! Hát nem indul valami jól ez az egész, úgy nekiállni futni egy ilyen versenyen, hogy előtte 2 hetet nem futottam, na mindegy, gondoltam. Szombaton beiktattunk még egy minden apró megbeszéléses pizzázást, ott utoljára átbeszéltük az indulást, az első napot, meg mindent. Aztán kezdtem javulni, hétfőn azért már elmentem egy kicsit kocogni, egy 10-est, másnap egy 12-est. 
Szerda pihenő! Persze szerdán gyönyörű idő, vagy 15 fok, szél semmi. De már jelezte a meteorológia, hogy ez holnaptól nem így lesz. Hát bejött nekik! Már az úton odafelé is szakadt az eső, de ahogy megérkeztünk, úgy rákezdett, és olyan elemi erővel fújt a szél, hogy a kocsiból sem volt kedvem kiszállni, nem hogy 48 km-t futni. Hát meg voltunk ijedve rendesen! Aztán a verseny kezdésére az eső nagyjából elállt, a szél pedig kissé elfordult és hátszél lett belőle. Ami nagy szerencse, mert még amúgy sem voltam teljesen gyógyult állapotban, kicsit még köhögtem és úgy szembe szélbe futni, 2 fokban, nem lett volna jó! Aztán a szokásos procedúra, rajtszám felvétel, öltözködés, az ismerősök üdvözlése, bemelegítés. Az idő ilyenkor repül! Aztán indulás a rajthelyhez. 
Ott találkoztam Edinával. Nagyon örültem neki, együtt melegítettünk az utolsó percekig. Aztán eljött az a pillanat, amire nagyon sokáig gondolni sem mertem. Itt állok a 6. Balaton Szupermaraton startjánál! Még egy utolsó ellenőrzés. Cipő, ruha, rendben, chip az ujjamon, a gps működik, zene a fülemben… és a kürtszó! Start! 

1. nap: Siófok-Fonyód: 48 km 

Az volt a tervem, hogy nem elfutni az elejét, szépen nyugodtan kezdeni, aztán beállni egy nyugodt utazó tempóra. Így is tettem, de talán a betegség vagy a kimaradt 2 hét futás miatt, nem tudom, ez a tervem 25 km-től felborult. Elsavasodott és beállt a jobb combizmom! Természetesen nem álltam meg, de innét már csak 6-os tempót tudtam, és az is nehezemre esett! Végigszenvedtem a hátralévő távot. Sok versenyen jártam már, de ennyire talán még sohasem vártam a célkaput. Meg voltam ijedve rendesen: ha az első nap ilyen volt, akkor mi lesz később? 
Kriszti is szerencsésen célba ért, aztán be a kocsiba, és irány Keszthely, a szállás. Fürdés, vacsi, ami még az otthonról hozott szendvicsekből állt, kedvünk nem volt elmenni rendes vacsoráért (utólag ez rossz döntés volt !). Lábmasszírozás, a napi történések megbeszélése, aztán fekvés, alvás. Holnap 53 km lesz a táv!

2. nap: Fonyód-Szigliget: 53 km 

Reggel 7-kor keltünk, mosdás, reggeli, öltözködés. Az eső már nem esett, de úgy fújt a szél, mint még soha! Tudtuk, hogy a táv elején még oldalszelünk lesz, de utána egy szakaszon teljes szembeszél, és csak Keszthelytől várható változás. 10:20 körül rajtoltunk el páros indítással. A lábam még mindig tiszta izomláz volt, de reméltem, hogy ez majd közben eltűnik. Nem így lett! Úgy beállt, hogy egyes lépéseknél már megnyaklott alattam. Így elhúztam 30 km-ig, de ott már hívtam Ervint, hogy azonnal hozzon valami fájdalomcsillapítót, mert már nem bírom tovább! A 33. km-nél aztán bevettem két szem gyógyszert és kocogtam tovább. 
Egy idő után egy picit javult a lábam, ez jelentkezett a sebességemben is, akaratlanul is 6-on belüli km-eket tudtam, de aztán 40 fölött jött a másik ’nyomorom’, begörcsölt a gyomrom. Itt már néha bele is kellett gyalogolnom, még lépni is nehéz volt! Persze már bőven 6 perc fölötti km átlagaim voltak. Valahogy eljutottam így 50 km-ig, már csak 3 km és megvan ez a számomra kaotikus nap! De még nem volt vége! Azon vettem észre magam, hogy minden pillanatban a kaja jár az eszemben. Hát persze: eléheztem! A kiadós vacsora hiánya! A nem megfelelő szénhidrát visszatöltés! Szendvics estére ezen a versenyen nem elégséges étel! Na de mindegy, már csak 3 km, ezt már végigszenvedem és kész! Hát nem! 1,5 km-re a céltól (már láttam a célkaput a vár aljában) elkezdtem szédelegni. Hát ennek a fele sem tréfa: megálltam, elővettem a tartalék csokimat, amit mindig viszek magammal az övtáskámban, és milyen jó, hogy vittem magammal egy kis vizet a kezemben. Gyorsan felfaltam, a vizet meg rá! Aztán elkezdtem kocogni, szépen kezdett felszívódni a csoki, a végére úgy rendbejöttem, simán felfutottam a Szigligeti-vár tövében lévő célig! 
Hát el voltam keseredve rendesen, nem csak a mai nap miatt, hanem hogy mi lesz holnap! Aztán ugyan az a sorrend, mint előző nap. Be a kocsiba és irány a szállás! De azért ma változtattunk egy kicsit. A fürdés után irány a közeli vendéglő vacsorázni! Szénhidrát-dús vacsora, haza. Aztán a tiszaújvárosi masszőröm javaslatára lábjegelés. Be a zuhany alá, és először langyos vízzel, aztán folyamatosan zárni a meleget. A végén teljes hideget folyatni rá, amíg alig érzed a lábad. Utána 20 percig felrakni a fal mellett a levegőbe, és ló balzsammal masszírozni. A változás már utána egyből érezhető volt! Kicsit még beszélgettünk, neteztünk, és megnéztük a siralmas Magyar–Román mecset. Aztán fekvés! 

3. nap: Badacsony-Balatonfüred: 43 km 

Reggel 7-kor keltünk, egy dolog azonnal feltűnt: nem fúj a szél! Bár nagyon hideg van, de süt a nap! Végre! Gyors reggeli és öltözés, pakolás, megyünk a másik szállásra Füredre. Este már ott alszunk a többiekkel, akik ma csatlakoznak hozzánk. De még vár ránk 43 km! 
A parkolóban találkoztunk a csapat többi tagjával, Esztivel, Istvánnal és Balázzsal. Bemelegítés és készülődés a rajtra! Valami ’furcsa’ változást vettem észre magamban, nem fájt a lábam, a gyomrom is rendben volt, fel voltam pörögve! A rajt után szépen felgyorsultam egy olyan tempóra, amit ezen a versenyen még nem is láttam magamtól. Simán hoztam az 5 percen belüli km átlagot, helyenként még 4:20-al is mentem. Sorban előztem mindenkit, piros rajtszám, zöld, fekete, mindenki tért ki előlem. Nagyon jó érzés volt! Kellett már a sérült lelkemnek! A végére aztán kicsit visszavettem a tempóból, mondván, holnap is nap lesz! Így aztán a 43 km-t 3:46:31 alatt hoztam! 
Mivel még mindig hideg volt, a többieket a sátor alatt lévő melegedőnél vártam be. Mikor mindenki beért, elgyalogoltunk a szállásra, ami a közelben volt. Aztán a szokásos műsor: fürdés, öltözés és amikor mindenki kész volt, vacsi egy rosszul megválasztott vendéglőben. Drága, emellett kevés és silány minőségű kajával! A nevét nem is mondom, de megjegyeztük! Többet oda soha! Este még beszélgettünk egy kicsit, aztán az elmaradhatatlan lábjegelés, és fekvés. Egy kicsit aggódtam a holnapi, utolsó nap miatt, ugyanis a meteorológia furcsa és hihetetlen dolgokat jósolt. 

4. nap: Balatonfüred-Siófok 51 km 

Reggel fél 6-kor keltünk a 8 órai start miatt. Kinéztünk az ablakon és nem akartunk hinni a szemünknek, Vízszintesen esett a hó, és fújt a viharos, jeges szél, -5 fok… Bejött nekik! A rémület ott volt az arcunkon! Csak azzal nyugtattuk magunk, hogy a felkészülés is ilyen időben volt, megszokhattuk! A ruha megválasztása külön gond volt, mit vegyünk fel: szembeszél, jeges hó, -5 fok! Idő nem sok volt, mert rakodni is kellett, ki a kocsiba. Gyors reggeli, öltözés, pakolás és irány a starthely! Ahol a Balatoni nyár c. KFT sláger szólt, cinikusan! Gyors bemelegítés, ha azt lehetett annak nevezni és 8 órakor tömegrajt! A célom nem is lehetett más, mint a túlélés! Valahogy, de mindenképpen hozni ezt az extrém 4. napot! Beállni szélárnyékba valaki mögé! Az első pár kilométer a helyezkedésről szólt, mindenki kereste a párját. 
Úgy a 10. km után beértem egy futót, aki hasonló magasságú volt, és stabil 5:30- 5:40-el haladt. Ő volt Lukovics Béla, egy többszörös teljesítő 58 éves futó! Éppen egy svéd versenyzővel harcolt a 2. helyért a kategóriájában. A svéd nem bírta sokáig ezt a tempót, és le is maradt. De ő nyomta végig ezzel a sebességgel! Miután megkérdeztem tőle, hogy nem zavarja-e, hogy itt vagyok az árnyékába, azt válaszolta, hogy csak nyugodtan! Aztán később már beszélgettünk is, időnk volt, a sebességet figyeltük, nehogy a svéd beérjen bennünket. Csak úgy repültek a km-ek, 30-35-40 sorban jöttek! Egyáltalán nem volt megterhelő tartani ezt a tempót! 
Közben a hó elállt, a szél és a hideg maradt. A frissítőállomásoknál még extra frissítést is adtak, jégkristályt! A poharakba bele volt fagyva a víz! Belegondoltam, hogy milyen jól jött volna ez 2011-ben a Hortobágy Félmaratonon, ahol 38 fok volt árnyékban, csak éppen árnyék nem volt! Közben a hideg úgy megmaradt, hogy a kezemben lévő kis flakon tetején lévő ’szívóka’ teljesen befagyott! Ha inni akartam belőle, először lehelgetve ki kellett olvasztanom! De ez már nem zavart. Közben már a Balaton egyik legszebb részénél jártunk, a balatonvilágosi ’magas parton’ Gyönyörű volt! Itt futottam éppen a The Script feat. Will.I.Am- Hall of Fame c. számára! Felhangosítottam és úgy futottam azon a gyönyörű helyen! Épp ott volt a maratoni jelzőtábla, azt még körbe is táncoltam! ? Aztán irány tovább! Felzárkóztam Bélára, mert ő rendületlenül tartotta a kitűzött tempót! Innentől már szinte sajnáltam az elfogyó km-eket. 
Sajnos már csak 15 km, már csak 10, már csak 5! És rákanyarodtunk a siófoki Balaton partra, már csak 1 km, látni a célkaput, mindenki ünnepelt, tapsolt bennünket: Megcsináltátok fiúk! – kiabálták. Sok versenyen voltam már, örültem mindegyik célba érkezésemnek, de itt folytak a könnyeim! Aztán a befutás! Fotó! Természetesen Bélával közösen is. Megköszöntem neki a kiváló tempót, és hogy ilyen szuper nap lett ebből a kaotikusan indult etapból! Egy forró tea és irány be a szállodába fürödni, átöltözni! Sajnos a hideg és a szél miatt nem tudtuk egymást megvárni a célban, mint tavaly. A terv az volt, hogy itt ünnepelem majd a közben elért 10 000. futott kilométeremet, de az időjárás keresztül húzta ezt. 

Miután mindenki beért szerencsésen és megfürdött, elindultunk. Útközben még megálltunk vacsorázni, beszélgetni, aztán indulás haza. 

Nagy gratuláció mindenkinek, aki sikerrel teljesítette a maga elé kitűzött célt! Remélem lesz még ilyen verseny máskor, és máshol, vagy ugyanitt jövőre, ahol újra ilyen élményekben lehet részem, részünk! Én nagyon jól éreztem magam! Hogy mi lesz a következő nagy cél? Nem tudom! De biztos vagyok benne, hogy a kezembe kerül majd egy másik elképzelhetetlenül nehéz verseny programfüzete! 

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.03.25
6. Balaton Szupermaraton, FélBalaton Szupermaraton és MaratonFüred

Változatos télies időjárásban zajlott a 6. Balaton Szupermaraton.  Eső, szél, napsütés, hó tette próbára a futókat. A hangulat, a teljesítés öröme feledtette a nehézségeket. Ketten már egyéniben értek célba a 4 napos versenyen. Hajni személyében első maratonistánk is volt. 
 
Eredményeink:

Balaton Szupermaraton (195,4 km)

Helyezés
Rajtszám
 Név
1. nap
48,2 km
2. nap
52,9 km
3. nap
43,6 km
4. nap
50,7 km
Nettó idő
195,4 km
25.
147
Kertész Ervin
4:28:07
5:32:30
3:46:31
4:56:28
18:42:36
9.
271
Csákány Krisztina
4:59:44
5:42:49
4:25:25
5:24:55
20:32:53

FélBalaton Szupermaraton (94,3 km)

Helyezés
Rajtszám
 Név
3. nap
43,6 km
4. nap
50,7 km
Nettó idő
94,3 km
13.
817
Szabó István
3:55:44
5:19:17
9:15:01
15.
819
Döbrösi Balázs
4:18:02
5:08:09
9:26:11

FélBalaton Szupermaraton párosok (94,3 km)

Helyezés
Rajtszám
Csapat (csapattagok)
3. nap
43,6 km
4. nap
50,7 km
Nettó idő
94,3 km
6.
2114
Eszti-Ervin (Leszkovich Eszter, Bódis Ervin)
4:45:35
5:38:09
10:23:44

MaratonFüred (42,1 km)

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
42,2 km
10.
535
Pöltz Hajnalka dr.
4:01:40
 19. 541 Milus Ilona Tünde 4:26:29

Gratulálunk mindenkinek!

A komplett ereménylisták napi bontásban és összesítve megtalálhatók itt: http://www.skulo.hu/bszm/ A képek pedig itt gyűlenk.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.03.21
6. BSI Balaton Szupermaraton közvetítés

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.03.14
Vasárnap Tényő!

Március 17-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.03.08
Vasárnap Tényő!

Március 10-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.03.02
Vasárnap Tényő!

Március 3-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.02.14
Győri Spuri futóbolt zárva

A győri Spuri Futóbolt ma (február 14-én, csütörtökön) zárva tart.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.01.26
YT 25km

Idén a január végi Yours Truly futás 25km-es távja a Tényő-Sokorópátka körön lesz megtartva.Indulás 10 órakor a tényői templom előtti parkolóból.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.01.18
Egyesületi tagdíj

Az éves egyesületi tagsági díjat (2 000 Ft/év) kérjük január folyamán fizessétek be személyesen vagy az egyesület számlájára utalva.

Köszönjük!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.01.18
Yours Truly

Az elmúlt évek hagyományait követve idén is lesz Yours Truly futás január 27-én vasárnap. A talajviszonyokat és hóhelyzetet figyelembe véve 25-én pénteken véglegesítjük a helyszint. Az idén is tervben van a 25 km mellett 50 km teljesítése.

Várunk benneteket! Készüljetek!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.01.12
Vasárnap Tényő!

Január 13-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.01.06
Szilveszteri kocogás

Szilveszteri kocogással búcsúztattuk az évet. Több mint 60-an gyűltünk össze az egyetemi parkolónál az év utolsó napján. Napsütésben, vidám parókákban, trombitákkal indultunk a Püspök erdőbe. Több helyszinen készítettünk fotókat a vidám csapatról. Több kisgyerek teljesítette velünk a 3,5 km-es távot. Az elszántabbak még 1-2 kört futottak. A célban sütiztünk, koccintottunk az elmúlt és az új évre.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2013.01.03
Vasárnap Tényő!

Január 6-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.12.18
Ultrabalaton 2013

A jövő évi Ultrabalatonra január 1 éjjelén kell jelentkezni. Addig pontos létszámra és pólóméretekre van szükség. Kérem a tavalyi csapattagokat és az újonnan hozzánk csatlakozni vágyókat, akik még nem jelentkeztek most tegyék meg. E-mail-ben vagy telefonon jelentkezzetek.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.12.18
Karácsonyi rohanás

Az elmúlt hétvégén zajlott a Karácsonyi Rohanás futóverseny Győrben. A klubból többen érdekeltek voltunk. A legkisebbek 1,3 km-t teljesítettek, a felnőttek 5 és 11 km között választhattak. Sok dobogós és első helyet szereztek futóink.

Az eredményeket itt találjátok.

 Fotók Kertész Ervintől itt találhatók...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.12.14
Hétvégi verseny + infók

December 16-án vasárnap Karácsonyi Rohanás Győrben. Infó: www.gyorisport.hu

Február 24-én TESCO Fittaréna Győrben. Regisztrációs karszalagok a győri Spuri Futóboltban is kaphatók.

December 23- január 2-ig a győri Spuri Futóbolt zárva lesz. Nyitás január 3-án.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.12.01
Vasárnapi futás

2012. december 2-a, vasárnapi futás helyszíne még nem eldöntött. Ami biztos: találkozó 9:50-kor Juditék előtt. Az irány és táv időjárás és kedv kérdése. Ott döntjük el. Legrosszabb esetben átmegyünk Tényőre és ott futunk.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.11.24
Vasárnapi futás

2012. november 25-én vasárnap Tényő helyett a győrújbaráti erdőben futunk, lassabb tempóban. Találkozó 10 órakor Juditék előtt.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.11.19
9. Balaton Maraton

A BSI őszi, szezonzáró eseményén, a Balaton Maraton és Félmaratonon versenyeztünk a hétvégén. Az eddigi legnagyobb részvételi létszámmal, összesen 3 748 nevezéssel zajlott az esemény.

A futóklubból harmincan teljesítettük a különböző távokat. Hatalmas csatákat vívtunk. Mindenki keményen megküzdött az eredményért. Az időjárásra, ellátásra, hangulatra nem lehetett panasz. Jól éreztük magunkat, volt egy kis időnk beszélgetni, ellazulni a futások között.

Maraton Egyéni

Helyezés
abszolút
Rajtszám
Név
Nettó idő
14 km
Nettó idő
7 km
Nettó idő
21 km
Eredmény
Maraton
1.
11
Földingné Nagy Judit
0:55:24
0:26:39
1:24:15
2:46:18
29.
371
Kertész Ervin
0:56:43
0:28:35
1:28:50
2:54:08
30.
175
Hatos Csaba
0:57:19
0:28:22
1:29:06
2:54:47
34.
139
Gergye Szabolcs
0:58:02
0:27:39
1:30:02
2:55:43
57.
402
Szabó István
1:04:16
0:30:13
1:34:08
3:08:37
4.
137
Gulyás Krisztina
1:00:53
0:31:04
1:37:01
3:08:58
79.
174
Pintér Ferenc
1:05:20
0:30:40
1:39:58
3:15:58
83.
176
Bakó Attila
1:04:36
0:31:07
1:41:50
3:17:33
23.
636
Csákány Krisztina
1:12:30
0:34:59
1:51:51
3:39:20
54.
138
Kovács Éva dr.
1:18:33
0:37:42
2:03:26
3:59:41
262.
104
Bódis Ervin
1:23:39
0:40:55
2:07:37
4:12:11
-
135
Leszkovich Eszter
1:20:57
0:40:55
15,6 km
 
Maraton Párban

Helyezés
kategória
Rajtszám
Név 
Nettó idő
14 km
Nettó idő
7 km
Nettó idő
21 km
Eredmény
Maraton
2.
7079
Földingné Nagy Judit, Földing Ottó
0:55:12
0:27:39
1:27:37
2:50:28
10.
7080
Árus-Kovács Zsuzsanna, Varga Rozália
1:17:21
0:37:41
1:44:12
3:26:47

Félmaraton

Helyezés
abszolút
Rajtszám
Név
Nettó idő
20.
11
Győrfi András
1:21:02
101.
371
Döbrösi Balázs
1:30:28
6.
175
Földing Réka
1:34:02
194.
139
Erdélyi Attila
1:36:30
260.
402
Csapó András
1:39:51
329.
137
Borsos Attila
1:42:38
410.
174
Molnár Csaba
1:44:57
45.
176
Hosszu-Baranyi Ildikó
1:45:00
443.
636
Szabó Attila
1:46:28
49.
138
Pék Eszter
1:46:33
52.
104
Pöltz Hajnalka dr.
1:46:45
567.
135
Halász Zoltán
1:50:41
592.
636
Horváth Csaba Gyula
1:52:01
116.
138
Milus Ilona Tünde
1:54:19
693.
104
Halász Lajos
1:55:41
733.
135
Takács Péter
1:57:02

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.11.15
A szombati közös futás elmarad

A 2012. november 17-i szombati közös futás A Balaton Maraton miatt elmarad. Valamint a győri Spuri futóbolt ugyanezen a napon zárva tart!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.11.14
Tudás Útja Félmaraton

Az elmúlt vasárnap rendezték meg Budapesten 11. alkalommal a Tudás Útja Félmaratont, amelynek keretében a középfokú- és felsőfokú intézmények oktatói és diákjai küzdhettek meg a Félmaratoni Magyar Bajnoki címekért. Az időjárás ősziesen, de kegyes volt a közel 450 főt számláló mezőnyhöz.
A női oktatói kategóriában képviselte csapatunkat Ávár Szilvia (Krúdy Gyula Gimnázium tanára), ahol is a 3. helyezést érte el. Időeredménye 1:46,23 nettó 1:45,51.
Szilvi ezzel a versennyel tért vissza a szülést követően a hosszúfutásokat teljesítő csapatunkhoz

Fotók

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.11.08
Következő közös edzések

November 10-én szombaton szokott időben 9-kor lesz közös futás. 

November 11-én vasárnap Tényő hosszú futás 10 órakor találkozó a templom előtti parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.11.08
A hétvége és a jövő hét versenyei

2012.11.11 Bakony Félmaraton (Zirc-Csesznek) 21 km www.vbtse.hu

2012.11.11 Tudás Útja Félmaraton (BP) 21 km www.halfmarathon.usn.hu

2012.11.17-18 Balaton Maraton (Siófok) 14 km + 7 km + 21 km www.futanet.hu

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.11.02
Vasárnap Tényő!

November 4-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.10.25
Vasárnap Tényő!

Október 28-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.10.18
Győri Spuri futóbolt ünnepi nyitvatartása

A győri Spuri Futóbolt október 22-én hétfőn, október 23-án kedden, november 1-én csütörtökön, november 2-án pénteken és november 3-án szombaton zárva tart.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.10.09
Új képek a Spar Maraton gelériában

Kertész Ervintől is megkaptuk a képeket, amik bekerültek az esemény galériájába.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.10.08
Spar Maraton 2012

Ideális időben 17700 futó vett részt az őszi nagy budapesti futóeseményen a Spar Budapest Maratonon. Ott volt a helyünk húsz egyéni maratoni, négy 30 km-es, három 7 km-es futóval és két ekiden váltóval. Első maratonosainkat ünnepelhettük Réka, Ildi, Robi, Attila, Peti személyében. Judit a 90. maratoni versenyét teljesítette. Az Maraton Országos Bajnokságban Judit harmadik lett, a női csapatunk a Futóbarátok Egyesületünk színeiben a dobogó második fokára állhatott. A csapat tagjai: Földingné Nagy Judit, Gulyás Krisztina, Csákány Krisztina, Földing Réka és Hosszu-Baranyi Ildikó voltak.

Mindenkinek gratulálunk!

A fotók a versenyről itt gyűlnek...

Maraton

Helyezés
abszolút
Helyezés
kategória
Rajtszám
Név
Nettó idő
3
W3/1
101
Földingné Nagy Judit
2:56:49
150
F2/12
7
Bíró Károly Róbert
3:08:28
252
F3/32
3165
Kollár Barna
3:16:11
275
S1/58
3094
Kertész Ervin
3:17:46
349
S1/76
2169
Boros Miklós
3:22:54
18
W1/4
114
Gulyás Krisztina
3:23:31
387
F4/67
2124
Hosszu Róbert
3:24:38
518
F4/93
2362
Hatos Csaba
3:30:27
571
F3/73
2379
Erdélyi Attila
3:32:15
667
F5/141
3185
Szabó István
3:36:34
808
S2/109
2023
Tóth Gábor
3:41:42
848
F4/136
3422
Döbrösi Balázs
3:43:40
90
W2/14
3814
Csákány Krisztina
3:49:43
111
N3/21
112
Földing Réka
3:54:10
1168
F4/182
3899
Csapó András
3:55:28
155
N3/27
115
Hosszu-Baranyi Ildikó
4:00:35
1608
F1/11
3830
Bedecs Ádám
4:09:38
311
W1/72
1932
Néma Veronika
4:19:41
1978
S1/403
1861
Vitéz Péter
4:24:14
372
W1/86
1458
Milus Ilona Tünde
4:25:51

30 km

Helyezés
abszolút
Rajtszám
Név
Nettó idő
41
6199
Pék Eszter
2:52:31
233
6434
Márton László
2:54:06
319
6047
Horváth Csaba Gyula
3:04:33
100
6489
Pölcz Hajnalka Dr.
3:06:59

7 km

Helyezés
abszolút
Rajtszám
Név
Nettó idő
17
10892
Ávár Szilvia
0:31:43
89
11025
Leszkovich Eszter
0:35:47
342
11101
Vitéz Móni
0:40:18

Ekiden

Helyezés
abszolút
Rajtszám
Csapatnév / Tagok
Nettó idő
14
9810
Okoska és a Többiek (Dömötör Gábor, Erdélyi Zsolt, Magassy Áron, Dobóczy László, Bene Attila)
2:55:34
51
9399
Győri Seniorok (Alasztics Gyula, Stummer János, Molnár Z. Csabáné Edit, Mrál István, Rónai Ferenc Dr.)
3:18:36

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.10.03
Spar Maraton!

Hétvégén Spar Maraton. A futóklubunkat több egyéni induló és váltó képviseli a hétvégén. Első maratonosaink is lesznek. A Futóbarátok Egyesület színeiben a maratoni országos bajnokságon is érdekeltek leszünk a lányok révén.

Hajrá mindenkinek!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.09.28
Hétvégi futások

Szombaton lesz közös futás a Krúdynál 9-kor. Ezen a napon rendezik a Barátság Parknál az Arrabona Futófesztivált. A táv kb. 3 km. Nem verseny, közös kocogás.

Vasárnap 10 órakor Tényő hosszú futás. A Spar Budapest Maraton előtti utolsó tempó futásunk lesz. 20-24 km-t teljesítünk a maratoni iramunkhoz közelítő tempóban.
Találkozó a templom előtti parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.09.20
Vasárnap Tényő!

Szeptember 23-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Az eredeti időpontban, 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban. 20-30 km-eket is futunk...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.09.17
Futásíjász Országos Bajnokság

Az alábbiakban, Dr. Vass Szilvi futótársunk beszámolóját olvashatjátok a Futásíjász Országos Bajnokságról.
Fotók az eseményről megtekinthetők a kapcsolódó galériában.

Gratulálunk!

2012. szeptember 8-án Rákosmentén a Futásíjász Országos Bajnokságon képviseltem a Futóbarátok Egyesületet és a Ring Íjász Sportegyesületet.

Szép napos időnk volt "némi" széllel vegyítve, futáshoz ideális, lövéshez pedig az "elmegy"-kategória.

5 x 500 m-es köröket kellett futni, közöttük pedig 4 x 3 lövés volt - futással kezdünk és azzal is fejezzük be a versenyt. A lövéseket 20 m-ről 20 cm átmérőjű kör-céltáblára végeztük, ahol a találati érték "talált" vagy "nem talált", nincs pontozás. Ha nem talált a nyílvessző célba, akkor rontott lövésenként 50 m büntetőkört kellett futni a soron következő 500 m-es kört megelőzően. Tisztán látszik, hogy ki hányadikként fut be, kizárólag az összideje számít minden versenyzőnek.

Az első két kör terveim szerint sikerült, mind a futás iramát, mind a rontott lövések számát tekintve.

A harmadik körnél azonban el kezdtem szédülni, kiszáradt a torkom, rosszul lettem és egyre kevésbé kaptam levegőt, ami nem is akart múlni a továbbiakban. Innentől kezdve a kedvem is, teljesítményem is és a minőség is hanyatlásnak indult, teret engedve az önmarcangolásnak, hogy biztosan nem ittam, ettem megfelelően, mivel ez rövidke táv... ez lehet a probléma, milyen meggondolatlan voltam, hogy nem a szokásos futó-berögződéseim szerint készültem a versenyre. Az íjászegyesület vezetőnk kérdésére a pálya mellett, hogy mi a baj, csak annyit tudtam kinyögni, hogy rosszul vagyok.

Az utolsó kör megkezdésekor Párom futott mellettem a pálya szélén és osztott, hogy a harmadik helyért futok, jó lenne kicsit igyekezni és megelőzni az előttem futó lányt. Végül sikerült előtte befutnom, megszerezve a bronzérmet.

Mire hazaértünk a versenyről, teljesen belázasodtam, produkáltam az összes náthára vagy hasonló betegségre utaló tünetet, úgyhogy fény derült a számomra megrázó teljesítményem okára, így legalább a lelkiismeretfurdalás csökkenhetett.

A többi versenyző nagyon jófej volt, megismerkedtünk, beszélgettünk, megcsodáltuk a másik íját, mentek a sztorizások, jó buli volt, csak ajánlani tudom a részvételt ilyen versenyen.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.09.13
A győri Spuri futóbolt zárva

A győri Spuri futóbolt szeptember 14-én pénteken és 15-én szombaton zárva lesz. Megértésüket köszönjük.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.09.13
A szombati közös futás elmarad

A 2012. szeptember 15-i szombati, szervezett közös futás elmarad. Azért mindenki fusson valamennyit ha teheti! :)

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.09.13
Vasárnap Tényő!

Szeptember 16-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Többen 30 km-t futunk Győrújbarátról indulva és páran Tényőről indulunk. Győrújbarátról kb. 10 órakor érkezünk a tényői templom elé. Lehet csatlakozni hozzánk Tényőn, de lehet tényői indulással is futni, hosszabbat, rövidebbet is. 

12:30-tól Sokorói Hegyifutás lesz. Aki szeretne 16 vagy 6 km-t futni itt is megteheti. A versenykiírás megtalálható itt: http://www.gyorisport.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=168&Itemid=1 vagy letölthető innen.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.09.11
Judit lengyelországi eredménye

Judit a múlt hétvégén 3. lett a Lengyelországban rendezett hegyi maratoni versenyen.

Gratulálunk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.09.11
Nike félmaraton eredményeink

Több mint 11000 résztvevő, kellemes meleg, napos időjárás, jó hangulat jellemezte a 27. Nike Félmaratont. A férfiaknál Józsa Gábor a MAC versenyzője győzött és lett egyben  az országos bajnoki cím tulajdonosa. (Az idén Ő volt a második helyezett a Győr-Lipót futóversenyünkön.) A nőknél Papp Krisztina az UTE versenyzője lett a bajnok. A futóklubból több, mint harmincan teljesítették a távot. Voltak, akik első alkalommal indultak és voltak már rutinosak. Ottó és Réka iramfutóként az 1:30:00 illetve az 1:45:00 elérésében segítették a futókat.

A fotók a versenyről itt gyűlnek...

Gratulálunk mindenkinek!

Helyezés
abszolút
Helyezés
kategória
Rajtszám
Név
Nettó idő
7
N4/3
154
Badis Anissa Zsófia
1:23:29
113
F3/21
7
Bíró Károly Róbert
1:23:31
258
S3/7
1253
Földing Ottó
1:29:52
275
F3/42
2942
Rabi András
1:30:41
30
W1/8
6564
Gulyás Krisztina
1:33:09
380
F4/63
2941
Kiss Bálint Ádám
1:33:25
421
F5/75
2300
Hosszu Róbert
1:34:18
486
F4/80
190
Erdélyi Attila
1:35:52
530
F5/98
3284
Hatos Csaba
1:36:50
559
S1/95
5710
Kertész Ervin
1:37:20
651
F5/111
3428
Szabó Attila
1:38:51
741
S2/61
2218
Tóth Gábor
1:40:14
1081
F2/53
7618
Bedecs Ádám
1:44:06
110
N4/18
1359
Földing Réka
1:44:53
1223
S2/103
3283
Pintér Ferenc
1:45:36
143
N4/24
2299
Hosszu-Baranyi Ildikó
1:47:39
1470
S1/245
3282
Bakó Attila
1:48:03
1568
F4/203
2939
Sipos Bálint
1:49:02
2264
F6/506
1939
Halász Zoltán
1:55:37
2395
S1/419
2944
Karácsony Róbert
1:56:39
2455
F6/557
6264
Borbély Tamás
1:57:07
2515
F2/89
3852
Szombathelyi Bálint
1:57:36
454
N4/82
2940
Pék Eszter
1:58:05
2612
F6/591
3430
Szakál Szilárd
1:58:20
2673
S4/73
6383
Márton László
1:58:42
2738
S2/238
1940
Horváth Csaba Gyula
1:59:20
2773
F6/630
1484
Takács Péter
1:59:41
558
N5/118
2943
Varga Rita
2:00:33
720
W1/161
2938
Pöltz Hajnalka dr
2:03:47
3257
S1/565
2481
Vojta László
2:05:04
845
W1/184
1941
Milus Ilona Tünde
2:05:50
3737
S1/636
2301
Bódis Ervin
2:10:39
1166
W1/247
3709
Szakács Viktória
2:11:36
1337
N5/280
3432
Vass, Tímea
2:14:38
1698
W1/375
5435
Török Krisztina
2:23:14
1837
W1/407
3431
Lichner Andrea
2:27:39
4672
F6/1027
3710
Kerékgyártó Dávid Dr.
2:39:42

Gratulálunk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.09.08
A győri Spuri futóbolt zárva

A győri Spuri futóbolt 2012. szeptember 8-án, szombaton zárva tart!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.09.03
Tényői képek

A vasárnapi, tényői közös futáson készült képek (Facebook account nélkül is) itt megtekinthetők: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.480389528652461.112551.136816503009767&type=1

A képeket köszönjük Németh Balázsnak.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.08.31
Vasárnap Tényő!

Szeptember 2-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Az eredeti időpontban, 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.08.24
Vasárnap Tényő!

Augusztus 26-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Előrehozott időben, 9 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.08.23
Pedró Pékség futóverseny

Augusztus 11-én Sokorópátkán a Pedró Pékség futóversenyén 35-en indultunk a futóklubból 4 vagy 8 km-es távon + a gyerekeink az 500 m-es gyerek futáson.
A sokorói hegyes-völgyes utcák alaposan megdolgoztattak bennünket. Jólesett utána a frissítő és a finom leves. Tetszett az új helyszín. Köszönjük a Vajda Petiék által felajánlott Betyár kenyereket.

Eredménylista itt található: www.sportido.hu
Képek pedig itt: galéria

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.08.10
Győri Spuri futóbolt zárva

A győri Spuri futóbolt a következő időpontokban lesz zárva: 2012. augusztus 11-én szombaton,13-án hétfőn, 17-én pénteken és 18-án szombaton.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.08.09
Vasárnap Tényő!

Augusztus 12-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Az eredeti időpontban, 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.08.08
Szombaton Pedró Futás

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.08.06
Tatai Minimaraton eredmények

Augusztus első hétvégéjén a Tatai Minimaratonon versenyeztünk. Nyári hőségben teljesítettük a 14 km-es távot. Több dobogós helyet szereztünk. 

14 km férfi

Helyezés
abszolút
Helyezés
kategória
Név
Nettó idő
10.
2.
Zatykó Miklós
48:10
36.
4.
Bíró Károly
54:44
46.
4.
Földing Ottó
55:52
76.
2.
Alasztics Gyula
58:44
85.
6.
Víg Zoltán
59:30
167.
22.
Boros Miklós
65:41
191.
44.
Rumi Tamás
67:11
284.
59.
Pőcze Balázs
71:38
305.
61.
Dömötör Tamás
72:29
320.
41.
Hegyi Gábor
73:24

14 km női

Helyezés
abszolút
Helyezés
kategória
Név
Nettó idő
1.
1.
Földingné Nagy Judit
52:26
7.
1.
Gulyás Krisztina
60:23
16.
2.
Földing Réka
65:42
65.
12.
Motzer Melinda
76:49
71.
13.
Dr. Pöltz Hajnalka
78:15
88.
15.
Szabados Zsuzsa
81:26

Gratulálunk!
 
 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.07.27
Vasárnap Tényő!

Július 29-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. A korábbi időpontban, 9 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.07.27
A szombati közös futás elmarad!

A szombati közös futás a Krúdy előtt elmarad, azonban aki szeretne mégis futni, a Rábapatonai Futó Körversenyen ott leszünk.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.07.24
Következő közeli versenyek

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.07.24
III. Győr-Lipót összefoglaló

Harmadik alkalommal versenyünk is végre nyárias, de futható időben zajlott. Ismét emelkedett a résztvevői létszám, külföldről is érkeztek hozzánk. 160 egyéni és 51 váltó és 25 kerékpáros tette meg Győrből a Lipóti élményfürdőig a távot. A futók előtt a kerékpárosok indultak, idén már görkorisok is csatlakoztak hozzájuk. Jó volt látni 10 órakor a rajtnál a sok futót, régi és új arcokat. A szigetközi településeken már rutinossá vált frissítők fogadták a mezőnyt, volt önkéntes tűzoltó, polgárőr, régi futótárs, baráti családok. Az élményfürdőben kialakított célban meleg ebéd, fürdőzés várt a beérkezőkre. Az eredményhirdetésen a támogatók ajándékai, kupák kerültek kiosztásra.
 
A férfiak mezőnyében Kovács Tamás (VEDAC), a hölgyeknél Kálovics Anikó (Zalaszám-ZAC) diadalmaskodott, mindketten új pályacsúcsot futottak. Tamás és Anikó a következő hetekben Londonban az olimpián képviseli Magyarországot a maratoni mezőnyben. A 3 fős váltók közül a Vasas illetve a MAC futóiból álló csapatok remekeltek. Az mezőnyben voltak ismert győri sportemberek. Motzer Melinda Kyokushin karate európabajnokunk a teljes távot teljesítette, míg egykori evezős olimpikonunk Mitring Gábor váltóban futott 9 éves kisfiával, Petivel, aki az egész verseny legfiatalabb indulója volt. Az idei évben az esemény a Spar Budapest Maraton felkészülési versenye, ennek köszönhetően az ország minden részéből érkeztek.

Futóklubunkból 45 indulónk volt. Az idén a legjobb futóklubos fiúnak és lánynak járó fából faragott futó szobrot Görözdi Máté (abszolút 5.hely) és Árus-Kovács Zsuzsa (női 2. hely) kapta.

Reméljük mindenki jól érezte magát a versenyünkön. Jövőre is visszavárunk mindenkit. 

Köszönet a támogatóknak:

Lipóti Termál- és Élményfürdő
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Széchenyi Egyetem SE
GYŐR.NET
Papír Kontúr
Eurokardán
Unitranscoop Kft
H-TRIO
A&G Kft
SZA-BI QUALIT Kft
KŐ-LAP-DA Kft
Talent Plan Kft
GYŐR-SZOL
Seneka Kft

Köszönet az ételekért frissítőkért:

PEDRÓ Pékség
SZIGETKÖZI FRISS VÍZ
CHIO
Vig Zoltán
Darnó-Hús

Köszönet az ajándékokért:

Deé Családi Pincészet (Győrújbarát)
Pedró Pékség (Sokorópátka)
Nike
Vass zokni (SK)
Tervel (PL)
PHITEN (Karácsony Robi)
Katona István

Frissítőállomások:

Győrújfalu
Győrzámoly
Győrladamér
Dunaszeg
Ásványráró
Hédervár

Köszönet a fotósoknak, önkéntes segítőinknek, családunknak, barátainknak.
Szállítást a Tempolux kft végezte. Kedvezményes szállás: Hotel Wesselényi.
Az esemény hangja Péter Attila volt.

Külön köszönet a Vajda családnak (Pedró Pékség). 

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.07.23
Győr-Lipót eredmények és befutóképek

A III. Győr-Lipót futóverseny eredményei és befutóképei megtalálhatók itt:
http://www.sportido.hu/timing/result.nsf/Race.xsp?clientid=36&raceid=145

A képek feltöltése folyamatos... A már feltöltött képek megtekinthetők a galériában. A képek a kép alatti + jelre kattintva eredeti méretben megtekinthetők és letölthetők.

További fotók és beszámolók hamarosan...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.07.18
FONTOS: A Győr-Lipót futóverseny technikai tudnivalói

Csütörtökig tart az on-line előnevezés a hétvégi Győr-Lipót futóversenyre a www.nevezes.hu oldalon. Pénteken már csak a győri Spuri boltban van lehetőség előnevezni. Vasárnap a rajt előtt reggel 7.30-tól rajtszámfelvétel és helyszíni nevezés, már csak teljes áron.

Technikai tudnivalók

Rajt az egyetemi csarnoknál lesz. Megközelíthető az új Jedlik híd után a körforgalomnál az egyetem előtt elhaladva, hátra az Aranypart felé, vagy a Hédervári útról bekanyarodva az egyetem mögé, az Egyetemi Csarnok és a Mobilis felé. [térkép]

Parkolási lehetőség az egyetemi parkolóházban vagy az egyetem parkolóiban. Kérjük, a Mobilis parkolóit ne használják, mivel 10 órakor nyitnak és a saját látogatóik számára tartják fenn a helyeket. Az autókat otthagyhatók a délutánig.

Nevezés a kiscsarnokban lesz, a nagy Egyetemi csarnok mellett található. Kérjük érkezzenek időben, mivel a nevezés fél 10-kor lezárul. Ne az utolsó pillanatban torlódjon a nevezők nagy része. Az előnevezettek és a helyszíni nevezők külön asztalnál tudják intézni a rajtszámfelvételt. A verseny pólóját a rajtszámmal együtt kapják. Kérjük itt jelezzék a kísérőkupon igényüket. Futónként 1 kísérőkupon igényelhelő. A hozzátartozók ezzel a kuponnal tudnak 1300 Ft-os kedvezményes jegyet vásárolni a fürdő pénztárában. Minden további kísérő az aktuális jegyárat fizeti.

A versenyzők csomagjait kisbusz szállítja ki a célba. A váltótagoknak 2 busz áll a rendelkezésükre a győrladaméri és az ásványrárói váltóhelyekre. A buszok megvárják minden váltótag beérkezését és utána indulnak a célba. A versenyzőket az egyetemről a Hédervári úton a kerékpárútra rendőri biztosítás segíti. A mezőny elején és végén felvezető ill. záró kerékpáros halad. A kerékpárúton is kérjük a kresz szabályainak betartását, mivel nincs lezárva a versenyzőknek. A kerékpáros túra 10 perccel a futók előtt 9:50-kor rajtol.

A Szigetközben 6 településen megy át a verseny, itt frissítő állomások lesznek. A két váltóhelyhez kötődő frissítőn gyümölcs, szőlőcukor és isotoniás ital is lesz. Dunaszeg és Ásványráró között +1 frissítőt biztosítunk. Egyéni frissítők leadására nincs lehetőség.

Kerékpárral ne kísérjék a futókat, mivel keskeny az út, akadályozhatják a többi futót. 

Héderváron polgárőrök segítik az áthaladást az úttesten, innen közútön halad tovább a mezőny Lipótig. Kérjük a kresz szabályainak betartását ezen a szakaszon is.

Lipóton az Orhidea Hotel előtt kanyarodik a verseny útvonala a fürdőhöz. A cél a fürdő területén lesz. Minden rajtszámmal beérkező futó és kerékpáros használhatja a fürdőt. A csomagokat, frissítőt a fürdőn belül kapják a beérkezők. Az autóval érkező váltó tagok és kísérők a fürdő előtti nagy parkolót használják. A fürdőben az öltözőszekrényekhez a kulcsot 1000 Ft kaució ellenében a pénztárnál lehet kérni.

A résztvevők a fürdő éttermében a rajtszám felmutatására kapják a gulyást.

Eredményhirdetés az utolsó beérkezők után 14 órakor lesz. Előtte és utána is lehet használni az élményfürdőt.

A buszok 15 és 17 órakor indulnak vissza a fürdő bejárata elől.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.07.15
Kedvezményes szállás a Győr-Lipót versenyzőinek

Az idei évben a Wesselényi Hotel ajánlott fel kedvezményes szállás lehetőséget a Győr-Lipót futóversenyhez. Lehetőleg még a hét elején foglaljanak szállást az érdeklődők.

Kedvezményes ajánlatuk:
Egy szoba a szombati napra és éjszakára reggelivel, két fő részére 10 000 Ft. A szálloda zárt udvarában bicikli tárolásra is van lehetőség.

Wesselényi Hotel 
9024 Győr, Wesselényi u. 3.  
Tel: +36/96 510-040
fax: +36/96 510-041

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.07.12
Győri Spuri futóbolt zárva + szombati futás

A győri Spuri futóbolt július 13-án pénteken zárva lesz, illetve a szombati közös futás elmarad!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.07.02
Őrült, forró, észvesztő hétvége a Balaton körül

Kánikulában, extrém körülmények között teljesítettük az idei Ultrabalaton 212 km-es távját. 5 csapatunk és a női párosunk célba ért. 
A négy egyéni indulónk számára 38 C°-os hőség lehetetlenné tette a Balaton körbe futását. Boros Miki Aligáig jutott 164 km-t futott, Ottó, Rokob Józsi és Gurbács Tamás Keszthelynél volt kénytelen kiszállni a versenyből.
A lányok Edina–Kriszti párosa 26:16:01 második lett a lányok versenyében, nyolcadik célba érkező páros volt.
Csapataink kiválóan helytálltak. A Fürgék csapata túlteljesítve a vállalt távjukat erkölcsileg és fizikálisan is a maximumot nyújtották azzal, hogy négyen is vállalták a versenyt.
Legelőkelőbb helyen a Villám csapatunk érkezett be. A lányoknak is sikerült felfutni a dobogóra.
34 egyéni beérkező volt a 209 nevezőből. 14 páros  és 217 csapat tudta teljesíteni a versenyt.
 
Futóbarátok Nike Villám 3. hely (9. hely absz.) 5 fős non-stop 15:59:18

Erdélyi Attila
Érsek Berci
Hosszu Robi
Kollár Barna
Kovács Balázs

Futóbarátok Nike Fiúk 14. hely (21. hely) 10 fős non-stop 17:27:02

Balázs Laci
Bene Attila
Borbély Tamás
Dobóczy Laci
Dömötör Gábor
Gergye Szabi
Sesszer Johann
Simon István
Szabó Ata
Zsiga Ákos

Futóbarátok Nike Lányok  3. hely (34. hely) 10 fős non-stop 17:49:26

Árus-Kovács Zsuzsa
Ávár Szilvi
Földing Judit
Földing Réka
Gombor Mónika
Gulyás Kriszti
Leszkovich Eszti
Hosszu-Baranyi Ildi
Vas Szilvi
Vitéz Móni

Futóbarátok Nike Fürge 18. hely (44. hely) 5 fős non-stop 18:24:12

Döbrösi Balázs
Kertész Ervin
Szabó István
Vig Zoltán

Futóbarátok Nike Szilaj 30. hely  (70. hely) 5 fős non-stop 19:41:33

Jenei Gábor
Mészáros Balázs
Németh András
Varga József
Vitéz Péter

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.06.23
Vasárnapi hosszú!

Június 24-én vasárnap Tényő helyett a szigetközi bicajúton futunk hosszút. Megpróbálunk együtt futni. Úgyhogy a tempót 5:30 körülire tervezzük.

Találkozó 10 órakor a szokásos szerdai találkozóhelyen, a Lapos előtti parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.06.19
Győri Spuri futóbolt zárva

A győri Spuri futóbolt június 22-én pénteken, 23-án szombaton, 30-án szombaton zárva lesz.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.06.14
Vasárnap Tényő!

FIGYELEM: Időpont változás!!!

Június 17-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. A szokott időben, 10 órakor 9 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.06.07
UB megbeszélés!!!

Hétvégén 9-én szombaton ULTRABALATON TECHNIKAI MEGBESZÉLÉS!

Találkozó 14 órakor a Laposnál. Száraz idő esetén szalonnasütős batyus "buli" lesz utána. Eső esetén a Laposon leszünk.

Fontos a részvétel a logisztika és a szakaszbeosztások miatt.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.06.05
2012. június 2-3-i versenyek (Kékes, Plitvice, Decathlon)

Sürű hétvégénk volt. Szombaton a Kékes Csúcsfutás 15. jubileumi eseménye zajlott futóinkkal. Horvátországban a Plitvicei Nemzeti Park területén rendezték a 27. Plitvice Marathont, maraton, 16 km és 5 km távokon sok magyar részvevővel. Vasárnap Győrben  a Decathlon Félmaraton, 4 km és váltófutás várta indulóinkat.

Gratulálunk mindenkinek!

Kékes csúcsfutás

Helyezés
Név
Nettó idő
81.
Kertész Ervin
1:01:37
96.
Döbrösi Balázs
1:02:12
106.
Erdélyi Attila
1:02:43
153.
Szabó István
1:05:07
224.
Pintér Ferenc
1:08:19
284.
Vitéz Péter
1:10:10
299.
Bakó Attila
1:10:49
335. Németh András 1:11:52 
494.
Szabados Tamás
1:15:18

Decathlon Félmaraton

Helyezés
Név
Nettó idő
2.
Takács Dávid
1:25:26
11.
Gurbács Tamás
1:47:38
3.
Takács László
1:25:40
6.
Alasztics Gyula
1:37:27
8.
Bognár Ferenc
1:40:32
55.
Simon István
2:16:09
3.
Gulyás Krisztina
1:35:45
4.
Árus-Kovács Zsuzsanna
1:38:27

Decathlon 4 km

Helyezés
Név
Nettó idő
1.
Görözdi Máté
0:12:51
4.
Dobóczy László
0:13:55
6.
Magassy Áron
0:14:32
22.
Horváth Csaba Gyula
0:17:23

Decathlon 21 km 
váltó

Helyezés
Név
Nettó idő
2.
Tricon Hungary Kft. (Hegyi Gábor, Magyar Dezső, Görözdi Máté)
1:29:43
3.
Szélvész (Horváth Áron, Dobóczy László, Magassy Áron)
1:30:44
4.
Győri Postások (Pál Attila, Bene Attila, Hosszu Róbert)
1:34:11
6.
Futottak még (Kenyeres Zoltán, Borbély Tamás. Rumi Tamás)
1:44:14
11.
Futhatóság (Delbó Gábor, Dr. Ráskai Márton, Dr. Vas Szilvia)
1:49:49

Plitvice Maraton

Helyezés
Név
Nettó idő
5.
Földingné Nagy Judit
3:05:05

Plitvice 16 km

Kcs.
helyezés
Név
Nettó idő
2.
Földing Ottó
1:08:55
6.
Vig Zoltán
1:13:26

Plitvice 5 km

Helyezés
Név
Nettó idő
Földing Péter
0:35:45
Földing Réka
0:35:42

Plitvice Családi verseny

Helyezés
Név
Nettó idő
2.
Földing Család
4:50:00

A fotók feltöltése folyamatban...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.05.28
Keszthelyi Kilométerek

Hétvégén a Balatonnál versenyeztünk. A Keszthelyi Maraton és Félmaraton távjain indultunk. Szép, napos időben futottunk a belvárosból induló, a Balaton partot érintő körökön. Újabb erőpróbánk volt a jövő havi Ultrabalaton előtt.

Gratulálunk mindenkinek! 

Félmaraton

Össz
helyezés
Kat.
helyezés
Név
Nettó idő
25.
8.
Hosszu Róbert
01:31:02
26.
9.
Erdélyi Attila
01:31:10
28.
10.
Kertész Ervin
01:31:35
40.
3.
Vig Zoltán
01:35:14
44.
12.
Döbrösi Balázs
01:35:17
49.
13.
Dobóczy László
01:36:19
50.
18.
Szabó István
01:36:56
11.
5.
Gulyás Krisztina
01:40:32
84.
37.
Reider Imre
01:42:10
16.
6.
Földing Réka
01:43:42
98.
26.
Bakó Attila
01:44:08
21.
7.
Hosszu-Baranyi Ildikó
01:46:54
169.
38.
Bódis Ervin
01:51:55
174.
16.
Judák Ambrus
01:52:52
50.
24.
Leszkovich Eszter
01:56:36
310.
139.
Varga József
02:10:16

Maraton

Össz
helyezés
Kat.
helyezés
Név
Nettó idő
8.
3.
Földing Ottó
03:13:05
38.
14.
Pintér Ferenc
03:47:39
5.
1.
Csákány Krisztina
04:00:42

4 fős maraton váltó

Össz
helyezés
Név
Nettó idő
5.
Öreg Rókák és a Vuk (Hosszu Róbert, Fülöp Dávid, Fülöp András, Bene Attila)
03:19:08

Fotók hamarosan...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.05.22
Szigetköz Minimaraton

Vasárnap a Szigetközi Minimaratonon jártunk. Ismét jó melegünk volt Móváron. A 16 km mezőnye rajtolt először, majd az ovis futás, később a 4 km-es futók vágtak neki a távnak. Győzelmeink és korosztályos helyezéseink is voltak. Mindenki keményen küzdött a jobb helyezésért vagy időért. Jó volt együtt lenni, egymásnak szurkolni.

Mindenkinek gratulálunk a szép teljesítményekért! 

16 km

Össz
helyezés
Kat.
helyezés
Név
Nettó idő
3.
3.
Zatykó Miklós
00:52:19
6.
5.
Takács Dávid
00:58:33
1.
1.
Földingné Nagy Judit
00:58:51
8.
6.
Görözdi Máté
01:00:24
10.
3.
Földing Ottó
01:02:36
14.
9.
Hosszu Róbert
01:05:45
15.
1.
Alasztics Gyula
01:06:02
17.
7.
Kertész Ervin
01:06:24
20.
10.
Erdélyi Attila
01:08:07
5.
3
Gulyás Krisztina
01:08:17
25.
12.
Bognár Ferenc
01:09:19
28.
13.
Rokob József
01:09:39
29.
1.
Bedecs Ádám
01:10:51
33.
15.
Döbrösi Balázs
01:11:25
34.
16.
Szabó István
01:11:49
38.
19.
Szabó Gábor
01:12:57
40.
15.
Marton Szabolcs
01:13:04
42.
16.
Vitéz Péter
01:13:07
45.
17.
Zsiga Ákos
01:15:01
8.
3.
Hosszu-Baranyi Ildikó
01:18:47
11.
5.
Leszkovich Eszter
01:21:29
64.
31.
Csapó András
01:21:43
13.
6.
Dr. Paksa Edina
01:23:14
15.
7.
Dr. Pöltz Hajnalka
01:26:05
79.
36.
Takács Péter
01:27:30
18.
8.
Milos Ilona Tünde
01:28:56
84.
39.
Horváth Csaba Gyula
01:28:56
93.
42.
Varga József
01:32:59
95.
5.
Bödi Sándor
01:33:01

4 km

Össz
helyezés
Kat.
helyezés
Név
Nettó idő
3.
2.
Takács Dávid
00:14:25
4.
1.
Dobóczy László
00:14:30
1.
1.
Földing Réka
00:16:13
9.
4.
Magyar Dezső
00:16:24
13.
6.
Kurucz Attila
00:16:40
18.
8.
Hegyi Gábor
00:17:07
20.
3.
Erdélyi Zsolt
00:17:25
7.
4.
Zatykó Luca
00:18:08
46.
13.
Zatykó Máté
00:19:08
11.
3.
Dr. Vas Szilvia
00:19:09
50.
16.
Borbély Tamás
00:19:27
51.
13.
Bedecs Ádám
00:19:34
25.
15.
Vitéz Luca
00:21:31
48.
13.
Vitéz Móni
00:23:18
63.
5.
Fügi Andrea
00:24:42

Ovis futás

Név
Boros Timi
Boros Vivien
(Boros Miki)
Földing Peti
(Földing Réka)
Varga Kristóf

Gratulálunk!

A képek feltöltése a galériába folyamatos...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.05.18
Új Nike+ Run Club regisztráció

Új regisztráció indult a múlt héten. A NIKE+ RUN CLUB sorszámozott kártyáját megkapják a közös futásokon részvevők. Minden alkalommal egy Nike matricát ragasztunk a kártyára, húsz matricával telik meg. A megtelt kártyákat a futóklub vezetőknek kell leadni. Minden kártya sorsoláson vesz részt, ahol Nike futófelszerelést lehet nyerni. Egyéni edzéstervek készítéséhez is kaptunk nyomtatványokat.

Kérünk mindenkit kérje tőlünk ezt is a közös futásokon. A meggyarapodott adminisztráció miatt még ki kell alakítanunk a rutint. Legyetek türelemmel.

Továbbra is forduljatok hozzánk segítségért, tanácsokért. Várunk benneteket a közös futásokon.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.05.18
Tatai eredmények

A 2012. május 15-i Tatai Tó-futás eredményei:

7 km

Helyezés
Kategória
Név
Nettó idő
3.
F6
Takács Dávid
25:24
10.
F5
Dobóczy László
27:09
14.
F7
Dr. Horváth István
27:23
1.
N5
Tóth Melinda
29:23
45.
F6
Zsiga Ákos
31:52
89.
F7
Markó Péter
35:29
30.
N7
Mikéné Papp Éva
39:17
149.
F8
Nagy Sándor
55:46
68.
N7
Jámborné Baka Mária
55:48
69.
N8
Rujsz Angéla
55:00

14 km

Helyezés
Kategória
Név
Nettó idő
3.
N4
Söregi Ágnes
1:07:39
52.
F5
Mike Zoltán
1:09:36
12.
8036
Szűcsné Tonomár Gabi
1:17:03

Gratulálunk!

Fotók a versenyről hamarosan...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.05.12
Ma Tényő!

Ma ismét közös futás lesz Tényőn. A szokott időben 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban. Juditék nem tudnak jönni, de ez ne tántorítson el senkit. :)

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.05.12
Holnap Tényő!

Holnap ismét közös futás lesz Tényőn. A szokott időben 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban. Juditék nem tudnak jönni, de ez ne tántorítson el senkit. :)

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.05.08
Borvidék félmaraton 3.0

Eredményeink:

21 km

Helyezés
Absz.
Helyezés
Kat.
Rajtszám
Név
Nettó idő
60.
15.
557
Kertész Ervin
1:43:21
186.
46.
768
Pintér Ferenc
1:55:11
307.
72.
769
Bakó Attila
2:05:58

8 km

Helyezés
Absz.
Helyezés
Kat.
Rajtszám
Név
Nettó idő
39.
17.
8036
Rajczi Anita
0:52:38

Gratulálunk!

Forrás: Kertész Ervin, borvidekfelmaraton.hu

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.05.04
A győri Spuri futóbolt szombaton zárva lesz

A győri Spuri futóbolt május 5-én (szombaton) zárva tart.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.05.03
Hétvégi beszámoló

Versenyek szempontjából szines hétvégénk volt. Szombaton rendezték Sárváron a 12 és 24 órás futóversenyt. A kicsivel több, mint 1 km-es körön teljesített kihívás a meleg miatt még jobban próbára tette az indulókat.
A futóklubot Kriszti és Miki képviselte. Kriszti először próbálkozott ilyen hosszú távon, nagyon szépen teljesített. Miki már rutinos ultrafutó, de sajnos a hőség keresztülhúzta a számítását.

12 órás futás

Helyezés
Kör
Név
Táv
14. (női 5., kat. 2.)
102
Csákány Krisztina
105,06 km
27. (kat. 5.)
92
Boros Miklós
94,76 km

Szombaton rendezték a hagyományos Komárom-Komárno futóversenyt, ahol 10 km-en Gulyás Kriszti harmadik a szintén győri Tóth Melinda második és Bíró Karesz a harmadik helyen állhatott fel a dobogóra. Alasztics Gyula és Dr. Horváth István első helyezést szereztek a korcsoportjukban. A táv 5610 m volt. 

Május 1-én a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál várta a Hármashatárhegyen a futókat, kerékpárosokat, túrázókat. Futóink közül négyen teljesítették a 21 és 14km távokat. 

Gratulálunk mindenkinek, aki ezen a forró hétvégén a futás szenvedélyének hódolt!

 21 km

Helyezés
Név
Nettó idő
2.
Zatykó Miklós
1:20:30
102.
Erdélyi Attila
2:09:14
126.
Szabó István
2:15:09

 14 km

Helyezés
Név
Nettó idő
28.
Leszkovich Eszter
1:34:38

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.04.28
Hírek Sárvárról

15:30 - 5 és fél óra után Kriszti túl van több mint 53 körön az 1050 m-es pályán. Jól van, jól bírja.

18:56 - Kriszti 80 km felett jár.

20:00 - 10 óra után Kriszti elhagyta a 90. km-t.

22:00 - Kriszti végeredménye 105 km és egy pici.

Köszönjük a híreket Ervinnek. Gratulálunk Kriszti!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.04.28
Vasárnap Tényő!

Április 29-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. A szokott időben 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban. 20-30 km-t futunk, de lehet kevesebbet is.

Úgy készüljetek, hogy meleg lesz!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.04.23
Földingné Nagy Judit bronzérmes a 100 km-es EB-n!

Földingné Nagy Judit 7:43:55 időeredménnyel bronzérmet szerzett az olaszországi Seregnóban rendezett - több mint húsz ország versenyzőit felvonultató - 100 kilométeres ultrafutó Európa-bajnokságon. A verseny egyben világbajnoki futam is volt. Judit, a remek idejével a VB 6. helyét is megszerezte.

Gratulálunk a fantasztikus teljesítményhez!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.04.20
A győri sportélet büszkeségei

Április 24-én kedden 17 órakor "A győri sportélet büszkeségei" címmel zajló beszélgetés következő vendége Földingné Nagy Judit atléta lesz. Helyszín a Bercsényi Gimnázium l (Győr, Cinka Panna u.2)

Szeretettel várjuk az érdeklődőket, sportbarátokat az élménybeszámolóra. A belépés díjtalan.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.04.20
100 km-es VB a hétvégén

Az IAU legfrissebb közleménye szerint 36 ország 222 futója vesz majd részt április 22-én a 100 Kilométeres Világ- és Európa-bajnokságon Seregno-ban. Ilyen sok országból korábban még sosem neveztek futókat a 100 kilométeres vb-re. 

A magyar színeket a hivatalos nevezési lista szerint hét versenyző képviseli majd:

Druskó Zsófia
Földingné Nagy Judit
Vajda Anita
Biri Ferenc
Muhari Gábor
Steib Péter
Szalóki Róbert

A verseny 8 órakor kezdődik. Az események a VB hivatalos honlapján nyomon követhetők: http://www.centokmseregno.com/en/diretta

Hajrá Judit, sok sikert a magyar indulóknak!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.04.17
Spuri hétvégi nyitva tartás és szombati futás

A győri Spuri futóbolt április 20-23-ig péntektől hétfőig zárva tart. Valamint április 21-én szombaton nem lesz futóklubos közös futás a Krúdynál!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.04.12
Vasárnap Tényő!

Április 15-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. A szokott időben 10 órakor találkozunk a templommal szembeni parkolóban. 20-30 km-t futunk, de lehet kevesebbet is.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.04.05
Vasárnap Tényő!

Április 8-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Minden a szokásos. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.04.03
Vivicitta és Pozsony Maraton eredményeink

Április 1-én Budapesten a Vivicittán jártunk, illetve Gulyás Kriszti a Pozsony Maratonon képviselt bennünket.

Eredményeink:

Vivicitta Félmaraton (21,1 km)

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
25.
544
Bíró Károly Róbert
1:23:09
70.
312
Kertész Ervin
1:29:46
101.
848
Erdélyi Attila
1:32:26
109.
844
Hatos Csaba
1:32:42
134.
845
Hosszu Róbert
1:34:03
289.
842
Pintér Ferenc
1:39:03
318.
1180
Németh András
1:40:33
478.
843
Bakó Attila
1:44:52
564.
847
Szabados Tamás
1:47:00
86.
846
Hosszu-Baranyi Ildikó
1:49:36
138.
849
Leszkovich Eszter
1:53:52
154.
322
Milus Ilona Tünde
1:55:09
1138.
321
Horváth Csaba Gyula
1:59:14

Vivicitta (12 km)

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
107.
3809
Szabó Attila
0:53:32
643.
3805
Farkas Adrienn
1:18:10

Midicitta (6,2 km)

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
14.
8163
Dobóczy László
0:24:01

Pozsony Maraton (42,2 km)

Helyezés
Név
Nettó idő
11.
Gulyás Krisztina
3:28:23

A fotók feltöltése folyamatban... A már felkerült képek megtekinthetők és letölthetők a galériában.

Ha fotóztál a versenyeken, a képeket elküldheted a honlap[kukac]futobaratok[pont]hu címre. Köszönjük!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.03.29
Győr Kék séta - április 2. hétfő

Április 2-án hétfőn az Autizmus Világnapján kék fénybe öltöztetnek számos neves épületet a világon. Az idén a győri városháza is kék ruhát ölt várhatóan 19.45-kor.

A rendezvény 18 órakor kezdődik. Eredetileg futással szerettük volna felhívni a figyelmet az autizmusra, de a rendőrségtől nem kaptuk meg a szükséges hozzájárulást. "Kék séta", kocogás, nordic walking lesz a program. Együtt haladunk az utcán, járdákon. 18 órakor indulunk megyeháza elől a belváros, Kossuth híd, Jedlik híd, Termálfürdő, Aradi vt. u. útvonalon. (A tavalyi Mikuláskocogás útvonala, csak visszafele.)

Lesznek lufik, szalagok, zene, póló, süti, gyerekeknek apró ajándékok. Lehetőleg legyen rajtatok valami kék (kendő, sál, ruha) Nevezési díj, támogatás nincs. A figyelemfelhívás a fő cél. Gyerekek is teljesíteni tudják a távot.

Várunk benneteket!
www.arnics.hu

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.03.26
Győrújbaráti Krosszfutás

Vasárnap napos, száraz idő fogadta a Győrújbaráti Krosszfutásra kilátogatókat. A futóklubunkból többen most először indultak a versenyen. 
A gyerekeknek 1 és 4 km, a felnőtteknek a 7 km és 14 km volta teljesíthető táv. A 7 km-t Takács Dávid nyerte, a nőknél Kószás Kriszta. A 14 km-en Bíró Karesz és Gulyás Kriszti volt a leggyorsabb. 
A díjazottak között volt: Érsek Berci, Alasztics Gyula, Vig Zoli, Hosszu Robi, Hosszu-Baranyi Ildikó, Stojcsics Balázs, Horváth Csaba, Dobóczy Laci, Söregi Ági, Parádi Zsuzsa,Budai Gertrúd, Bartos János. Mindenki derekasan helytállt a nehéz terepen. 

Gratulálunk minden célba érkezőnek! 

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.03.22
FIGYELEM: Március 28-tól változik a szerdai futások kezdési időpontja!

Március 28-tól a szerdai közös futások kezdési időpontja 18 óra!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.03.19
5. FélBalaton Szupermaraton, Maraton+ és Maratonfüred

A hétvégén először próbáltuk ki magunkat a Balaton Szupermaratonon. Az egészet még nem mertük bevállalni, de a FélBalaton már megvan. Nyárias időben futottuk a Badacsony-Füred 43,6 km, másnap Balatonfüred-Siófok 52,2 km távjait. Egyéni indulóink és párosaink is voltak. A szokatlanul hosszú távok próbára tették lábainkat és a lelkünket. A hangulat, a táj szépsége, a szurkolók átlendítettek bennünket a holtpontokon.
 
Két győztesünk volt. Kriszti a MaratonFüred 42 km-es távján, Judit a FélBalaton Szupermaratonon lett első a nők versenyében. Kriszti, István és Balázs az első ultra versenyét teljesítette. 

Eredményeink:

MaratonFüred (42,1 km)

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
1.
441
Gulyás Krisztina
3:24:14

Maraton+ (43,6 km)

Helyezés
Rajtszám
Név
Nettó idő
6.
620
Döbrösi Balázs
4:16:36

FélBalaton (95,8 km)

Helyezés
Rajtszám
 Név
1. nap
2. nap
Nettó idő
1.
842
Földingné Nagy Judit
3:17:18
4:03:59
7:21:17
7.
836
Csákány Krisztina
4:12:46
5:24:59
9:37:45
9.
858
Szabó István
4:01:55
5:32:55
9:34:50
 
843
Földing Ottó
3:31:31
   
FélBalaton párosok (95,8 km)

Helyezés
Rajtszám
Csapat (csapattagok)
1. nap
2. nap
Nettó idő
2.
2115
Futóbarátság (Földingné Nagy Judit, Németh András)
3:46:03
4:11:24
7:57:27
4.
2112
Ervinek (Kertész Ervin, Bódis Ervin)
3:32:06
4:39:35
8:11:41
4.
2120
Eszti + István (Leszkovich Eszter, Szabó István)
4:02:07
5:32:54
9:35:01

A fotók feltöltése folyamatban... A már felkerült képek megtekinthetők és letölthetők a galériában.

Ha fotóztál a versenyen, a képeket elküldheted a honlap[kukac]futobaratok[pont]hu címre. Köszönjük!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.03.13
Március 17-i közös futás

A március 17-én szombaton nem tartunk közös futást. Többen a Balatonon leszünk versenyen.

A következő közös futás szerdán 17 órától, a Püspök erdőben lesz.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.03.08
Vasárnap Tényő!

Március 11-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. 4 és 24 km között bármennyit lehet futni. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.02.27
Yours Truly regisztráció

Aki futott vasárnap 25 vagy 50 km-t, ne felejtse el regisztrálni azt eredményét itt: http://www.futas.net/yourstruly/register2012.html 

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.02.23
Hétvégi futás

Vasárnap február 26-án ismét Yours Truly. Tél záró közös futás, együtt rótt kilométerek. A februári havas hétvégéken nem szerveztünk közös futásokat. Most ismét várunk benneteket. Találkozó Tényőn a templom előtti parkolóban 10 órakor. A 25 km-re kiegészített körünket futjuk. Tényőről az erdei (aszfaltos) úton jutunk Sokorópátkára, onnan vissza a műúton Tényőre. Igény szerint lehet még hozzá tenni a távhoz. Különböző iramokban futunk. Utána legyen váltó-száraz ruhátok. Sütit, innivalót hozhattok, utána jól jön a megfáradt futóknak.

Ezen a hétvégén a csallóközi futók is invitálnak bennünket egy akár 24 órás futásra. Rajt szombaton 12 órakor Dunaszerdahelyen a stadion mögötti szabadidőparkban. Kiírást itt találjátok.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.02.10
1%

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy 2012-től már a Futóbarátok Egyesületünk is fogadhatja az adó 1%-át.

Kérünk mindenkit, akinek módjában áll ajánlja fel nekünk.

FUTÓBARÁTOK Egyesület
Adószám: 18988132-1-08

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.02.10
Februárban ismét Yours Truly

A havas, hideg időben is tartani kell a formánkat. Február utolsó vasárnapján 26-án ismét Yours Truly.
A tavalyihoz hasonlóan tényői találkozással 10 órakor rajtolunk. Az időjárás függvényében változhat a helyszín, de arról is tájékoztatást adunk. Készüljetek! Várunk benneteket!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.02.02
Fotók Ottó születésnapi futásáról

Már majdnem teljes a képgaléria az Ottó születésnapi 50-es futásról. A képeket köszönjük Német Molnár Renátának, Jenei Gábornak és Boros Mikinek.
Ha valakinek van még fotója az eseményről juttassa el nekünk. Kitesszük.

A galéria itt tekinthető meg. A képek egyenként letölthetők a kép alatti + jelre kattintva, majd az új ablakban, teljes mértben megjelenő képen jobb egérgomb, mentés módszerrel.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.01.31
Ottó születésnapi futása

Január utolsó vasárnapján összejöttünk egy nagy közös futásra. Terveink között szerepelt a Yours Truly teljesítése. Ottó pedig elhatározta az 50. születésnapján szülővárosából Pápáról elfut a mostani otthonába Győrújbarátra. Nem akartunk mi sem kimaradni belőle, tegyük meg hát együtt az 50 km-t. Reggel Győrújbaráton gyülekeztünk, hogy egy autókaravánnal Pápára érkezzünk. Otti szülői házánál már vártak bennünket a régi kedves szomszédok. Egy közös fotóra összeálltunk az udvaron, majd irány a Várkert a sok régi futás helyszíne. A kissé csípős hidegben bemelegítésként kikocogott a harminc fős társaság a 2 km-re kimért rajthelyhez, hogy megkezdje több órás útját. Először együtt beszélgetve, poénkodva futottunk. Majd a kilométerek múlásával kisebb-nagyobb bolyokban, párokban szeltük a kilométereket. Nagygyimót, Csót után megdolgoztattak bennünket a dombok. Pápateszérnél, Bakonytamásinál újabb régi kedves barátok, futótársak csatlakoztak hozzánk. Gicnél már a féltávnál jártunk, amikor befordultunk Sokorópátka irányába egy hosszú emelkedő megküzdésére. Többünket az motivált, hogy a Pedró Pékség előtt Vajda Rózsi néni meleg teája és újabb biztatások, csatlakozók vártak bennünket. Tényőnél már a maraton távot tudhattuk magunk mögött, onnan már láttuk a távolban a baráti dombokon az átjátszó tornyot. A műútról lekanyarodva a sokorói szőlők mellett másztuk meg az utolsó emelkedőnket. Onnan már látszott a falu, a kertek alatti füves útról már a célegyenesbe kanyarodtunk. A lufikkal, táblákkal dekorált baráti ház előtt már vártak a barátokból álló szurkolók bennünket. Jó érzés volt a célbaérés. MEGCSINÁLTUK! 21-en teljesítettük az egész távot, 14-en futottak 5 km és 42 km közötti távolságot. Nagyon köszönjük mindenkinek a részvételt, a közös élményt, a kísérőknek a biztatást, frissítést. Jókat beszélgettünk, nosztalgiáztunk közben. 
A célban összevártuk egymást, majd a Civilházban folytatódott a beszélgetés, ünneplés. Köszönjük Pedrós Vajda Petiéknek a finom pizzát, Nagy Robiéknak a finom kemencés húsokat, a sok sütit, Idának, Rékának, Ágotának a tortákat (Réka vizsga tortája volt), a sok italt, Balázs Laci futótársunknak a masszírozást.
Közben Jenei Gábor egész nap rólunk készült képeit nézhettük a kivetítőn. Köszönjük Gábor!
Otti értékelve a napot, okleveleket adott át a részvevőknek, megköszönve a meglepetéseket. Eredeti terve nem vált valóra, nem futott egy lépést sem egyedül! Mi nem hagytuk!

Mindenkinek gratuláció és köszönet. Csodás nap volt!

hozzászólás és a további részletek...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.01.24
Hétvégi 50-es információk

Januárban minden vasárnap volt közös futásunk. 15-én voltunk a legtöbben, az eddigi hétvégi tényői futásaink csúcslétszáma volt 23 fővel. Megtettünk együtt többször 20-25-30 km-t, de ami most jön mindent vinni fog.
Január 29-én vasárnap újabb távolságokba szeretnénk eljutni. Az apropót Otti régi elképzelése adja, az ötvenedik születésnapján szeretett volna lefutni 50 km-t a pápai szülőházától a Győrújbaráti lakhelyünkig. A tervét megosztotta velünk. Mi sem akartunk kimaradni belőle. Vasárnap együtt indulunk Barátiról Pápára 8 órakor. Aki ajánlotta, hogy tud kocsival jönni a szállításba segít: B. Miki, P. Szilárd, B. Ervin, N. András, V. Peti, V. Zsuzsi, F. Ottó (így 39 főnek van hely)
Pápáról kb. 9 órakor szeretnénk elrajtolni a Nagygyimót-Csót-Pápateszér-Bakonytamási-Gic Sokorópátka-Tényő-Győrújbarát útvonalon. A futókat a szállító autók kísérik a megbeszélt helyeken megállnak. Mindenki hozzon a szükségleteinek megfelelő egyéni frissítőt (flakonban víz,tea, iso, szőlőcukor, gél, banán...)
Cél Győrújbaráton nálunk (szerk: Juditéknál), itt összevárjuk egymást. Lehetőség szerint hozzatok fényképezőt, megörökíteni az eseményeket.
A célba érés után a győrújbaráti Civilházba megyünk: Veres P. u. 7. Ott lehetőség lesz zuhanyozni, enni, inni, táncolni....A készített képeket, videókat is megnézzük.

Szeretettel várunk benneteket.

Kimaradt információk: Reggel találkozó 8 óra előtt (úgy, hogy 8-kor már indulnánk Pápa felé) Juditéknál. Térkép itt. Ha nem találsz oda, találkozó 7:30-kor a Baumax parkolójában. Onnan is megyünk többen együtt Juditékhoz.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.01.19
Vasárnap Tényő!

Január 22-én vasárnap (időjárástól függően) ismét közös futás lesz Tényőn. A tervezett táv 25 km, de lehet kevesebbet is futni. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

Csak jeges időben nem lesz futás! Nézz vissza vasránap reggel.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.01.12
Vasárnap ismét Tényő!

Január 15-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. A tervezett táv 25 km, de lehet kevesebbet is futni. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.01.05
Vasárnap Tényő!

A január végi 50 km-es Yours Truly-ra felkészülés jegyében, január 8-án vasárnap közös futás lesz Tényőn. A tervezett táv 25-30 km. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2012.01.03
Szilveszteri kocogás

2011 Szilveszter délelőttjén összejöttünk egy közös kocogásra. Kellemes napsütéses időben több, mint hatvanan tettük meg köreinket a Püspök erdőben. Futás után pezsgővel, sütikkel, jókívánságokkal búcsúztattuk a futóévet. Természetesen 2012-ben folytatjuk, valóra váltjuk "hoszú távú" álmainkat.

Fotók itt és itt.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.12.22
Győri Spuri futóbolt ünnepi nyitva tartása

A győri Spuri futóbolt december 24-én szombattól, január 2-a hétfőig zárva tart. Nyitás: Január 3-án kedden.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.12.22
Karácsonyi Rohanás eredmények

December 18-án a győri Karácsonyi Rohanás futóversenyen vettünk részt. Szokatlanul szép napos, enyhe időben futhattunk. A futóklubosaink közül többen dobogóra állhattak korosztályukban:

Elsők:

Név
Táv
Zatykó Miklós
11,3 km
Dobóczy László
5,1 km
Alasztics Gyula
5,1 km
Döbrösi Balázs
5,1 km

Másodikak:

Név
Táv
Takács László
11,3 km
Bíró Károly
11,3 km
Szabó Attila
5,1 km
Zatykó Luca
1,3 km

Harmadikak:

Név
Táv
Hosszu-Baranyi Ildikó
11,3 km
Mráz István
11,3 km
Pálfy Szilárd
5,1 km
Földing Péter
1,3 km
Boros Tímea
1,3 km

Az eredménylista már elérhető: http://www.gyorisport.hu/eredmenylistak/kar2011.xls

Mindenkinek gratulálunk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.12.19
Év végi közös futások rendje

December 21-én (szerdán) a szokott helyen és időben lesz futás.
December 24-én (szombaton) nem lesz közös futás. 
December 28-án (szerdán) a szokott helyen és időben lesz futás.  
December 31-én (szombaton) a közös "futás" a Szilveszteri Bulifutás keretein belül lesz megtartva.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.12.12
1. Mikulás Kocogás Győrben

Vasárnap vidámságot, nevetést hozott az első győri Mikuláskocogás. Nekivetkőzve, Mikulás sapkában tettünk egy jó 3 km-es kört a városban. Szaloncukrot osztogatva, kocogva igazi látványosság voltunk a belvárosban sétálgató embereknek. A jótékonysági futás felajánlásai a Lurkó Alapítványt segítik.

Köszönjük a részvételt, a támogatást!

A kocogáson készült képek megtekinthetők a galériánkban, valamint a kisalfold.hu oldalán és Milus Tünde Ilona galériájában. Köszönjük a képeket.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.12.05
3 futás - 2 buli decemberben

Az év végére három futást szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani:

Mikuláskocogás

Hétvégén december 11-én vasárnap 14 órakor jótékonysági futást, Mikuláskocogást szervezünk Győrben. Találkozó 13:30-kor a Termál fürdő előtt a Fürdő téren.

Öltözet: fürdőruha, mindennemű Mikulás és Krampusz jelmez. 
Útvonal: Jedlik híd - Kossuth híd - Jedlik u. - Baross u. - Aradi vrt. u. - Rába kettős híd
A támogatás: felnőtteknek 2000 Ft, gyerekeknek 1000 Ft, családi 3000 Ft a győri Lurkó Alapítvány javára.
Információk: gyor.mikulaskocogas.hu

Előtte, utána védőital. Utána lehetőség lesz kedvezményes csoportos 3 órás fürdő belépésre.

Köszönjük a kis betegek nevében a részvételeteket!

Karácsonyi rohanás

December 18-án vasárnap. 
Versenyközpont: Tulipános iskola (Győr, Rónay J. u. 6.)
Távok: 1,3 km, 5,1 km, 11,3 km
Első rajt: 13 órakor.
További információk: http://www.gyorisport.hu/

Szilveszteri bulifutás

Fussunk egy jót az év utolsó napján a 3. alkalommal szerveződő szilveszteri futó partyn.
 
Ideje: December 31. szombat 10 óra.
Helyszín: Új egyetemi parkoló (Jedlik híd mellett)
Program: Gyülekezés, evés-ivás, jelmezbe öltözés. zenés bemelegítés, együtt futás (nem verseny), fotózás a Püspök erdőben, evés-ivás-mulatozás.

A futás kb. 4-5 km, laza kocogás. Jöhetnek gyerekek is. Nem verseny, nincs nevezési díj, rajtszám, chip, célkapu. A hangulatot fokozni lehet: sütivel, pogácsával, italokkal (tea, forralt bor, pezsgő), tűzoltó készülékkel, jelmezzel, gigafonnal, tűzijátékkal, élő malaccal, bikiniben futással... :)

Gyertek minél többen!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.22
Balaton Maraton beszámoló és eredmények

November 19-20-án a Balaton Maraton siófoki eseményein vettünk részt. Idén 4-5 C°-os hűvös, erős szél és csapadékmentes, futáshoz kedvező időben versenyezhettünk. A tavalyi létszámunkat megduplázva több versenyszámban is indultunk. A legnagyobb kihívást a Maraton táv 3 részletben lefutása jelentette, 11-en teljesítettük. A legjobb időeredményt Kollár Barna futotta ezzel 8. lett a férfi mezőnyben. Judit első lett a lányoknál.

A maraton párban két duónk indult. Vegyes csapatoknál Ottó és Judit Földingek párosa hihetetlen csatában holtversenyben lett első. Rozi és Zsuzsa párosa 6. a lányok között.

Leszkovich Eszti győzött a harmadmaraton női mezőnyében.

A vasárnapi egyéni félmaratonon nyolc friss emberünk indult. Gulyás Kriszti a rendkívül szoros női versenyben harmadiknak futott át a célon, az eredménye mégis csak a negyedik helyre volt elég, mivel a netto időt veszik figyelembe az eredményhírdetésnél, így a hátrábbról rajtoló lánytól 2 másodperccel kapott ki. Sajnos. Félmaratoni párosunk András és Attila, Yanax néven 22. helyen futott be.
Mindenki kiválóan teljesített. Született egyéni csúcs Ervinnek, tavalyinál jobb és hasonló. Voltak első Balaton Maratonosaink és először velünk tartók.

A versenyek között és után jó alkalom volt összejönni, értékelni az eredményeket, taktikát megbeszélni és jókat nevetni a sztorikon. Szombaton este résztvettünk az ultrafutók élménybeszámolóján és újabb terveket, célokat fogalmaztunk saját határaink ostromlására. Természetesen a szombat esti táncban is képviseltük a csapatot, ahol egy játék felhívásra Barna volt a leggyorsabb. A másnapi rajtnál Péter Attila külön köszöntötte és mutatta neki a nyeremény sörét, amit egy női melltartó 15 másodpercen belüli megszerzéséért kapott.

Jót futottunk és szórakoztunk ezen a hétvégén. Köszönjük mindenkinek a részvételt, folytatás következik.

Részletes Eredménylisták a "további részletek" után olvashatók. Az eseményen készült fotók pedig megtalálhatók a folymatosan bővülő gelériában.

hozzászólás és a további részletek...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.21
Balaton Maraton képek

Felkerültek a Balaton Maraton első képei. Egyelőre ömlesztve, válogatás nélkül. A galéria még bővül.

További információk, eredménylisták hamarosan.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.18
A szombati futóklubos futás elmarad!

2011. november 19-én, a 8. Intersport Balaton Maraton miatt a szombati közös futás Győrben elmarad. Ezen a napon a győri Spuri futóbolt is zárva tart!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.12
győr+ cikk és képek

Földingné Nagy Judittal készült interjú olvasható a győr+ 2011.11.11-i számában és az újság internetes oldalán.

Marcali Gábor cikkhez készített képei megtekinthetők a galériában.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.10
Vasárnap Tényő

November 13-án vasárnap, a Balaton Maraton és a téli könyedebb futások előtt lesz még egy közös futás Tényőn. Minden a szokásos. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.08
IV. Bakony Félmaraton versenykírás

A Zirc és Csesznek közt, 2011. november 12-én szombaton megrendelézsre kerülő IV. Bakony Félmaraton terepfutó verseny kiírása letölthető innen.

Előnevezési határidő: november 9. szerda 24:00 óra.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.07
BEK4You futás képei

November 5-én Győr - máskor forgalmas - főútjain futottunk 8,5 km-t a BEK4You Mini Maratonon rendezvény keretein belül. Az eseményen készült fotókat ebbe a galériába gyűjtöttük.

A képek a kisalfold.hu, a gyorplusz.hu oldalakról és Rubint Réka, valamint Schobert Norbi facebook oldaláról származnak. Köszönjük.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.07
A 2011 őszi Püspök erdei futás eredményei

Az október 26-i Püspök erdő futáson a futóklubból többen teljesítették a távot. Az eredménylisták letölthetők innen:

Női eredméynlista (xls)

Férfi eredménylista (xls)

Összesített eredménylista (xls)

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.04
FIGYELEM: A szombati futás helyszíne megváltozott!

A szokásos szombati futásunk kivételesen NEM a Krúdy Gimnázium elől indul, hanem részt veszünk a SafetyDay Mini Maraton elnevezésű rendezvényen. A táv 8,5 km. A tempó kényelmes kocogásnak ígérkezik.
További infó a rendezvényről itt találhatók: http://www.bek4you.com/ vagy http://www.facebook.com/bek4you<-Regisztráció

Találkozó 8:45-kor az ETO Park előtt!

Adjátok tovább!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.03
Vasárnap Tényő!

November 6-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.03
Hétvégi versenylehetőségek

 V. Polythlon Dunaparti Félmaraton
2011. november 6. vasárnap 14:00

Helyszín: Versenyközpont: Budapest XI.ker. Bogdánfy u. 10. (BEAC sporttelep)
További infó: http://polythlon.elte.hu/content/view/515/1/

14. Sri Chinmoy Maraton Győr Futófesztivál

2011. november 6. vasárnap reggel 8 óra

Helyszín: Széchenyi István Egyetem kollégiuma mögött, a játszótérnél.

VERSENYSZÁMOK:
Maraton 42.195 m (6 kör)
Félmaraton 21.097 m (3 kör)
Minimaraton 7.032 m (1 kör)
További infó: http://hu.srichinmoyraces.org/szombathely-maraton-2011

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.03
Megszületett Zsiga Ágnes Anna

2011. október 21-én pénteken a hajnali órákban megszületett Ávár Szilvia és Zsiga Ákos kislánya Zsiga Ágnes Anna, 3320 grammal és 49 cm-el. Anyuka és a baba jól van. Hamarosan találkozhattok velük a „pálya” szélén.

Gratulálunk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.11.02
Safety Day MINI Marathon

Az alábbiakban a BEK4You Team meghívóját olvashatjátok:

A BIZTONSÁGÉRT, az EGÉSZSÉGÉRT és a KÖRNYEZETÉRT! ÉRTED szervezte családi nap jellegű rendezvényét a SHELL, Győr-Moson-Sopron Megyei régiója. Az egész családnak kikapcsolódást ígérő programokon kiemelt szerepet kapott a futás, melyre Önt és a sportágat szerető ismerőseit, barátait SZERETETTEL MEGHÍVJUK!

Regisztráljon a www.BEK4You.com honalapon, vagy a www.facebook.com/BEK4You oldalon és fusson velünk Győr legjelentősebb főútvonalain 8,5 Km-t, vagy amennyit csak kedve tartja.

RAJT az ETO Parktnál 9:30-kor, majd a Mártírok útja, Szent István út, Baross Gábor út, Szigethy Attila út, Ipar út és a CÉL szintén az ETO Park, közben három frissítőponttal. (1-SHELL Tompa utca, 2-SHELL Domb utca, 3-SHELL Szigethy A. út) Regisztráljon és találkozzunk November 5-én szombaton Győrben és fussunk együtt!

Az ETO Parki programjainkon, a forgószínpadi előadásokon túl, a tűzoltáson át, bemutatásra kerül egy baleset szimulációja is. Szó esik a bűnmegelőzésről, a biztonságról, és a gyerekek számára is érdekes programmal mutatkozik be az ÖKOBUSZ és a KRESZ játék. Az odalátogatók ingyenes tüdőszűrésen és vérvizsgálatokon vehetnek részt.

A rendezvényen a szórakoztatás sem marad el. A futókat és a tornázni vágyókat 9:00-kor RUBINT RÉKA és NORBI melegíti be, majd 11:00 órakor fellép az IRIGY HÓNALJMIRIGY és végül 16:00 órai kezdéssel jön CARAMEL.

Részletes információk a www.BEK4You.com honalapon és a www.facebook.com/BEK4You oldalon, ahol számtalan nyeremény is vár!

További információk, programok

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.10.29
Győri FutOltók a Bécs Pozsony Budapest Ultramarathonon

Az alábbiakban Pintér Ferenc beszámolóját olvashatjátok az idei 316,7 km-es Bécs Pozsony Budapest Ultramarathon versenyről.

Győri tűzoltók a kilométerek ellen

2011-ben hetedik alkalommal indult a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton-on a Győri FutOltók 5 fős csapata (Bakó Attila, Hatos Csaba, Reider Imre, Fekete Szabolcs Pintér Ferenc). A várost, és a megyét is, a mi csapatunk képviselte a tandemesekkel.
Idén teljesen új tulajdonosi kör szervezte a versenyt. A szervezők azt ígérték ez nem a régi folytatása, hanem egy új kezdete, és ez így is volt.
A verseny célja, hogy erősítse a nemzetközi, ezen belül a három Európai Uniós tagország kapcsolatát
A verseny távja, amely összeköti a három fővárost 320 km volt.
A komoly erőt és kitartást igénylő verseny október 19-23.-ig tartott.
A verseny a Bécsi Práterben lévő legendás Ernst-Happel Stadionból indult, a cél pedig Budapesten a Naphegy téri Sportcentrumban volt.
A versenyt kihívásnak tekintettük, fő célkitűzésünk a táv sérülésmentes teljesítése volt. Országos szinten a tűzoltók közül csak a mi csapatunk vett részt a versenyen. Csapatok közül abszolút versenyben az előkelő 11. helyen értünk célba.
Már a vasárnapi célba érkezés után mindannyian elhatároztuk, hogy jövőre újra elindulunk a versenyen, mivel egy életre szóló élményt jelentett számunkra.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak a segítséget, hogy lehetővé tették számunkra az eredményes szereplést.

Pintér Ferenc tűzoltó alezredes csapatvezető

Összes fotó

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.10.28
Győri Spuri futóbolt ünnepi nyitvatartása

Október 29. szombat 10:30-13:00
Október 30. vasárnap zárva
Október 31. hétfő zárva
November 1. kedd zárva
November 5. szombat 10:30-13:00
November 6. vasárnap zárva

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.10.26
Vasárnap Tényő!

Október 29-én 30-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

Vajon többen leszünk mint múlt vasárnap?

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.10.24
FIGYELEM: A szerdai futásokkal átállunk a 17 órai kezdésre!

A 2011. október 26-tól a szerdai közös futások 17:00-kor kezdődnek! A szombati futás időpontja változatlan.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.10.20
Vasárnap: Tényő!

Hosszú szünet után Október 23-án vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. Találkozó 10 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.10.13
FIGYELEM: A következő szerdán IS korábban kezdünk!

A 2011. október 19. szerdai közös futás is fél órával korábban, 17:30-kor kezdődik! A szombati futás időpontja változatlan.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.10.13
Győri Spuri futóbolt zárva

A győri Spuri futóbolt október 15-én szombaton zárva lesz.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.10.05
FIGYELEM: Szerdán korábban kezdünk!

A 2011. október 12. szerdai közös futás kivételesen fél órával korábban, 17:30-kor kezdődik! A szombati futás időpontja változatlan.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.10.03
Spar Maraton

Az idei Spar Budapest Maraton indulóit kemény próba elé állította a szokatlanul meleg októberi időjárás. Szerencsére futóink felkészültek voltak és szép eredményekkel zártuk a versenyt. A hét első maratonosunk kiválóan helytállt. Jó volt közben látni egymást, jólestek a biztató szavak, jó volt célba érkezni. A legjobb mégis az volt, amikor a verseny után a városligeti fák árnyékában leheveredtünk és a versenyen megélt érzéseinket megbeszéltük, a befutó érmeinkkel a nyakunkban a nap élményeit elemezgettük. Ebből lehet tovább építkezni, a hibákból tanulni, a jó dolgoket elraktározni.

A versenyen rekordszámú 16 350 futó teljesítette a különböző távokat. 2 990 egyéni célbaérkezője volt a maratoni távnak, amely egyben országos bajnokság is volt. A nők mezőnyében Földingné Nagy Judit győzött, egyben az országos bajnoki címet is megszerezte. A hetedik Budapest Maraton győzelmét ünnepelhette, a 84. maratonját teljesítette. A futóklubból Wágenhoffer Ádám érte el a legjobb első maratonos eredményt 3:02:35 idővel.

Mindenkinek gratulálunk! Szép teljesítmény volt!

Maraton

Helyezés
Rajtszám
Név
Város
Nettó idő
1.
102
Földingné Nagy Judit Győrújbarát
2:54:45
58.
3421
Wágenhoffer Ádám Győr
3:02:35
7.
3406
Gulyás Krisztina Győr
3:14:12
152.
3079
Kollár Barna Győr
3:16:12
310.
3015
Gergye Szabolcs Balatonlelle
3:29:24
315.
3494
Érsek Bertalan Győr
3:29:35
390.
2222
Les Zoltán Győr
3:34:17
428.
3342
Hatos Csaba Győr
3:36:45
496.
2876
Szabó István Győr
3:40:47
497.
2875
Kertész Ervin Ásványráró
3:40:48
560.
3344
Pintér Ferenc Győr
3:43:58
51.
71
Kissné Pécsi Rita Győr
3:47:07
685.
3016
Döbrösi Balázs Győr
3:50:09
702.
3405
Stojcsics Balázs Kálmán Körmend
3:51:07
877.
3078
Bartos János Győr
3:58:03
131.
1541
Csákány Krisztina Győrújbarát
4:02:11
1232.
3343
Bakó Attila Kunsziget
4:13:19
460.
3013
Horváth Lisa Győrújbarát
5:04:32
2259.
1693
Bödi Sándor Királyszentistván
5:15:48
528.
1694
Fügi Andrea Győr
5:28:18

30 km

Helyezés
Rajtszám
Név
Város
Nettó idő
58.
6004
Zakariás Géza dr. Győr
2:37:39
87.
6269
Tóth Gábor Ikrény
2:44:29
360.
6290
Szabados Tamás Győr
3:53:08

Staféta

Helyezés
Rajtszám
 Csapat Csapattagok
Nettó idő
20.
225
A Célban Megdumáljuk Leszkovich Eszter, Bíró Károly, Borbély Tamás
3:29:16
31.
226
Gyalogkakukk És A Prérifarkasok Hosszu-Baranyi Ildikó, Hosszu Róbert, Bene Attila
3:33:02

A fotók feltöltése folyamatban... A már felkerült képek megtekinthetők és letölthetők a galériában.

Ha fotóztál a versenyen, a képeket elküldheted a honlap[kukac]futobaratok[pont]hu címre. Köszönjük!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.09.29
XXI. Büchl Hungária Szenior Triatlon

Október 9-én lesz a XXI. Büchl Hungária Szenior Triatlon Győrött. A szervezők szeretettel várják a 30 év feltti hölgyeket és a 40 év feletti urakat.

A versenyről bővebb információ a Magyar Triatlon Szövetség oldalon olvasható. A versenykírás pedig letölthető innen.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.09.29
Beszámoló a Sokorói hegyifutásról

Az alábbiakban Cseszregi Magdi beszámolóját olvashatjátok a 2011. szeptember 25-én megrendezett 17. Sokorói hegyifutásról.

A gyerekek 2 km-es, a felnőttek 6 és 16 km-es táv közül választhattak. A nordic walkingosok is legyalogolták a 6 km-t.

Családias hangulat, kupák, érmek, zsíros kenyér- lila hagymával és jó sok kisorsolandó nyeremény várta a lelkes résztvevőket!

Molnárné Edit, Kolláth Gábor tanár úr, és segítőik, szép számban, gondoskodtak a verseny problémamentes lebonyolításáról.

Bemutatkoztak a Zumba művelői is kedvcsinálóként, remek hangulatot, s kedvet teremtve a csatlakozáshoz! Páran kipróbálták ezt a mozgásfajtát is.

Győrben és környékén egyre többen kezdenek el sportolni, kortól függetlenül, a futás szerelmesei pedig örömmel vesznek részt egyre nagyobb létszámban ezeken a kellemes hangulatú futóversenyeken.

Az eseményen készült fotók megtekinthetők a Kisalföld galériájában. A teljes eredménylista pedig Excel formátumban innen letölthető.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.09.27
Spar Maratonra utazás

A hétvégi maratonra utazók jelezzék a szerdai futásig, ha van üres hely a kocsijukban ill. ha nincs kivel felmenni.

Szervezzük össze az utazást.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.09.27
Maracalvárosi bio kör átadás

Csütörtökön délelőtt 11 órakor lesz a felújított Marcalvárosi Kiserdei bio kör ünnepélyes átadása. Jelen lesznek a város részéről, a környékbeli oktatási intézményekből és várnak bennünket is a futóklub részéről a szalagátvágás után egy laza körre. Akinek lehetősége van ebben az időpontban ott lenni, találkozunk 11 óra előtt pár perccel a bio-körnél.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.09.27
Rókaűzők nevezés

Még mindig szervezzük a csapatot a Rókaűzőkre. A verseny október 8-án lesz. A csapatnak 12 főből kell állni, ebből 4 lány. Az útvonal: Kaposvár- Pécs.
Aki szeretne csatlakozni még a héten jelezze, pénteken jár le a nevezési határidő.

További infók: www.rokauzok.hu

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.09.21
Hétvégi futások, versenyek

A hétvégén több verseny is lesz Győrben:

Szeptember 24-én szombaton 10 órakor Arrabona Run futófesztivál lesz az Őszi Sport- és Egészségnap keretein belül. A táv 3,6 km. A rajt a Barátság Sportparknál lesz. További információk itt.

25-én vasárnap Tényőn Sokorói hegyifutás. A távok 2, 6 vagy 16 km a Tényő és Sokorópátka közti erdei (aszfaltos) úton. A versenyről bővebb információ itt olvasható.

Szombaton lesz közös futás 9 órakor a szokott helyen. Találkozó a Krúdy Gimnázium előtt.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.09.16
Félmaraton és maraton közvetítések a TV-ben

Szeptember 18-án vasárnap az Eurosport 2-n a Great North Run élő közvetítése lesz 11 és 13 óra között.
Szeptember 25-én vasárnap pedig a Berlin Marathont közvetíti az Eurosport 845 és 1130 között.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.09.15
Győri Spuri futóbolt zárva

A győri Spuri futóbolt szeptember 16-17 péntek, szombat zárva tart!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.09.10
Jungfrau Maraton

Judit (rész)eredményei a Jungfrau Maratonon:

Lauterbrunnen: 810m, 1:27.40,7 (abs: 4. hely)
Wengen: 1284m, 2:20.41,8 (abs: 4. hely, kat: 2. hely) A 3. helyen álló 5 percre, az 5. 1 percre van tőle.
Wixi: 1825m, 3:12.21,0 (abs: 4. hely, kat: 2. hely) A 3. helyen álló 9 percre, az 5. nő pedig már másfél percre van tőle.
Cél: 2100m, 3:49.39,5 (abs: 6. hely, kat: 2 hely) GRATULÁLUNK!!!

Az első 10 női idő a célban:

 1. Camboulives Aline  1973 FRA FR-St Jorioz 3:29.55,8 ----- (137) Diplom F20 1. 4.58
 2. Gassmann Bahr Daniela  1964 SUI Siebnen 3:34.48,8 4.53,0 (105) Diplom F45 1. 5.05
 3. Nunige Jasmin  1973 SUI Davos Platz 3:35.50,3 5.54,5 (102) Diplom F20 2. 5.06
 4. Zeller Corinne  1968 SUI Weissenburg 3:47.17,9 17.22,1 (136) Diplom F40 1. 5.23
 5. Haldimann-Riedo Angela  1982 SUI Niederuzwil 3:47.48,0 17.52,2 (109) Diplom F20 3. 5.23
 6. Földingné Nagy Judit  1965 HUN HU-Györujbarat 3:49.39,5 19.43,7 (106) Diplom F45 2. 5.26
 7. Jaun Karin  1969 SUI Därligen 3:51.30,7 21.34,9 (112) Diplom F40 2. 5.29
 8. Meneghin-Pliska Maja  1978 SUI Vermes 3:55.56,8 26.01,0 (107) Diplom F20 4. 5.35
 9. Kimmel Megan  1980 USA US-Silverton 3:57.49,0 27.53,2 (111) Diplom F20 5. 5.38
 10. Huser Andrea  1973 SUI Tschingel ob Gunten 3:57.49,8 27.54,0 (110) Diplom F20 6. 5.38

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.09.05
Győri Spuri futóbolt zárva

A győri Spuri futóbolt szeptember 8-9-10 csütörtök, péntek, szombat zárva.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.09.05
Nike félmaraton

Nyári melegben, 30C° -ban futotta a 26. Nike Budapest Félmaratont a rekordszámú részvevő. A félmaratonon 6187 egyéni , 505 páros és 257 trio célba érkező teljesítette a távot.

A verseny egyben országos bajnokság is volt. A férfiaknál a veszprémi Kovács Tamás a hölgyeknél a szombathelyi Kálovics Anikó győzött. A nők mezőnyében az első öt befutó hölgy az előző olimpiák valamelyikének részvevője volt.

A futóklubunkból 30 egyéni befutónk volt. Ottó az idei évben ismét iramfutóként szerepelt. Most az 1óra 30-as futóknak diktálta az iramot, sikerrel. Gratulálunk mindenkinek a célba érkezéshez! Jöhet a következő nagy kihívás a maraton. Sérülésmentes felkészülést mindenkinek.

Helyezés
Rajtszám
Név
Város
10 km
Nettó idő
5.
103
Földingné Nagy Judit Győrújbarát
0:37:16
1:20:31
97.
5430
Kollár Barna Győr
0:39:42
1:24:20
99.
5434
Wágenhoffer Ádám Győr
0:39:10
1:24:34
178.
5951
Földing Ottó Győrújbarát
0:41:52
1:29:13
18.
5813
Gulyás Krisztina Győr
0:42:13
1:29:30
194.
5801
Gergye Szabolcs Balatonlelle
0:41:58
1:29:43
203.
2448
Szabó István Győr
0:42:00
1:30:08
208.
5436
Bíró Károly Róbert Győr
0:41:20
1:30:29
258.
5424
Hatos Csaba Győr
0:43:22
1:32:36
28.
149
Tóth Melinda Győr
0:42:06
1:32:47
315.
5958
Víg Zoltán Győrújbarát
0:44:43
1:34:10
348.
4729
Kertész Ervin Ásványráró
0:42:52
1:34:51
422.
5427
Kovács Péter Győr
0:44:12
1:36:35
661.
5429
Bartos János Győr
0:47:53
1:41:29
730.
4728
Gergely Szabolcs Debrecen
0:49:13
1:42:31
76.
5438
Kissné Pécsi Rita Győr
0:47:42
1:43:22
83.
5529
Földing Réka Győrújbarát
0:47:01
1:43:51
842.
5423
Erdélyi Attila Csorna
0:48:01
1:43:51
867.
5440
Reider Imre Győr
0:46:48
1:44:05
870.
5422
Döbrösi Balázs Győr
0:48:07
1:44:06
888.
5426
Pintér Ferenc Győr
0:49:33
1:44:20
1004.
2197
Stojcsics Balázs Kálmán Körmend
0:49:16
1:45:35
1236.
3577
Molnár Csaba Győr
0:49:45
1:48:13
1346.
5425
Bakó Attila Kunsziget
0:50:52
1:49:37
205.
1378
Csákány Krisztina Győrújbarát
0:50:48
1:52:10
1660.
3155
Vass Sándor Győr
0:50:08
1:53:09
2082.
1276
Pozsgai Péter Pál Győr
0:54:12
1:57:25
2268.
1275
Bódis Ervin Győrújbarát
0:53:47
1:59:12
2553.
5431
Takács Péter Győr
0:59:08
2:02:20
2584.
8500
Vojta László Győr
0:54:56
2:02:47
2674.
5428
Takács Péter Győr
0:55:30
2:03:56
3004.
1171
Márk Zoltán Győr
0:53:19
2:08:15
866.
1170
Metzler Vivien Szomód
1:03:24
2:13:14
1488.
5433
Farkas Adrienn Nyalka
1:05:19
2:31:23
1562.
1172
Szabó Melinda Komárom
1:10:30
2:35:12

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.08.10
Ironman

A nagyatádi eXtreMan Ironman OB-n a győri és futóklubos kötődésű versenyzők kitettek magukért. Többen első alkalommal teljesítették a 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és maraton (42km) futásból álló távot. 

Gratulálunk mindenkinek, szép volt!

Helyezés
Rajtszám
Név
Klub
Cél
Diff.
1.
1
Major József
Széchenyi ESE
8:29:44
-
12.
16
Kiss Attila
SZESE
9:30:38
1:00:55
61.
56
Zakariás Géza dr.
Széchenyi ESE
10:46:15
2:16:31
64.
87
Rákóczy Zoltán
Széchenyi ESE
10:49:35
2:19:52
70.
113
Kelemen Attila
SZESE
10:56:47
2:27:03
72.
103
Takács Dávid
Szekszárd-Győr
10:58:20
2:28:37
156.
156
Gyurisits Zorán
SZESE
12:06:03
3:36:20
170.
331
Stojcsics Balázs Kálmán
SZESE
12:18:19
3:48:35
262.
374
Sárközi Dávid
Székesfehérvár
13:10:11
4:40:28
265.
410
Dohovics László
SZESE
13:12:59
4:43:16
368.
380
Teiszler Zoltán
SZESE
14:27:56
5:58:13
376.
351
Varga József
Széchenyi ESE
14:43:19
6:13:35
399.
390
Fóris Gergely
Széchenyi ESE
15:41:20
7:11:37

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.08.09
Tatai Minimaraton eredményeink

Férfiak:

Helyezés
Név
Szül. idő
2 km
Nettó idő
17.
Wágenhoffer Ádám
1990
8:07
52:38
21.
Takács László
1970
8:08
54:01
35.
Földing Ottó
1962
8:17
54:28
50.
Bíró Károly Róbert
1990
8:34
56:16
55.
Búza László
1963
8:37
56:29
56.
Zakar Gergely
1978
8:28
56:37
63.
Alasztics Gyula
1950
8:48
57:16
74.
Boros Miklós
1968
8:39
58:38
75.
Víg Zoltán
1959
8:20
58:55
85.
Iványi Botond
1975
9:37
1:00:02
257.
Kovács Tibor
1957
11:07
1:10:06
265.
Karsai Péter
1992
11:13
1:10:40
345.
Strohmayer Kálmán
1985
11:40
1:15:03
423.
Magyar Ákos Csanád
1977
11:05
1:20:16

Nők:

Helyezés
Név
Szül. idő
2 km
Nettó idő
1.
Földingné Nagy Judit
1965
7:56
51:48
4.
Tóth Melinda
1989
8:45
56:58
23.
Földing Réka
1986
10:30
1:07:10
62.
Kamocsai Renáta
1978
12:38
1:15:55

Az eseményen készült képek megtekinthetők a gelériában.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.08.04
Szombati futások

Szombaton délután 4 órakor Tati Minimaraton lesz. Ott futunk. Reggel nem lesz közös futás.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.08.02
Újabb futótörténet

Újabb történettel gazdagodott a futótörténeteket gyűjtő oldalunk. Ezúttal Stojcsics Balázs Kálmán írását olvashatjátok.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.28
Vasárnapi Tényő

Július 31-én vasárnapra ismét hosszú futást terveztünk Tényőre, különböző iramokban. A táv kb. 20-25 km. Találkozó és indulás 9:30-kor 10 órakor a templommal szemben lévő parkolóból.

A kezdés időpontja még 9 és 10 óra között változhat! Nézz vissza még szombaton a pontos kezdésért. Ez már a végeleges időpont!

Mindenkit szeretettel várunk.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.27
Győr-Lipót képek

Elkezdtük a vasárnapi II. Győr-Lipót verseny fotóinak feltöltését. Elsőnek Flickr-re Google-re töltöttük fel, hogy egy-egy képet egyenként is le lehessen tölteni, de majd felkerülnek ide is galériába és egyben is letölthetők lesznek.

http://www.flickr.com/photos/65606733@N02/sets/72157627275386540/ 

A képeket a Flikr 200 db-os limitje miatt áthelyeztük Google albumba. Az album itt érhető el: 
 
A képek feltöltése folyamatos. Kis türelmet kérünk. Ha kerültek fel új képek azt itt jelezzük.

UPDATE 2011.07.27: A képek felkerültek a saját galériánkba is és mostantól egyenként is letölthetők eredeti méretben a [kép letöltése] linkre jobb egérgombbal kattintva a mentés máskéntet választva.

A www.sportido.hu oldalról se felejtsék el letölteni a befutó-célfotóval ellátott oklevelet és a befutó képet (klikk a képre, majd jobb klikk).

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.26
Győr-Lipót beszámoló

A 2. Győr-Lipót versenyünk ideális futóidőben, részvételi csúccsal, férfi pályacsúccsal zárult.

Délelőtt még kellemes napos időben rajtolt a mezőny a Széchenyi Egyetemtől. A megyebelieken kívül érkeztek részvevők többek között Debrecen, Miskolc, Pécs, Tata, Budapest és környékéről. Először a kerékpárosok, pár perc múlva a futók indultak és lepték el a szigetközi kerékpárutat. A településeken áthaladva frissítőt és biztató szavakat is kaptak.  A Lipóti Élményfürdő területére a tavalyi győzelmét megismételve Soltész Roland a Vasas kiválósága érkezett első futóként. Az időeredménye új pályacsúcs 1:29:56. A női győztes a pécsi Bátai Réka lett. Sorra érkeztek az egyéni és a 3 fős csapatok befutói. Jó volt látni a sok fáradt, de elégedett futót. A futóklubunk tagjai közül 32-en egyéniben és 8-an különböző csapatok színeiben értek célba. A budapesti Nike futóklub, MAC 5 csapattal, a szombathelyiek 2 csapattal, a győri katonák 3 csapattal, a győri tűzoltóság, baráti és céges társaságok teljesítették a majd 27 km-es távot. Az egyéni versenyben 118 fő valamint 31 csapat futott be a lipóti célba. Közel 30 kerékpáros és tandemkerékpáros egység teljesítette túra jelleggel a távot. 

Az eredményhirdetésen díjaztuk az abszolút első három férfi, női befutót, a csapatokat, a korosztályokat, legjobb céges csapatot. Az idei évben találtak először gazdára Alasztics Gyula futótársunk által készített, a legjobb férfi és női győri Nike futóklubos futónknak felajánlott, férfi és női futót ábrázoló faszobrai. A vándordíjak idei tulajdonosai Zatykó Miki és Gulyás Kriszti lettek.

Az egyre hűvösödő idő ellenére mindenki kihasználta a gyönyörű fürdő adta lehetőségeket, megmártózott a kellemes termál és élménymedencékben. A finom gulyásleves és a friss pogácsák igazán jólestek a megfáradt részvevőknek.

Köszönjük mindenkinek, aki elfogadta az invitálásunkat és velünk hajtott, futott Győrből Lipótra. Jövőre is várunk benneteket!

Köszönet a támogatóinknak: a Lipóti Termál és Élményfürdőnek a gyönyörű helyszínt, a Lipóti Pékségnek a pogácsát és a díjazottak friss 3 kg-os parasztkenyereit, az Orhidea Hotel csomagszállító autóját. Széchenyi Egyetem Sportegyesületnek a rajthelyszínt. 
Frissítés: Coca-Cola, Chio, Vig Zoltán (banán) Papír Kontúr
Köszönet a szigetközi településeknek Győrújfalu, Győrzámoly, Győrladamér, Dunaszeg, Ásványráró, Hédervár önkénteseinek és polgárőreinek a frissítőállomásokért.
Díjazás: Nike Magyarország, AMC (Katona István), Papír Kontúr, Hóka Miklós, RP, Kiss Mirella (masszőr), Néma Veronika (kettlebell), Farkas Péter   
Szórólap, weboldal: GYŐR.NET
Felvezetés: Fapuma Kerékpár
Fotó: Mazsaroff Stúdió
Média támogató: Kisalföld, Oxigén Média

Támogatóink: 
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Austrotherm
Falu-TV Kft
Eurokardan
Talent-Plan Kft

Köszönet az önkéntes barátoknak, családtagoknak, futóklub tagoknak a sikeres lebonyolításért. 

Az esemény hangja Péter Attila volt. Időmérés: Agni-Timing. Buszok: Tempolux. Tandemek: Tandem Egyesület Győr 

Cikk a versenyről a Kisalföld Online-ban: www.kisalfold.hu
Oxygen Media videós összefoglalója a versenyről: o2gyor.hu
Eredmények: www.sportido.hu

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.26
Velociped bemutató

Sokszínű programra várják az érdeklődőket 2011. július 30-án. Lesz velociped bemutató (próba!), torna gyógytornász segítségével, reform ételek elfogyasztása, azok elkészítésének, élettani hatásának ismertetése.

Helyszín: Apor-iskola udvara és a Holt-Marcal part, Győr
Időpont: 2011. július 30. 10:00 - 14:00 óra
Találkozó: a főbejárat előtt
Hozni: polifoamot vagy plédet a tornához, merészséget a velocipédhez, vágyat az egészséges táplálkozáshoz

Időrend:
 10:00 - 10:45 átmozgató torna
 10:45 - 12:00 velociped bemutató, próba (Franyó Kálmán Sziszke, KÖSZÖNJÜK!)
 12:00 - 14:00 reform ételek bemutatása és kóstolása

Kapcsolat: Némethné Horváth Szilvia gyógytornász +36-20 513 1941

Kérjük, hogy a részvételi szándékotokat legkésőbb szerda reggelig jelezzétek! 

Köszönettel: a Szervezők

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.26
3. Pedró Pékség futóverseny

Hamarosan újabb erőpróba vár ránk. Sokorópátkán augusztus 13-án a falunap keretében lesz a Pedró Pékség futónapja.

A táv 4 vagy 8 km. Rajt 17:00-kor. Nike futóklub kártyások ajándék Mátyás Király kenyeret kapnak.
Nevezési lehetőség a helyszínen (1 000 Ft), vagy a Pedró Pékségekben augusztus 10-ig (800 Ft).

Ami biztosan a tiéd lesz:
- egy jó mozgás
- egy tál étel
- egy ital
- egy ajándék póló

A szurkolótábor tagjaként is mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

További információk a bal oldali szórólapon.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.24
Győr-Lipót eredmények

A II. Győr-Lipót verseny eredményi itt találhatók: http://www.sportido.hu/timing/result.nsf/Race.xsp?clientid=36&raceid=105

Hamarosan jönnek a képek, beszámolók...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.23
Győr-Lipót helyszíni nevezés és versenyközpont

Ha lemaradtál az előnevezésről, a helyszínen még nevezhetsz 7:30 - 9:30-ig! Érkezz időben, hogy legyen elegendő időd még bemelegíteni és ráhangolódni a versenyre.

A versenyközpontot itt találod: [térkép] GPS: N 47° 41.650; E 17° 37.517

Jó futást vagy tekerést minden indulónak!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.22
Fürdőbelépés a Győr-Lipót versenyen

A Lipóti Termál- és Élményfürdő területére a rajtszámmal érkező futók és kerékpárosok a hátsó kapun át jutnak a célig. A rajtszám jogosít az ingyenes fürdőhasználatra.

Kísérők 1 100 Ft-os, kedvezményes kísérőjeggyel léphetnek be a fürdőbe, melyet a fürdő főbejáratánál tudnak megváltani. A kísérőjegy megvásárlásra jogosító igazolást a rajtszámátvételkor kell kérni. Versenyzőnként egy kísérőjegy igényelhető.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.20
Győr-Lipót előnevezési határidők

Az interneten már csak 21-ig, személyesen a győri Spuri futóboltban pedig 22-ig lehet kedvezményesen előnevezni a versenyre. Ne maradj le róla!
 
A nevezési díj az alábbiakat tartalmazza:
 
- részvételt a versenyen
- az esemény egyedi pólóját
- chipes nettó időmérést
- frissítést a településeken és a célban
- csomagok és váltók szállítását
- belépést a Lipóti Élményfürdőbe
- ebédet a fürdőben
- visszautazási lehetőséget Győrbe 15 és 17 órakor

További információk a versenykiírásban, a szórólapon és a korábbi hírekben...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.19
Győr-Lipót hasznos információk

A hétvégi versenyen chipes időmérés lesz a futóknak, az 1 000 Ft chipletétet a célban, a leadott chip ellenében kapjátok vissza.

A csomagok kiszállításáról gondoskodunk. A rajt előtt keressétek a Lipóti Pékség autóját.
A váltóhelyekre buszok szállítják ki a futókat. Megvárják a váltótagok beérkezését, utána indulnak a célba. Célszerű az első váltóhelyre menőknek a 2. buszra feltenni száraz ruha csomagot, hogy a váltás után egyből át lehessen öltözni. A másik buszon fennhagyott ruhát a célba beérkező buszokról a csomagmegőrző kisbuszokra tesszük át, ott keressétek.

A fürdő területére a rajtszámmal érkező futók és kerékpárosok a hátsó kapun át jutnak a célig. A rajtszám jogosít a fürdőhasználatra és az ebédre is. Vigyázzatok rá! A kísérők csak a főbejáraton mehetnek be a fürdőbe. Reggel a rajtszámfelvételnél kérjétek a kupont, amivel megvásárolhatják Lipóton a pénztárban a kedvezményes kísérő jegyet.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.19
Vándordíj a legjobb győri Nike futóklubos futóknak a Győr-Lipóton

Alasztics Gyula futótársunk, faragott két futószobrot, melyeket a Győr-Lipót versenyen, az egyéni 27 km-es számában elsőként célba érkező győri Nike Futóklubos férfi és női futónak ajánlott fel. Ez egy vándordíj, melyet a nyertes egy évig birtokolhat, tehát minden évben meg kell küzdeni érte. A díjak eszmei értéke 25 000-25 000 forint. További képek a díjról...

A mindenkori győztesek neve és az év a szobor talapzatára lesz írva, vésve.

Köszönjük a díjat. Biztosan örömet fog okozni a nyerteseknek.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.17
Győr-Lipót információk

Vasárnap a versenyre időben érkezzetek. Parkolási lehetőség az egyetem körüli parkolókban lesz. A Kiscsarnokban várjuk a futókat a versenyirodával. A Nike cipőteszt is idelátogat, lehetőség lesz tesztcipőben teljesíteni a távot.

A futóverseny kísérőeseménye a tandemkerékpárosok és kerékpárosok túrája. 3/4 10 kor rajtolnak el, hogy a bicikliúton kényelmesen haladjanak a futók előtt. Még lehet jelentkezni a tandemek kipróbálására. A tandemesekhez csatlakozni lehet saját kerékpárokkal. A nevezési díj 2 000 Ft, amiért rajtszámot és pólót kapnak a jelentkezők. Ugyanazon az útvonalon haladnak, mint a futók és a célba a Lipóti Élményfürdő területére gördülnek be.  Fürdési lehetőség,  frissitők és  finom falatok várják a bringásokat is. Aki úgy gondolja, hogy a futó társát elkísérné, inkább így tegye, ne a keskeny kerékpárúton a futómezőny mellett. A bringák visszaszállításáról ill. a visszatekerésről mindenki maga gondoskodjon.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.17
Nike LunarEclipse+ akció!

A 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton alkalmából a Spuri Futóbolt és a Nike közös akciót hirdet: ha benevezel az esemény bármely távjára, 26 %-os kedvezménnyel, 37 990 forint helyett 27 990 forintért vásárolhatsz meg egyes Nike LunarEclipse+ cipőket!

Az akció 2011. július 18-tól szeptember 4-ig tart, a félmaraton, a félmaraton párban és a Nike Ligetkör nevezői is részt vehetnek benne.
A kedvezmény a budapesti és győri Spuri Futóboltban is érvényes! A kedvezmény más kedvezményekkel nem vonható össze.

Hogy minél gyorsabban juthass a kedvezményes cipőhöz, kérjük, hogy a visszaigazolódat (rajtszámos visszaigazoló a személyes nevezésről vagy visszaigazoló levél az online nevezésről) hozd magaddal!

Gyere el bármelyik boltunkba, próbáld fel a cipőt és fuss ebben a szeptemberi eseményen!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.14
Vasárnap Tényő!

Július 17-én vasárnap ismét közös futás Tényőn. Táv: 20-30 km. A kezdést kicsit előbbre hoztuk a szokásosnál: találkozó 9 órakor a templommal szembeni parkolóban.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.12
Másfél hét múlva Győr-Lipót!

Még másfél hét van hátra az idei Győr-Lipót versenyig. Az időjárás egyelőre futáshoz és strandoláshoz is ideálisnak ígérkezik. Július 22-ig van lehetőség előnevezésre, a www.nevezes.hu oldalon. A versennyel kapcsolatos minden információ megtalálható a versenykírásban.

...gyere és fuss el velünk Lipótra, egy kellemes fürdőzésre! ;)

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.07.12
E.ON Délibáb Félmaraton 2011

Hőmérsékleti rekordok dőltek meg a Hortobágyon július 9-én az E.ON Délibáb Sportfesztivál helyszínén, ahol a leghosszabb futótávon, a félmaratonon indultunk. A hőmérséklet a rajt előtti fél órában elérte a 38 fokot árnéykban, így igazán embert próbáló feladat volt a 3 kör teljesítése a Hortobágyi Nemzeti Park területén. A táj szép volt, de a pálya nehéz. Ezen a napon csak a táv teljesítése lehetett a cél, jó időeredmény elérésére a körülmények miatt nem volt esély. Hatalmas teljesítmény volt akár csak gyalogolva is beérkezni a célba. Több százan nem vágtak neki már a 2. vagy a 3. körnek, de a körülmények miatt itt nem szégyen, hanem adott esetben bölcs döntés a kiállás.

Minden indulónak és célba érkezőnek gratulálunk! Jövőre is megyünk.

Eredményeink

Nem. helyezés
Név
Szül. idő
Nettó idő
7.
Szabó István
1977
1:32:03
4.
Gulyás Krisztina
1973
1:44:46
29.
Hatos Csaba
1978
1:47:37
39.
Pintér Ferenc
1963
1:51:50
53.
Kertész Ervin
1970
1:55:25
125.
Bakó Attila
1971
2:08:05
-
Csákány Krisztina
1971
több mint 2 kör
-
Bódis Ervin
1971
több mint 2 kör

A teljes eredménylista megtekinthető itt: http://www.futanet.hu/versenyeredmeny.php?versenyeredmeny%5Bmethod%5D=keres

Az eseményen készült képeket folyamatosan töltjük fel a galériába.

A képek egy része a BSI oldaláról és Regősné Kiss Edit Facebook albumából származnak. Köszönjük!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.06.27
UltraBalaton 2011

Véletlenül töröltem...

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.06.22
Szombati közös futás és üzlet nyitva tartás

Június 25-én szombaton a csapat nagy része az Ultrabalatonon fut, ezért a szokásos közös futás elmarad, de aki tehet fusson csak.

Ezen a napon a győri Spuri futóbolt is zárva lesz!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.06.16
Vasárnap Tényő!

Június 19-én vasárnap ismét közös futás lesz Tényőn. A táv kb. 20-25 km, de lehet kevesebbet is futni, előbb visszafordulni, stb… Találkozó és indulás kb. 10 órakor a templommal szemben lévő parkolóból.

Mindenkit szeretettel várunk.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.06.12
Tényői hosszú futás

Részvételi csúccsal zártuk a vasárnapi tényői hosszú futásunkat. A hangulat most is remek volt. A fotókon látottak ellenére futottunk is: 20-24 km-t, különböző iramokban. A képek egyébként megtekinthetők a galériában, vagy egyben letölthetők innen.

A következő tényői futás időpontjáért figyeljétek az oldalt! Legyünk legközelebb még többen!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.06.08
Hétvégi hosszú futás Tényőn

Június 12-én vasárnapra ismét hosszú futást terveztünk Tényőre, különböző iramokban. A táv kb. 20-25 km, de lehet kevesebbet is futni. Találkozó és indulás 10 órakor a templommal szemben lévő parkolóból.

Mindenkit szeretettel várunk.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.06.06
Futócipő beszámítás a Spuri Futóboltban június 30-ig!

Nem tudsz mit kezdeni az elhasznált futócipőddel vagy sportcipőddel? Ne dobd ki, ne tartogasd, hozd be a Spuri Futóboltba!
 
Hozd be használt futócipődet vagy sportcipődet a Spuri Futóboltba és mi 3 000 Ft értékben beszámítjuk egy új cipő vásárlása esetén.

További információk és feltételek a Spuri Futóbolt menüpont alatt.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.06.06
Keszthelyi Kilométerek 2011

Június 5-én vasárnap, a Keszthelyi Kilométerek félmaratoni és maratoni távján is képviseltettük futóklubunkat:

Félmaratoni eredmények

Helyezés
Név Rajtszám
Nettó idő
33. Wágenhoffer Ádám
F358 1:35:28
99. Bakó Attila
F104 1:47:11
142.
Judák Ambrus
F324
1:52:31
251.
Csiti Dániel
F359 2:02:59

Maratoni eredmények

Helyezés
Név Rajtszám
Nettó idő
27. Pintér Ferenc
M045 3:47:15

Gratulálunk az eredményekhez és a teljesítéshez!

A teljes eredménylista megtekinthető a verseny weboldalán.

A versenyen készült készült képek megtekinthetők a galériában.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.06.06
10. Decathlon-Büchl Félmaraton

Június 5-én, kánikulai melegben zajlott a 10. Decathlon-Büchl Félmaraton a győri ipari parkban, ahol a korábbi hetek versenyeihez hasonlóan szép számban jelentünk meg. 4 km-en, félmaratoni távon - egyéniben és váltóban is - szép eredményeket értünk el:

21 km egyéni

Absz.
helyezés
Kor.
helyezés
Név
Szül. idő
Korcsoport
Nettó idő
1.
1.
Görözdi Máté
1983
F1
83:15
2.
2.
Szabó István
1977
F1
85:14
3.
1.
Földing Ottó
1962
F2
87:43
4.
1.
Földingné Nagy Judit
1965
N2
87:43
5.
3.
Érsek Bertalan
1975
F1
89:32
12.
1.
Gulyás Krisztina
1973
N1
92:40
15.
5.
Alasztics Gyula
1950
F2
94:56
18.
9.
Bíró Károly Róbert
1990
F1
95:08
22.
7.
Víg Zoltán
1959
F2
99:31
34.
9.
Vitéz Péter
1970
F2
108:26
35.
10.
Molnár Csaba
1963
F2
108:48
39.
12.
Vojta László
1969
F2
112:22
24.
13.
Rokob József
1978
F1
104:34
49.
25.
Kerékgyártó Dávid Dr.
1977
F1
116:10
31.
5.
Sőregi Ágnes
1977
N1
107:41
45.
7.
Csákány Krisztina
1971
N1
114:18

21 km váltó (3x7 km)

Absz.
helyezés
Csapat Tagok
1. kör
2. kör
3. kör
Nettó idő
2.
Földönfutók
Dr. Takács Dávid (1. kör), Kurucz Attila (2. kör), Dr. Farkas Péter (3. kör)
26:40
30:25
28:50
85:55
4.
Futóbarátok
Földing Réka (3. kör), Szabó István (1. kör), Döbrösi Balázs (2. kör)
27:40
30:38
32:03
90:21
15.
P.Zs.A.
Takács Péter, Demeter Zsolt, Németh András
39:50
37:59
34:19
112:08
21.
Posseidon búvárbolt
Bódis Ervin (1. kör), Fekete Attila (2. kör), Bodó Róbert (3. kör)
38:52
36:22
45:00
120:14

4 km
Sajnos a 4 km eredménylistájából az abszolút helyezések és a nettó idők nem állapíthatók meg. Ha valaki ismeri a saját idejét, helyezését, írja meg és kiegészítjük a listát.

Absz.
helyezés
Kor.
helyezés
Név
Szül. idő
Korcsoport
Nettó idő
?.
1.
Dr. Vas Szilvia
1980
N6
?
?.
3.
Leszkovich Eszter
1979
N6
?

A teljes eredménylista megtekinthető itt: http://www.gyorisport.hu/eredmenylistak/dechatlon_buchl_felmaraton_2011.xls

Az eseményen készült képek megtekinthetők a galériában. A képek egyben, eredeti méretben, válogatás nélkül, tömörítve letölthetők innen: Mazsaroff Studio képei 1 (96 MB), 2 (93 MB), 3 (89 MB), 4 (96 MB), 5 (71 MB), Cseszregi Magdi képei (14 MB)

A képeket köszönjük a Mazsaroff Studionak és Cseszregi Magdinak!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.05.31
Június 1-én Nike cipőteszt

Június 1. szerda 17:30-19:30 Laposnál, az egyetemi kiscsarnoknál Nike cipőteszt!

Kipróbálhatók a legújabb futócipők. A közös futás előtt már fél órával itt lesznek a fiúk. Lehetőség lesz több modell tesztelésére futás közben.

A tesztbuszt ezen a környéken találod majd.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.05.30
14. Kékes Csúcsfutás

Ragyogó napsütésben 1250 futó közt mi is rajthoz álltunk május 28-án, a 14. Kékes Csúcsfutáson, hogy felfussunk az ország legmagasabb pontjára, a Kékestetőre. A szintkülönbség 671 méter (végig felfelé), a táv 11,6 km volt. Mindenki sikeresen, jó hangulatban teljesített a távot. Jövőre ismét ott leszünk!

Eredményeink

Helyezés
Név
Szül. idő
Rajtszám
Nettó idő
19.
Szabó István
1977
231
56:10
45.
Érsek Bertalan
1975
834
1:00:09
64.
Farkas Péter phd
1976
312
1:01:52
76.
Víg Zoltán
1959
546
1:02:38
127.
Kertész Ervin
1970
835
1:05:42
5.
Balogh Mária
1973
349
1:08:19
229.
Pintér Ferenc
1963
867
1:10:37
18.
Csákány Krisztina
1971
837
1:14:28
379.
Bakó Attila
1971
869
1:16:15
466.
Pálfay Szilárd Dr.
1976
62
1:19:10

A teljes eredménylista megtekinthető itt: http://www.futanet.hu/cikk/14-kekes-csucsfutas/kekes-csucsfutas-eredmenyek

Képek a galériában.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.05.23
VIII. Szigetköz Minimaraton eredményeink

Május 22-én a mosonmagyaróvári Strucc Futóklub által szervezett VIII. Szigetköz Minimaratonon jártunk. A nyári kánikula ellenére nagyon szép eredményeket értünk el. Mindenki sikeresen teljesítette a vállalt 4 vagy 16 km-es távot és még az ovis futásban is képviseltettük magunkat.

A részvételi rekord mellett a férfi és a női pályacsúcs is megdőlt. Az erős mezőnyben, a férfiak között öten is a régi pályacsúcson belül futottak. Judit pedig a tavaly felállított saját pályacsúcsát javította meg több mint 1 perccel.

Gratulálunk minden indulónak.

16 km-es eredményeink

Absz. hely.
Kat. hely.
Rajtszám
Név
Nettó idő
6.
5.
5
Zatykó Miklós
0:53:26
10.
1.
109
Földingné Nagy Judit
0:58:33
11.
7.
68
Szabó István
1:01:01
13.
4.
121
Földing Ottó
1:01:36
14.
8.
105
Bíró Károly Róbert
1:02:42
19.
7.
107
Víg Zoltán
1:05:09
20.
2.
146
Lauf Kinga
1:05:19
22.
1.
49
Alasztics Gyula
1:06:08
23.
4.
130
Tóth Melinda
1:06:21
24.
2.
137
Gulyás Krisztina
1:06:33
27.
12.
158
Weibl Zoltán
1:08:27
28.
9.
138
Kertész Ervin
1:08:44
37.
16.
149
Wágenhoffer Ádám
1:11:16
40.
3.
82
Bedecs Ádám
1:12:12
46.
20.
123
Szabó Attila
1:13:53
62.
20.
37
Dr. Ferenczy Tamás
1:18:05
79.
28.
84
Németh András
1:21:03
89.
4.
145
Czigány Rita
1:24:19
92.
10.
160
Parádi Zsuzsanna
1:25:14
104.
1.
29
Szűcsné Tonomár Gabriella
1:27:15
124.
19.
41
Molnár Anita
1:32:49

4 km-es eredményeink

Absz. hely.
Kat. hely.
Rajtszám
Név
Nettó idő
4.
3.
533
Farkas Péter
15:03
14.
6.
354
Kurucz Attila
15:53
39.
1.
512
Földing Réka
17:46
69.
2.
325
Dr. Vas Szilvia
19:21
73.
17.
510
Borbély Tamás
19:29
94.
6.
444
Bődi Sándor
20:14
120.
9.
329
Boros Szilvia
21:34
151.
5.
431
Fügi Andrea
23:14

A teljes eredménylisták megtekinthetők itt: www.sportido.hu

A versenyen készült képek ebben a galériában találhatók, illetve egyben, eredeti méretben letölthetők innen.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.05.19
Versenyajánló: Vulkán Vágta - 2011. május 22.

Táv: 9,7 km. Szintkülönbség: 110 m
Rajt: 2011. május 22. 10 óra, Celldömölk, Fő tér 10.
Cél: Vulkán fürdő
Nevezési díj: 1 500 Ft, diákoknak 500 Ft.

Helyszíni nevezés 9:30-ig a Kemenesaljai Művelődési központban.
A verseny után ingyen fürdőzés a Vulkán Gyógy- és Élményfürdőben.

További információk a szervező Sárvári Kinizsi SE weboldalán vagy a bal oldali versenykiírásra kattintva.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.05.12
Hétvége és versenyinfók

Vasárnap, május 15-én ismét lehetőség lesz csatlakozni hozzánk Tényőn közös hosszú futásra. Táv 20-30 km. Találkozó a templomnál a parkolóban 10 órakor.

Ezen a napon lesz Budapesten a maraton váltó (6x7 km, félmaraton) és Tatán a Tó Futás (7, 14 km).

Jövő héten 22-én lesz Móváron a Szigetközi Minimaraton (4, 16 km).

Már lehet nevezni a Győr-Lipót Futóversenyünkre interneten és személyesen a győri Spuriban, itt a BSI versenyeire is lehet jelentkezni folyamatosan!

UPDATE 2011.05.16: A futás után készült csoportképek egyben letölthetők innen.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.05.11
Kriszti a Kékes Csúcsfutásról

A BSI, Csákány Krisztivel készített interjút a Kékes csúcsfutással kapcsolatban. Az írást a BSI oldalán olvashatjátok.

A verseny május 28-án szombaton lesz. A táv 11,6 km, végig felfelé. Részletes infó itt.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.05.09
Komarno - Komárom eredmény

Az április 30-án rendezett 5,5 km-es Komarno-Komárom futóversenyen Alasztics Gyula - 22:18-as idővel - korcsoportjában az első helyen végzett.

Gratulálunk!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.05.04
Hétvégi hosszú futás Tényőn

Május 8-án vasárnapra kb. 20 km-es hosszú futást terveztünk Tényőre, különböző iramokban. Találkozó és indulás 10 órakor a templommal szemben lévő parkolóból.

Mindenkit szeretettel várunk.

FIGYELEM: A találkozó helye a templommal szembeni parkolóra változott!!!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.05.01
Április végi versenyeredmények

Április 30-án szombaton két versenyen is érdekeltek voltunk:

Gulyás Kriszti a pécsi Sri Chinmoy maratonon futott, ahol a női mezőnyben elsőként ért célba. Az ideje 3:27:04 lett, de - elmondása szerint - a táv is hosszabbra sikerült pár kilométerrel a szokásos maratoni távnál.

Földingné Nagy Judit
, a Brno-i félmaratonon, a kicsit dombos terepen 1:21:20-as idővel, két fiatal kenyai lány mögött, a 3. helyen végzett.

Gratulálunk mindkettőjüknek!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.04.27
FIGYELEM: A szombati közös futás elmarad!

Az április 30-i szombati közös futás elmarad, de egyénileg aki csak tud fusson! :) A Krúdy környékét a ballagás miatt nem javasoljuk.

A következő közös futás május 4-én szerdán, a Püspökerdőben.

Április 30-án szombaton a győri Spuri futóbolt is zárva tart!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.04.27
Püspökerdei futás eredményei

Hely.
  Név
Nettó idő
1.
 
Zatykó Miklós
18:07
2.
 
Takács Dávid
19:51
4.
 
Bíró Károly
20:17
6.
 
Dékány Tamás
21:17
9.
 
Gergye Szabolcs
21:32
10.
 
Alasztics Gyula
21:38
22.
 
Sulyok Gábor
24:05
25.
1. nő
Földing Réka
24:48
31.
 
Vojta László
25:06
58.
 
Dömötör Gábor
27:05
132.
14. nő
Boros Szilvia Mercédesz
30:40
177.
29. nő
Fügi Andrea
34:36

A teljes eredménylista megtekinthető itt: http://www.sportido.hu/timing/result.nsf/Event.xsp?clientid=36&raceid=89&eventid=1

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.04.14
Hétvégi hosszú futás Tényőn

Április 17-én vasárnapra 20-25 km-es hosszú futást terveztünk Tényőre, különböző iramokban. Találkozó és indulás 10 órakor a sorompótól.

Mindenkit szeretettel várunk.

UPDATE 2011.04.18: Futás előtti - utáni képek a galériában.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.04.14
Püspökerdei futás 2011. április 19.

A 20 éves hagyomány folytatódik! 2011. április 19-én újra elrajtol a Püspökerdei futás mezőnye a Mosoni- Duna partjáról.

Táv: 5,6 km (egy „klasszikus” nagy Püspökerdő-kör)
Rajt és cél: az egyetemi kollégium mögött, a Mosoni-Duna töltésén
Időpont: 2010. április 19., kedd, 15.00

A verseny az egyetem hagyományos futóversenye, ugyanakkor a részvétel lehetősége a külső érdeklődők számára is adott. A szintidőn belüli eredménnyel a Széchenyi István Egyetem hallgatói a ts03 (aerob állóképesség) testnevelés félévet szerezhetnek. Ennek elfogadásához a szintidő a fiúknak 30 perc, lányoknak 38 perc.

Folyamatosan frissülő információk a szese.szeportal.hu oldalon érhetők el.

Részletes információkat tartalmazó dokumentum letölthető innen.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.04.12
26. T-Home Vivicittá félmaratoni eredményeink

A 26. T-Home Vivicittá félmaratonon sokan részt vettünk. A nem túl ideális időjárási körülmények ellenére (nagyon erős szél fújt) mindenki szépen teljesített. A verseny nagyon hangulatos volt. A négy távon összesen több mint 10 000 futó állt rajthoz. A félmaratoni mezőny több mint 1 700 főből állt.

A legjobb eredményünket ismét Judit érte le, aki a női mezőnyben elsőként ért célba és abszolútban is a 9. helyet szerezte meg. Gulyás Kriszti a Midicittá - 6,5 km-es távon 25:11-es idővel megnyerte a versenyt, majd a félmaratont is lefutotta.

Gratulálunk mindenkinek!

Kat.
hely.
Absz. hely.
Rajtszám
Név
Születési év
Nettó idő
1.
9.
21
Földingné Nagy Judit
1965
1:21:12
21.
23.
1615
Szabó István
1977
1:24:48
24.
26.
1596
Földing Ottó
1962
1:26:41
43.
46.
843
Hatos Csaba
1978
1:30:32
62.
70.
1455
Víg Zoltán
1959
1:32:43
64.
72.
1181
Kertész Ervin
1970
1:32:44
9.
97.
1803
Gulyás Krisztina
1973
1:34:34
94.
104.
969
Bíró Károly Róbert
1990
1:35:04
139.
150.
842
Pintér Ferenc
1963
1:37:52
168.
182.
1331
Döbrösi Balázs
1982
1:39:12
190.
204.
1227
Molnár Csaba
1963
1:40:10
391.
428.
1452
Reider Imre
1975
1:45:57
46.
472.
1597
Földing Réka
1986
1:47:08
427.
473.
840
Erdélyi Attila
1986
1:47:09
502.
563.
841
Bakó Attila
1971
1:49:23
72.
634.
5207
Paksa Edina dr.
1970
1:51:16
622.
711.
1616
Vojta László
1969
1:53:00

A teljes eredménylisták megtekinthetők itt: www.futanet.hu

A versenyen készült képek ebben a galériában találhatók. A képek a futanet.hu, edzesonline.hu, futas.net oldalakról és Regősné Kiss Edit albumából származik. Köszönjük a fotózást!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.04.08
Új tartalom: Győri futóhelyek

Judit összegyűjtötte a győri és Győr környéki futóútvonalakat. A gyűjtemény a Hasznos információk / Győri futóhelyek menüpont alatt található.

Neked mi a kedvenc futóútvonalad?

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.04.03
Győrújbaráti Krosszfutás

Március 27-én Győrújbaráton ismét megrendezték a krosszfutást. Gyerekek 1 km-en, a nagyobbak 4 km-en, a felnőttek 7 és 14 km-en versenyeztek a nehéz terepen. Gratulálunk a célba érkezőknek. A futóklubból sokan ott voltak.

Eredmények: http://www.gyorisport.hu/images/crossfutas2011.xls

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.03.30
Pozsony Maraton és Félmaraton erdeményeink

Maraton

Kat.
hely.
Absz. hely.
Név (Kategória)
Br. idő
19 km
Br. idő
21,1 km
Br. idő
40 km
Nettó idő
1.
4.
Földingné Nagy Judit (Z40)
1:14:29
1:22:49
2:41:38
2:51:36

Félmaraton

Kat.
hely.
Absz. hely.
Név (Kategória)
Br. idő
19 km
Nettó idő
56.
77.
Szabó István (M)
1:16:54
1:24:02
37.
189.
Kertész Ervin (M40)
1:23:11
1:31:12
142.
199.
Döbrösi Balázs (M)
1:23:04
1:31:37

A teljes eredménylisták letölthetők innen: maraton, félmaraton

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.03.22
Nyári időszámítás

Figyelem! Az óra átállítás után, március 30-tól áttértünk a nyári, 18 órai találkozóra szerdánként a Laposnál!

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.03.17
Balaton Szupermaraton

1. nap - csütörtök

Az első nap végén Gulyás Kriszti 3:49:09-es idővel - a női váltókat is megelőzve -, az első női versenyzőként érkezett meg Fonyódra.

Nagyon szép teljesítmény. Gratulálunk!

2. nap - péntek

Kriszti 04:20:41-es idővel összesítésben a 3. helyen zárta a napot.

3. nap - szombat

Kriszti a szombati 43,1 km-t 6:14:45-ös idővel teljesítette. Összesítésben a 11. helyen áll.

4. nap - vasárnap 

Kriszti sajnos feladni kényszerül a versenyt, így a 4. napon már nem állt rajthoz.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.03.17
Győrújbaráti Krosszfutás - Március 27

Győr környékén is kezdetét veszi a futószezon. Március 27-én vasárnap ismét Győrújbaráti Krosszfutás a gyermektábornál.

Távok: 1,3 km, 4 km, 7 km és 14 km

A pálya megegyezik az elmúlt évek pályáival. Esős idő esetén fel kell készülni a csúszós utakra.

Bővebben: http://www.gyorisport.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=149&Itemid=1

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.03.17
Pozsony Maraton és Félmaraton Március 27-én vasárnap

A versenyre nevezni március 22-ig lehet online, az esemény honlapján. A nevezési díj a maratoni távra 40€, a félmaratoni távra 25€. Az indulók Nike technikai pólót kapnak. A nevezési díj átutalással vagy bankkártyával egyenlíthető ki.

Regisztráció és további információk (magyarul is) az esemény honlapján: http://www.bratislavamarathon.com/hu/?k=24

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.03.17
Nordic Walking oktatás Győrben

Március 26-án szombaton, nordic walking oktatás lesz Győrben.

Az oktatás célja, a nordic walking alaptechnikájának, a diagonal lépésnek az elsajátítása.
A tanfolyamon szakképzett edző vezetésével, rávezető és fejlesztő gyakorlatok segítségével megtanulható az alaptechnika, ami alapja a hatékony és egészséges nordic walkingnak.

További információk a bal oldali plakáton vagy a mellékelt dokumentumban.

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.03.17
Vivicitta Városvédő Futás - Budapest, Április 10.

Idén újdonságként félmaratoni távot is lehet futni, mely egyben az újrainduló félmaraton mánia tavaszi állomása.

További távok: 12 km, 3,5 km, 6,4 km, 3,5 + 6,4 km

Április 3-ig még kedvezményes nevezés a győri Spuri Futóboltban is.

További információk: http://www.futanet.hu/cikk/26-vivicitta-varosvedo-futas

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.03.05
SPEEDFIT Tavaszi Akció

A SPEEDFIT tavaszi akciójáról tájékoztatunk benneteket.

A kedvezmény igénybevételéhez a bal oldalon található kupont ki kell nyomtatni és a recepción leadni. (klikk a bal oldali képre vagy ide)

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.02.27
Februári Yours Truly - KIPIPÁLVA

A februári Yours Truly 25km-es távját is sikeresen teljesítettük. Hasonlóan hideg volt mint januárban, csak a nap nem sütött. De így is mindenki sikeresen lefutotta a Tényő és Sokorópátka közti kört. A hangulat jó volt. A sütik most is finomak voltak, életet mentettek a célban. :) Köszönjük őket.

Gratulálunk minden teljesítőnek! Szép volt!

Az eredményeket ismét itt lehet beküldeni: http://www.futas.net/yourstruly/register2011.html
Az eredmények összesítve pedig itt olvashatók: http://www.futas.net/yourstruly/run-yourstruly2011.php

Az eseményen készült fotók (köszönjük Ervinnek és Balázsnak) megtekinthetők a galériában, vagy eredeti méreteben, egyben letölthetők innen, illetve Balázs képei innen.

UPDATE 2011.03.06: Balázs képeivel frissült a galéria.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.02.20
Yours Truly Futás 2

Február 27-én vasárnap ismét Yours Truly Half (25km) futásra várunk mindenkit! A helyszín és az időpont a januárihoz képest változatlan. Aki nem volt ott, annak emlékeztetőül:

Találkozó a templommal szemben lévő parkolóban (itt) 3/4 10-kor. Innen indulunk és ide is érkezünk vissza kb. dél-fél egy körül. A Tényő-Sokorópátka közti területen futunk. Lehet futni bármilyen tempóban. Sebesség, idő megkötés nincs. Mindenkit megvárunk. A futás utáni energia pótláshoz, iszogatáshoz süteményeket és egyéb finomságoknak nagy sikere szokott lenni. Ha ilyesmivel is készülsz azt külön köszönjük. :)

Gyertek minél többen. Kedvcsinálónak nézzétek meg a januári futás galériáját.

Február 27. 9:45 Tényő - templommal szembeni parkoló. Mindenkit szeretettel várunk!

A futás egyik lehetséges útvonala:

A másik lehetséges útvonal
:

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.02.18
Nők az élsportban beszélgető est

Február 23-án szerdán, 18 órakor Judit lesz a Kisfaludy kávéház beszélgetős estjének egyik vendége. Aki épp nem fut, részt vehet a rendezvényen. A nagy érdeklődés miatt előzetes bejelentkezés szükséges! Elérhetőségek a meghívó alján.

Rímes kávé rendezvény „Síri csend, tiszteleg a világ, dobogón a győztes áll.
Himnusz szól, ünnep, mosoly, örömkönny csordogál.
Gyorsabban, magasabban, erősebben.
Békében, boldogságban, szeretetben a jövő évezredben.”
/Sinkó Andrea/

Szeretettel meghívjuk Önt és ismerőseit

2011. február 23. /szerda/ 18 órakora Kisfaludy Kávéházba
   Csay Renáta maratoni  kajak világbajnok és Földingné Nagy Judit maratoni futónő
Nők az élsportban beszélgető estre

Moderátor: Baksa Kálmánné művészeti vezető

Földingné Nagy Judit Csay Renáta

Dr. Nagy Gergely fényészképész® természetfotóinak kiállításának megnyitója a beszélgető est előtt.

Kisfaludy utca
Tulajdonos: Balázs Lajosné
Művészeti vezető: Baksa Kálmánné tanár
Belépés díjtalan
Helyfoglalás: 96/328-371 és a 30/700-7829 telefonon.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.02.18
Az első futóklubos futások

Történelmi képek kerültek elő Judit archívumából. Az első két futóklubos futáson, még 2008. március 15-én és 19-én készült csoportképek megtekinthetők a galériában.

Emellett előkerült még pár 2008-as Nike cipőteszten készült fotó is, melyekkel frissítettük a cipőteszt galériát.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.02.07
I. Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaraton

Péter Attila által, az 50. születésnapja alkalmából rendezett Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaratonon is ott voltunk és a nehéz pálya ellenére szép eredményekkel zártuk a versenyt.

Attila gondoskodott a remek hangulatról, a nehéz, de szép útvonalról és még a jó időt is sikerült elintéznie.

hozzászólás és a további részletek...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.02.03
VIII. Szigetköz Minimarton

A következőkben a Mosonmagyaróvári Strucc Futóklub meghívását olvashatjátok a VIII. Szigetköz Minimaraton versenyre:
 
Újra Mosonmagyaróvárra hívunk Titeket.

Elkészítettük a VIII. Szigetköz Minimaraton versenykiírását. Olvassátok át alaposan, mert sok újdonságot tartalmaz. Bevezetjük a chipes időmérést. Ennek egyenes következménye, hogy jelentősen megváltozik a nevezési rendszer. Az első nevezési terminus május 12-ig tart, ebben az időszakban fele a nevezési díj a helyszíninek. MINDEN CÉLBAÉRKEZŐ 4 ÉS 16 KM-EN BEFUTÓ ÉRMET ÉS A VERSENY EMBLÉMÁZOTT PÓLÓJÁT KAPJA.

A honlapról le tudjátok majd tölteni és kinyomtatni az egyéni okleveleteket. A korcsoportok dobogósai serleget kapnak. 4 kilométeren az abszolút elsők külön díjazásban részesülnek. A 16 km dobogósai PÉNZDÍJBAN részesülnek, sőt a pályacsúcsért szintén pénzjutalom jár. Lesznek még külön díjak, egyéb meglepetések. Az ovisokat a táv teljesítése és a befutó érem átvétele után várja az ugrálóvár és a kisvonatos városnézés. Egyéb részletek a versenykiírásban a Strucc Futóklub honlapján: www.struccfutoklub.hu a Szigetköz Minimaraton menüpont alatt.

Mindenkit szeretettel várunk május 22-én Mosonmagyaróváron.

Mosonmagyaróvári Strucc Futóklub

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.01.30
Yours Truly 25K Tényőn - TELJESÍTVE

Január 30-án, verőfényes napsütésben és mínusz 6 fokban vágott neki 14 fős csapatunk a Yours Truly 25 km-es távjának a Tényő-Sokorópátka közti útvonalon. A napsütés sajnos útközben abbamaradt, de így is mindenki sikeresen teljesítette a távot, amit az indulás előtt módosított útvonalon futottunk le. A végleges útvonal szerint Tényőről az erdei úton elfutottunk Sokorópátkáig, majd az autóúton futottunk vissza Tényőre. Így egy 25 km-es kört futottunk.

A futás után a lányok által készített sütemények és forró tea (amik nagyon finomak voltak és ezúton is köszönjük) elfogyasztása közben már a február végi Yours Truly teljesítés is szóba került. Úgyhogy jó eséllyel február utolsó vasárnapján ismét futunk. :)

Mindenki rögzítse a teljesítését itt: http://www.futas.net/yourstruly/register2011.html

Gratulálunk mindenkinek!

Kertész Ervin és Pintér Feri által készített fotók a galériában és egyben, eredeti méretben itt találhatók.

UPDATE 2011.01.31: Javítottuk a teljesítés regisztrációjának linkjét!
UPDATE 2011.02.03: A magyarországi eredmények itt olvashatók.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

2011.01.29
Futás a mínuszokban

Minket nem rettent el a -8 fokos hőmérséklet. A futóklubos közös futás nem maradhat el. :)

A fényképes bizonyítékok itt a galériában, vagy itt.

 hozzászólás...

FIGYELEM: Ez a hír már csak az arhívumban található, ezért elképzelheto, hogy a benne olvasható tartalom már nem aktuális!

<